Zsinórban harmadik győzelmünket arattuk!

írta MEAFC kosárlabda szakosztály , 2017. október 30–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Takács triplájával kezdődött a megegyező mérleggel (4 győzelem, 2 vereség) 3. és 4. helyen álló csapatok találkozója, majd kisvártatva Szögi és Máté is beköszönt távolról. Az eredményes hazai kezdést pontszegény, de annál nagyobb sebességű folytatás követte.

Zsinórban harmadik győzelmünket arattuk!

Küzdelmes és izgalmas mérkőzést láthattak a szép számban kilátogató nézők!

Takács triplájával kezdődött a megegyező mérleggel (4 győzelem, 2 vereség) 3. és 4. helyen álló csapatok találkozója, majd kisvártatva Szögi és Máté is beköszönt távolról. Az eredményes hazai kezdést pontszegény, de annál nagyobb sebességű folytatás követte. A bonyhádiak kihasználták a házigazda hibáit, így közelebb jöttek is a negyed végére (14-11).

Szögi robogott, Timkó horgolt, Drahos triplát dobott, Morgen edző pedig nem tehetett mást, mint időt kért (21-11). Timkó újabb pontjaira a Bonyhád rutinos játékosai válaszoltak. Tömösváry betörésből, a sérülésből visszatérő Jilling pedig távolról volt eredményes. Béres gyönyörű passza után Galló dobott kosarat, ám a védekezések kicsit szellősre sikerültek, így Tömösváry újabb pontjaival felzárkóztak a vendégek. A villámgyors Gombos büntetőket harcolt ki, ám a hazaiaknál Drahos is elemében volt. Gólpasszal, tempóval és jó betöréssel vétette észre magát, utóbbiból – Máté bevonásával - Takács dobott szép hármast. Máté azonnal tempót is dobott, vezetett is féltávnál a MEAFC (38-29).

Nevezhetjük a büntetődobások negyedének is a harmadik szakaszt, hiszen a felek összesen 23 alkalommal kísérletezhettek a vonal mögül ebben a 10 percben. A MEAFC tisztára játszott triplái kimaradtak, ám Galló bentről betalált. Kovács triplázott kétszer is a túloldalon, majd üde színfolt volta sok büntető között egy eredményes Szögi-Timkó összjáték. A negyed végén a remekül játszó Szögi büntette büntetőkkel és ziccerrel a sportszerűtlen magatartásért technikai hibát is kapó Bonyhádot. Timkó behorgolt még egy kosarat ballal, majd Drahos osztotta ki Szöginek szépen a sarokba a slusszpoént (59-49).

Sokkal kevesebb büntető a zárásban sem esett (20), ám a csapatok ezúttal mezőnyben is remekeltek. Faragó tempóját egy Kopasz-Tömösváry triplaváltás követte, majd Drahos jegyzett gól jó plusz egyes játékot (66-56). A vendég időkérés után Faragó fújt eredményes dunántúli riadót, mert hárompontosát Gombos és Somogyfoki gyors kosara követte (66-63). A pillanatok alatt elolvadt hazai előnyt Kopasz gyönyörű megmozdulással, Takács pedig palánkos tempóval próbálta visszahízlalni. Takács hármasára nagy szükség volt később is, hiszen Faragó és Tömörsváry sem tétlenkedett (73-68). Újabb vendég büntetők után Szögi jutott könnyű ziccerig, majd szerzett labdáig. A MEAFC innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést.

Rutinos játékkal okosan támadtak, majd a kötelezően érkező bonyhádi szabálytalanságokért megítélt büntetőket hibátlanul értékesítették. Takács utolsó másodperces „talált gólja” után jogosan járt a hazai publikum vastapsa a fiúknak. Egy erős és elszánt Bonyhádot sikerült legyőzni a Miskolcnak (84-74).

MEAFC – Bonyhádi KSE 84-74 (14-13, 24-16, 21-20, 25-25)

NB I/B Piros csoport 7.forduló. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Vida Béla, Gaál István, Domán István.

MEAFC: Szögi (23/3), Takács (17/9), Máté (5/3), Galló (8), Béres (2). Csere: Timkó (12), Drahos (10/3), Kopasz (5/3), Lippai (2), Orliczki M. Edző: Bene Szilárd.

Bonyhád: Somogyfoki P. (10/3), Faragó (11/3), Gébert (2), Kovács (8/6), Tömösváry (21/6). Csere: Gombos (9), Somogyfoki Sz. (8), Jilling (5/3). Edző: Morgen Frigyes.

Bene Szilárd, vezetőedző: Egy izgalmas és színvonalas mérkőzést játszottunk a bajnokság egyik élcsapatával. Annak ellenére, hogy végig mi vezettünk, többször is izgalmassá tettük a találkozót. Az utolsó három mérkőzésen küzdésből és akarásból jelesre vizsgáztunk, bízom benne, hogy végérvényesen sikerült kimozdítani a csapatot az átmeneti hullámvölgyből. Köszönöm a srácoknak a közös munkát és az együtt átélt győzelmeket, a közönségünknek pedig a kitartó bíztatást. Bízom benne, hogy a továbbiakban is felfelé fog ívelni a MEAFC pályája.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 425 cikkből

  • Valétálás a Miskolci Egyetemen

    Valétálás a Miskolci Egyetemen • 23 napja

    Fáklyás menettel, selmeci dalokat énekelve búcsúztak el az egyetemtől és a várostól a végzős hallgatók Miskolcon. Ünnepélyes keretek között, ünnepi beszédekkel kezdődött 2019. június 26-án 21 órakor a végzős miskolci egyetemisták búcsúünnepsége, a Szalamander.

  • Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem

    Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem • 47 napja

    A Miskolci Egyetem és a TS Hungaria Kft. május 30-án ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai megállapodást, amelynek célja az együttműködés szorosabbra fűzése, és a kapcsolódási pontok meghatározása.

  • Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019

    Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019 • 47 napja

    "Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019" címmel konferenciát rendezett a Miskolci Egyetemen 2019. május 29-én (szerdán) a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, Műszaki Anyagtudományi Kara, Gépészmérnöki és Informatikai Kara, valamint Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága, továbbá a Debreceni Egyetem Gépészmérnöki Tanszéke.

  • Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen

    Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen • 58 napja

    Május 24-én pedig elsősorban örömöt – 120 hallgató vehette át oklevelét a 2018/2019-es tanév lezárásával, a 128 órás képzés elvégzésével. A Miskolci Egyetem az Európai Unió gerontológiai programjához kapcsolódva a Miskolci Nőknek Is Esélyt Alapítvánnyal együttműködve 2009 szeptemberében az országban elsőként hirdette meg a jelentős létszámot vonzó Szépkorúak Akadémiája programsorozatát.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30