Népszerű a Miskolci Egyetem

írta Boldizsár Csongor, 2014. május 24–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Jó hírekkel léphetett a közvélemény elé az egyetem vezetése a friss felvételi jelentkezési adatok kapcsán: az egyetem népszerűsége stabil, bölcsész, gazdász és zenész pedig egyaránt több fiatal lenne, mint tavaly.

Népszerű a Miskolci Egyetem

Prof. Dr. Torma András rektor és Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes sajtótájékoztató keretében értékelte az áprilistól publikus számokat, amelyek igen biztatóak az intézmény számára.

Az elmúlt években – ahogy más egyetemeken és főiskolákon is – Miskolcon is jelentősen csökkent a jelentkezők, majd az új hallgatók létszáma. Idén e rossz tendencia megszakadni látszik: mintegy ötezer felvételiző választotta a Miskolci Egyetemet, amely jó eséllyel több hallgatót vehet fel nyáron, mint a tavalyi évben. Így pedig – emelte ki a rektor – megőrizheti jó pozícióját a magyar felsőoktatási intézmények versenyében.

Az egyetemi vezetés tehát sikerként könyvelte el, hogy stabilizálódtak a jelentkezési adatok. Sőt a Gazdaságtudományi Karon, a Bölcsészettudományi Karon és Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben még nőtt is jelentkezők száma. Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna hangsúlyozta: mindenképp siker, hogy még a demográfiai csökkenés ellenére is stabil az egyetemet választó fiatalok száma. A rektorhelyettes szerint mindez mutathatja az új egyetemi vezetés iránti bizalmat is.

 

Rada János

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30