Miskolcon kezdi a rájátszást a MEAFC kosárlabda csapata

írta Drahos Gábor, 2017. április 5–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

A második helynek köszönhetően a rájátszást pályaelőnnyel kezdő Miskolc ellenfele a nyugati bronzérmes Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC csapata lesz. A vendégek kerete jól csengő nevekből áll, hiszen Gombás, Kovács, Puszta, Ruják és Nárai is belekóstolt korábban az „A” csoport légkörébe.

Miskolcon kezdi a rájátszást a MEAFC kosárlabda csapata

MEAFC-Győr rájátszás negyeddöntő 1. mérkőzés beharangozó

A Győr elleni párharc szombati nyitányán már a legjobb négy közé jutás a tét!

Előkelő, ezüstérmes pozícióban zárta a 2016/2017-es bajnokság alapszakaszát a MEAFC férfi gárdája. Az NB I/B Keleti csoportját 17 győzelemmel és 5 vereséggel befejező miskolci kosarasokat csak holtversenyben – csupán jobb egymás elleni pontaránynak köszönhetően - tudta megelőzni a szintén 17:5-tel záró Debrecen.

A második helynek köszönhetően a rájátszást pályaelőnnyel kezdő Miskolc ellenfele a nyugati bronzérmes Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC csapata lesz. A vendégek kerete jól csengő nevekből áll, hiszen Gombás, Kovács, Puszta, Ruják és Nárai is belekóstolt korábban az „A” csoport légkörébe. Csapatuk a bajnokságban is remekül teljesített, úgy zárták 17:5-tel az alapszakaszt, hogy az utolsó fordulóban – igaz, már tét nélkül, de – megszakították a listavezető Veszprém szinte már hihetetlen, 19 meccse tartó sikerszériáját.

A házigazda MEAFC is jó formában várja a találkozót, Drahosék nem titkoltan éremmel szeretnék még emlékezetesebbé tenni idei szezonjukat.

„A rájátszásban nincs könnyű ellenfél, és minden meccsnek hatványozott jelentősége van. Ha tovább akarunk jutni, akkor nem hibázhatunk. Annak ellenére, hogy egy jó formában lévő csapat látogat hozzánk, azt gondolom, hogy nincs félnivalónk. Az utolsó két meccsen is megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen. Másfél hónap után végre ismét itthon játszunk, a Generali Arénát is kezdjük már "belakni", így remélem jó hangulatú mérkőzés lesz” – foglalta össze röviden a szombati nyitányt Bene Szilárd, a miskolciak vezetőedzője.

A 2017. április 8-án (szombaton) 16:30-kor kezdődő találkozóra minden kedves kosárlabda barátot szeretettel vár ezúttal a Generali Arénában a MEAFC! A mérkőzésre a belépés ingyenes!

A negyeddöntők párosításai:

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – MTK Törökbálint

MEAFC - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC

OSE Lions – Nyíregyháza Blue Sharks

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Vásárhelyi Kosársuli

A negyeddöntők az egyik fél második győzelméig tartanak, az első - és amennyiben szükséges, a harmadik - mérkőzésen a jobb alapszakasz-helyezést birtokló gárda játszik hazai pályán. A párharcok győztesei az elődöntőben, a vesztesek az 5-8. helyért folytatják majd a küzdelmet.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 436 cikkből

  • TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15)

    TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15) • 13 napja

    Csaba Tibor (Tibes) népszerű zenész, dalszerző-rapper az Alvajárók ébredése és egyéb nagysikerű dalok szerzője, előadója október 15-én koncertet ad a ROCKWELL KLUB előtti szabadtéri színpadon. Gyere te is, ott a helyed! Belépés:INGYENES!

  • Élelmezési Világnap - 2019. október 16-18.

    Élelmezési Világnap - 2019. október 16-18. • 14 napja

    Élelmezési Világnap (World Food Day): egy nap, melyet világszerte ünnepelnek. Egy esemény, amire világszerte odafigyelnek - részben magyar emberek 40 évvel ezelőtti kezdeményezésének köszönhetően! Őrizzük meg ezt a szellemiséget, és az Élelmezési Világnap alkalmából rendezzünk egy eredményes gyűjtést a Miskolci Egyetemen október 16-17-18-án!

  • Észak Állásbörze

    Észak Állásbörze • 15 napja

    Másodszor rendezték meg a Miskolci Egyetemen az Észak Állásbörze, amely a tavalyihoz hasonló sikert hozott: a többtucatnyi munkát kínáló cég, vállalkozás standjait sok százan keresték fel. Sokan már munkaszerződés konkrét ígéretével távoztak az állásbörzéről, mások több kedvező ajánlat közül választhatnak majd.

  • Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen

    Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen • 29 napja

    Szeptember 16-án a Magyar Honvédség átadta a Miskolci Egyetemen kialakított toborzóirodáját, ahol folyamatosan várják a katonai szolgálati formák iránt érdeklődőket.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30