XXVIII. microCAD Nemzetközi Multidiszciplináris Tudományos Konferencia

írta Boldizsár Csongor, 2014. május 13–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

A Miskolci Egyetem 28. alkalommal rendezte meg a MicroCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciát április 10–11-én, amely neves külföldi és hazai szakemberek plenáris előadásaival kezdődött.

XXVIII. microCAD Nemzetközi Multidiszciplináris Tudományos Konferencia

Ahogy Prof. Dr. Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettes megnyitóbeszédében elhangzott, a rendezvényt ebben az évben is azzal a céllal rendezték meg, hogy a Miskolci Egyetem akkreditált tudományterületein tevékenykedő hazai, illetve külföldi kutatóknak, szakembereknek és hallgatóknak lehetőségük legyen kutatási eredményeik bemutatására, az eredmények megvitatására, új szakmai és emberi kapcsolatok kiépítésére. A műszaki és mérnöki tudományterületeken kívül jelen voltak a gazdaságtudomány, a jogtudomány, a bölcsészet- és társadalomtudomány, valamint az egészség- és orvostudomány képviselői is. A rektorhelyettes hangsúlyozta, a konferencia külön célja a Miskolci Egyetemen futó TÁMOP projektek tudományos műhelyeiben elért kutatási eredmények széleskörű bemutatása és terjesztése.

A kétnapos rendezvényen 8 szimpóziumban folyt a munka. A szimpóziumokban elhangzó 187 előadásból 55-öt külföldi, 38-at magyarországi intézményekből érkező, valamint 94-et a Miskolci Egyetemről jelentkezett előadó tartott. A konferencián több nemzet kutatói is részt vettek, többek között Ausztriából, Görögországból, Horvátországból, Lengyelországból, Németországból, Oroszországból, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek vendégek.

(fotó: Harcsik Béla)

A konferencia kulturális és kísérőrendezvényei között szerepelt egy díszvacsora, továbbá a már hagyománynak számító találkozón átadásra került a „Díszpolgár” cím azon személyek számára, akik az elmúlt évek során sokat fáradoztak a konferencia sikeréért, rangjának emeléséért. Ezt a címet a 2011-ben, a 25. jubileumi konferencián alapított „Emlékdíj” egészíti ki, amelyet a konferencia Tudományos Bizottsága minden évben, a Miskolci Egyetem egy-egy karának valamely tudósához fűződően, az adott nagyszámú fiatal hazai kutatót megmozgató szakterületen elbírált legjobb tudományos cikk szerzőjének adományoz.

V.D.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30