Ösztöndíj

írta Konyári György, 2017. október 26–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Minden szerdán délben egyenruhás emberek gyülekeznek a III. előadó környékén. Utána jártunk mi is történik ekkor egyetemünkön. A katonai egyenruha már messziről felismerhető, így sejtettük hová kell fordulnunk, hogy felvilágostást kapjunk.

Ösztöndíj

Kiderült, hogy a Magyar Honvédség katonái a Honvédelmi Ismeretek című szabadon választható tárgy keretében érkeznek rendszeres időközönként egyetemünkre, így mi is ellátogattunk két előadásukra, ahol Dr. Ruszin Romulusz PhD dandártábornok Úr tartott teltházas előadásokat. Az első előadást megelőzően prof. dr. Torma András egyetemünk rektora köszöntötte a megjelenteket és kiemelte mennyire örül neki, hogy az egyik legnagyobb egyetemi előadót sikerült zsúfolásig megtölteni és gratulált a megjelent hallgatóknak, hiszen jó döntést hoztak, amikor részt vesznek  a honvédelmi tanórákon.

A dandártábornok úr az első alkalommal MH 5. Bocskai István Lövészdandár missziós szerepvállalását ismertette Irakban és Afganisztánban. Igazán érdekfeszítő előadásoknak lehettünk szem és fültanui, amely számtalan interaktív elemmel, videóval és közvetlen élménybeszámolóval volt színesítve. Halhattunk a magyar katonák újjáépítő tevékenységéről ezekben a válságövezetekben, arról hogy milyen kihívásokkal találták magukat szemközt nap-nap után, hogyan hatástalanítottak pokolgépeket, vagy éppen mi a teendő támadás esetén.

Egy héttel később a második előadás kicsit elméletibbre sikerült, de nem kevésbé fontos témát járt körbe. A katonai vezetéselmélet legfontosabb jellemzőiről hallhattunk. Itt megismerkedhettünk egy vezérkari tiszt mindennapjaival és hogy milyen tárgykörökben kell nap nap után döntést hoznia, adott esetben több ezer kilométerre a hazájától.

Az előadások végeztével Szombati Emese alezredes asszony adott számot a fiatalok lehetőségeiről a Magyar Honvédség keretein belül. Kiemelten az Önkéntes Területvédelmi és Műveleti Tartalékos rendszerről, valamint a Honvédelmi Ösztöndíjrendszerről. Ezek olyan remek lehetőségek, melyek bármilyen szakos egyetemi tanuló számára plusz jövedelmet és számtalan lehetőséget jelenthet. Ezekről további információ a www.iranyasereg.hu weboldalon találhattok valamint a facebook közösségi oldalon a honvédelmi ismeretek 2017/2018 zárt csoportba történő jelentkezéssel kaphattok. Keressétek a Toborzó Irodát is, amennyiben kérdésetek van: 06-46-327-245 telefonszámon.

A Honvédelmi Ismeretek óra látogatását minden a téma iránt érdeklődőnek szívből ajánljuk és ami fontos nem csak az uraknak, hiszen ahogy alezredes asszony példájából is láthatjuk rengeteg hölgy is szolgál eredményesen a honvédség kötelékén belül. 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 464 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 585 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 606 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 643 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30