Új vezetőedzővel a kiemelt Bajnokságban

írta Drahos Gábor, 2017. június 21–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Megújuló edzői stábbal tervezi következő szezonját a MEAFC NB I/B-s kosárlabda csapata. A nemrégiben véget ért szezon során nagyszerű teljesítményt nyújtó, végül 4. helyen záró egyetemisták jövő évi terveiről dr. Fazekas Csabát, a MEAFC kosárlabda szakosztályvezetőjét és Hajdu Rolandot, a leendő vezetőedzőt kérdeztük.

Új vezetőedzővel a kiemelt Bajnokságban

Sikeres szezont zárt a csapat, ám a következő szezonban már új szakmai stáb irányítja a gárdát.

Az elmúlt két évben a kitűzött céljainkat sikeresen teljesítettük, amiért köszönettel tartozunk mindenkinek, aki ehhez hozzájárult. A szezon végére azonban úgy éreztük, hogy további fejlődésünkhöz a szakmai munka terén új impulzusokra van szükség. A vezetőedző személyét illetően mindenképpen olyan valakiben gondolkodtunk, aki helyi kötődésű, ismeri az itteni viszonyokat, ezáltal illeszkedik abba a koncepcióba, amit az elmúlt években képviseltünk.

A leendő szakvezető kosárlabda szempontjából „tősgyökeres borsodi” személy.

Hajdu Roland minden szempontból beleillik az elképzeléseinkbe. Személye, szakmai hivatástudata, kosárlabdáról vallott elképzelése garantálhatja a kontinuitást és a szakmai megújulást. Az ő munkáját pedig az aktív pályafutását befejező Tóth Gábor, valamint Bene Szilárd fogják segíteni.

Milyen szempontok szerint épül fel a jövő évi csapat?

A vezetőedzőtől és segítőitől azt várom, hogy folytassák a megkezdett munkát, saját szakmai elképzeléseiket megvalósítva egy karakteres játékot képviselő, megalkuvást nem tűrően küzdő, minden körülmények között harcos, szerethető csapatot építsenek, amiben a jövőben is kiemelt szerepet kapnak egyetemistáink, valamint a saját utánpótlásunk tehetségei.

Az NB I/B csoportjának kettéválasztásával az utóbbi évek legerősebb bajnoksága indulhat be az ősszel.

Figyelembe véve a felsőház-alsóház kapcsán átalakuló erőviszonyokat, most még nehéz megmondani, hogy a MEAFC mire lesz képes a következő szezonban. Az viszont biztos, hogy a 14 csapatos Kiemelt Bajnokságban a következő idényben sem a szimpatikus vesztes szerepét szeretnénk eljátszani és bízom benne, hogy az újjáépülő és megszépülő Egyetemi Körcsarnokba az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre sem győzni járnak majd ellenfeleink.

A szakosztályvezetői összegzést követően Hajdu Roland, a frissen kinevezett vezetőedző is nyilatkozott leendő munkájával kapcsolatban: „Legutóbbi edzősködésem óta eltávolodtam a sportágtól, nem kerestem az újabb lehetőségeket, így engem is meglepett a váratlan felkérés. Nem volt egyszerű a döntés, de a vezetők meggyőztek. A csapat jó szellemű, motiválható játékosokból áll, sokra hivatottak. Döntő volt, hogy egy olyan klubnál dolgozhatom majd, ahol lehetőségem lesz érdemben építeni az utánpótlásra. Egy ízig-vérig miskolci csapat leszünk, szervezett, kemény védekezésre alapuló gyors kosárlabdával. Komoly segítőim lesznek a stábban, már várom a közös munkát!” 

Hajdu Roland (41)
Miskolcon született, házas, feleségével 3 gyermeket nevel.
Tanulmányok: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolci Egyetem közgazdász diploma.

Csapatai játékosként: MEAFC, DKSK-Tabori, Tiszaújvárosi Phoenix.
Csapatai edzőként: MEAFC (U-16), MEAFC (NBI/B), Földes-Miskolc KK (NB II), DKSK-Miskolc női (NB I/A másodedző) DKSK-Miskolc női (U-22).
Eredményei: NB I/B 8.hely, NB II Keleti csoport 1. hely, NB II 3. hely.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 425 cikkből

  • Valétálás a Miskolci Egyetemen

    Valétálás a Miskolci Egyetemen • 20 napja

    Fáklyás menettel, selmeci dalokat énekelve búcsúztak el az egyetemtől és a várostól a végzős hallgatók Miskolcon. Ünnepélyes keretek között, ünnepi beszédekkel kezdődött 2019. június 26-án 21 órakor a végzős miskolci egyetemisták búcsúünnepsége, a Szalamander.

  • Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem

    Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem • 44 napja

    A Miskolci Egyetem és a TS Hungaria Kft. május 30-án ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai megállapodást, amelynek célja az együttműködés szorosabbra fűzése, és a kapcsolódási pontok meghatározása.

  • Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019

    Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019 • 44 napja

    "Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019" címmel konferenciát rendezett a Miskolci Egyetemen 2019. május 29-én (szerdán) a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, Műszaki Anyagtudományi Kara, Gépészmérnöki és Informatikai Kara, valamint Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága, továbbá a Debreceni Egyetem Gépészmérnöki Tanszéke.

  • Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen

    Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen • 56 napja

    Május 24-én pedig elsősorban örömöt – 120 hallgató vehette át oklevelét a 2018/2019-es tanév lezárásával, a 128 órás képzés elvégzésével. A Miskolci Egyetem az Európai Unió gerontológiai programjához kapcsolódva a Miskolci Nőknek Is Esélyt Alapítvánnyal együttműködve 2009 szeptemberében az országban elsőként hirdette meg a jelentős létszámot vonzó Szépkorúak Akadémiája programsorozatát.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30