Interjú Dr. Kiss-Tóth Emőkével, az Egészségügyi Kar új dékánjával

írta Boldizsár Csongor, 2014. május 27–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Dr. Kiss-Tóth Emőke, főiskolai tanár, dékán a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán, az Alkalmazott Egészségtudományok Intézetének igazgatója és a Preventív Egészségtudományi Intézeti Tanszék intézeti tanszékvezetője.

Interjú Dr. Kiss-Tóth Emőkével, az Egészségügyi Kar új dékánjával

Meséljen kérem magáról! Mi motiválta Önt a pályaválasztásban?

 

Vallásos neveltetésem és a katolikus gimnáziumi érettségim miatt a 80-as évek elején „rendszer-idegennek” számítottam, így csak "vargabetűvel", az egészségügyi főiskola után szerezhettem egyetemi diplomát, majd tudományos PhD fokozatot. Pályafutásom és életem szorosan összeforrt a miskolci székhelyű egészségtudományi képzés történetével, szakmai ambícióimat ennek a képzésnek a kiépítésére és fejlesztésére tettem fel. Az elmúlt 25 évben – a változó társadalompolitikai körülmények miatt – a képzést kétszer is újra kellett indítani, mely folyamatban „oroszlánrészt” vállaltam. Végigjártam az egyetemi ranglétra oktatói és vezetői grádicsait, egészen a jelenlegi dékáni tisztségig. Meggyőződésem, hogy helyben kell képezni a helyi adottságokat, társadalmi viszonyokat és szokásokat jól ismerő diplomás egészségügyi szakembereket a régió munkaerő-piaci szükségleteinek kielégítésére.

Min szeretne javítani vagy változtatni hivatali ideje alatt? Mik a tervei a jövőre nézve?

 

Az Egészségügyi Kar folyamatosan növekvő hallgatói létszámával, az egészségtudományi képzési ághoz tartozó valamennyi alapszakon akkreditált legkurrensebb szakirányaival, magas szintű kutatási és infrastrukturális hátterével mára az egyetem dinamikusan fejlődő szervezeti egységévé nőtte ki magát.

Célom a kar stabilitásának fokozása az oktatás, a kutatás és a szolgáltatás fejlesztésével. A képzési portfólió bővítésekor MSc szakok indítása az elsődleges feladat, az universitas szellemiségének jegyében a Gazdaságtudományi Kar közreműködésével Egészségügyi menedzser MSc szakot, a Bölcsészettudományi Karral közösen Egészségügyi tanár MSc szakot szeretnénk rövid időn belül indítani. A Műszaki Földtudományi Karral együttműködve – az élettudományi és földtudományi kutatások határterületi érintkezését kihasználva – a balneoterápia területén szakirányú továbbképzési szak létesítését tervezzük. A kutatási potenciál fejlesztésekor a már meglévő tudományos kutatóműhelyekre és a kialakított kutatási infrastruktúrára építve a kutatási portfólió bővítése, valamint az egyetemi polgárok és a lakosság irányába kiajánlható egészségmegőrző szolgáltatások megteremtése a cél. 

Számomra az egészségtudományi képzés nem egy kiemelt projekt, hanem az "élet-projektem". A dékáni tisztség számomra nem pusztán pozíciót, hanem a hallgatók, a munkatársak és az egyetem felé mélyen elkötelezett, odaadó és megfeszített munkát jelent.

 

Boldizsár Csongor 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 463 cikkből

  • Élelmezési Világnap a Miskolci Egyetemen

    Élelmezési Világnap a Miskolci Egyetemen • 9 napja

    Október 15-16., 19-20. a Miskolci Egyetem is részt vesz ezen a fontos eseményen. A campuson működő hallgatókból és oktatókból álló csoport, amely csatlakozott az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger or UFWH) nevű nemzetközi mozgalomhoz. Adománygyűjtő pontokat helyeznek ki a kampuszon és az Avasi TESCO áruházban (Miskolc, Mésztelep u. 1/a 3508).

  • Lányok Napja 2020 – A jövőd ma kezdődik! – A jövőd itt kezdődik!

    Lányok Napja 2020 – A jövőd ma kezdődik! – A jövőd itt kezdődik! • 17 napja

    2020. október 1-én immár 8. alkalommal, a járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon, online került megrendezésre a Lányok Napja a Miskolci Egyetemen. A Lányok Napja egy országos, a reáltudományokhoz közel álló szakmákat népszerűsítő pályaorientációs nap, melynek alkalmával fiatal lányok ezrei szereznek életre szóló inspirációt pályaválasztásukhoz.

  • Tisztújító küldöttgyűlést tartott a MEAFC

    Tisztújító küldöttgyűlést tartott a MEAFC • 19 napja

    Tisztújító küldöttgyűlés a MEAFC-nál: Rakaczki Zoltán elnökként folytatja, Dr. Varga Judit és Prof. Dr. Horváth Zita személyesen vesz részt az egyesület munkájában

  • Újra nyitva a Toborzó Iroda a Miskolci Egyetemen

    Újra nyitva a Toborzó Iroda a Miskolci Egyetemen • 36 napja

    Szeptember 14-től újra kinyitotta kapuit az egyetemi toborzó iroda, mely március közepe óta, a járványügyi helyzet kirobbanásától nem fogadott ügyfeleket.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30