Erősödő együttműködés a középiskolák és a Miskolci Egyetem között

írta Sajtóközlemény, 2017. május 6–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Avasi Gimnázium és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara 2017. május 4-én. A megállapodást a Miskolci Egyetem részéről Prof. Dr. Torma András rektor, az Avasi Gimnázium részéről Schmidtné Törő Ágnes igazgató írta alá.

Erősödő együttműködés a középiskolák és a Miskolci Egyetem között

Az együttműködés keretében a Miskolci Egyetem a jövőben fogadni fogja az Avasi Gimná­zium tanulóit a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltaknak meg­felelően, hogy a tanulók számára hosszútávon biztosítsa a lehetőséget a törvényben megfogalmazott 50 órás kötelező közösségi szolgálat teljesítéséhez. A tanulók a közössé­gi szolgálat keretében a Műszaki Földtudományi Karon technika- és tudománytörténeti je­lentőségű archív dokumentumok digitalizálási feladataiban vesznek részt, amely anyagok a digitalizálásnak köszönhetően a jövőben szélesebb körben tehetőek elérhetővé.

A Miskolci Egyetem mindig is komolyan vette az egyetemek 3. misszióját, ennek kereté­ben a kultúra általános terjesztését, valamint az Észak-magyarországi régió és Miskolc lakóközössége iránti felelősségvállalást. E tevékenységében az együttműködésben vállalt szerepe olyan következő lépés, amelyet a jövőben szeretne kiterjeszteni további középfo­kú oktatási intézményekkel való együttműködésre is.

Az Avasi Gimnázium szintén már a múltban is kitüntetett figyelmet fordított arra, hogy ta­nulói a Gimnáziumban töltött időben számukra, illetve közösségük számára kiemelkedően hasznos tevékenységet folytassanak, és ehhez részükre minden támogatást megadott és a jövőben is meg kíván adni. A Miskolci Egyetemmel megkezdett együttműködés a két intézmény közötti eddigi kapcsolat tovább fejlesztésének eredménye, amely egy újabb mérföldkő az együttműködések sorában.

Az észak-magyarországi régióban a kitűzött célok megvalósítása az országosnál is jelen­tősebb feladat, az átlagosnál több energiát igényel, növelve ezzel jelen partnerség tényle­ges súlyát és szerepét. 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 464 cikkből

  • Lélegeztetőgépet adományoz a Miskolci Egyetem a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórháznak

    Lélegeztetőgépet adományoz a Miskolci Egyetem a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórháznak • 6 napja

    A Miskolci Egyetem mindig kiemelt feladatának tartotta, hogy ahol térségnek szüksége van rá, ott segítsen. Ez a társadalmi szerepvállalás ösztönözte az intézmény rektorát, Prof. Dr. Horváth Zitát, hogy egy lélegeztetőgépet adományozzon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét és a régiót ellátó kórháznak.

  • Élelmezési Világnap a Miskolci Egyetemen

    Élelmezési Világnap a Miskolci Egyetemen • 47 napja

    Október 15-16., 19-20. a Miskolci Egyetem is részt vesz ezen a fontos eseményen. A campuson működő hallgatókból és oktatókból álló csoport, amely csatlakozott az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger or UFWH) nevű nemzetközi mozgalomhoz. Adománygyűjtő pontokat helyeznek ki a kampuszon és az Avasi TESCO áruházban (Miskolc, Mésztelep u. 1/a 3508).

  • Lányok Napja 2020 – A jövőd ma kezdődik! – A jövőd itt kezdődik!

    Lányok Napja 2020 – A jövőd ma kezdődik! – A jövőd itt kezdődik! • 55 napja

    2020. október 1-én immár 8. alkalommal, a járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon, online került megrendezésre a Lányok Napja a Miskolci Egyetemen. A Lányok Napja egy országos, a reáltudományokhoz közel álló szakmákat népszerűsítő pályaorientációs nap, melynek alkalmával fiatal lányok ezrei szereznek életre szóló inspirációt pályaválasztásukhoz.

  • Tisztújító küldöttgyűlést tartott a MEAFC

    Tisztújító küldöttgyűlést tartott a MEAFC • 57 napja

    Tisztújító küldöttgyűlés a MEAFC-nál: Rakaczki Zoltán elnökként folytatja, Dr. Varga Judit és Prof. Dr. Horváth Zita személyesen vesz részt az egyesület munkájában

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30