Társadalmi innováció és felelősségvállalás – T-Modell Junior

írta Varga Krisztina, 2017. június 7–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

A társadalmi innováció kérdéseivel foglalkozó T-Modell folytatásaként, a Nemzeti Tehetségprogram keretében megvalósuló T-Modell Junior projekt általános célja a tehetséges hallgatók felkészítése és bevonása a Miskolci Egyetem társadalmi felelősségvállalásként végzett társadalmi innovációs szolgáltatásaiba.

Társadalmi innováció és felelősségvállalás – T-Modell Junior

A projekt hozzájárul az egyéni társadalmi felelősségvállalást támogató kompetenciák és hálózati kapcsolatok erősödéséhez, miközben közvetlenül hasznosítható közösségi eredményeket is eredményez.

Az elmúlt közel egy év során számos szakmai tevékenység zajlott le. Többek között megrendezésre került a VII. „Periféria” LHH Nyári Egyetem, ahol a résztvevők 4 napon keresztül bővítették ismereteiket a társadalmi vállalkozások témakörében, terepmunkát végeztek, előadásokat hallgattak. 2016 őszén a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói a Susánszky János, illetve a „Margó” esettanulmány megoldó és készítő versenyen mérték össze tudásukat más egyetemek csapataival. 2017-ben több szakmai kirándulás, egy konferencia és egy diáktalálkozó színesítette a programot. Ezek közül kiemelendő a „Nyelvében él a társadalom” mottóval megrendezett Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 8. Országos Találkozója (2017. április 27-28.), és a Nemzetközi Nyelvész Diáktalálkozó, aminek a 2017. május 11-13. közötti 25. GeSuS konferencia adott otthont . A projekt zárására 2017. június 14-én, egy Társadalmi Innovációs Nap formájában kerül sor, melynek meghívóját a következő oldalon találják az érdeklődők: http://nemzetkozi-gazdalkodas.hu/T-Modell.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 588 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30