Előadás a kardvívásról

írta Boldizsár Csongor , 2017. március 21–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

2017. április 5-én 16:30-tól a Miskolci Egyetem Könyvtára ad otthont Barta Emil történelmi kardvívásról szóló előadásának.

Előadás a kardvívásról

Az előadás során bemutatásra kerül "A történelmi kardvívás alapjai" (Grundvívás: módszertani segédlet önállóan edzőknek) c. vívókönyv, illetve lesz egy rövid gyakorlati rész, amikor az érdeklődők kipróbálhatják a grundvívás alapjait, továbbá az előadás a selmeci vívóhagyományokat is érinteni fogja. 

A könyv megtalálható és ingyenesen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

 
 
CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 444 cikkből

  • Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől

    Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől • 26 napja

    A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.

  • Ismerkedés az 5G-vel

    Ismerkedés az 5G-vel • 26 napja

    November 20-án az 5G-ről láthatott érdekes előadást a Miskolci Egyetem könyvtárának Disputa terében minden érdeklődő, a Vodafone alkalmazottjainak előadásában. Az előadást Hegyi Barnabás – villamosmérnök -, valamint Emri Dávid – folyamat- és innovációmenedzsment – tartotta.

  • A Miskolci Egyetem Épületeinek kialakulása

    A Miskolci Egyetem Épületeinek kialakulása • 27 napja

    Egyetemünk mai képének kialakulása hosszas folyamat volt, mely sokszor politikai és más egyéb okok miatt sok fennakadásba ütközött, de eredménye megkérdőjelezhetetlen, hiszen a tavalyi évben is a Miskolci Egyetem nyerte el az ország legszebb campusa címet.

  • Bevonattechnikai előadás

    Bevonattechnikai előadás • 28 napja

    Dr. Ostorházi László, az Ostorházi Bevonattechnikai Kft. tulajdonosa tartott előadást november 12-én Korrózió a járműiparban címmel.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30