Nem hibázott a listavezető Miskolcon!

írta MEAFC , 2017. november 21–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

A harmadik helyen álló MEAFC fogadta a veretlen listavezető tavalyi bronzérmes Oroszlányt. Miskolci szemszögből remekül indult a csoport rangadója, hiszen Drahos és Szögi lendületével villámrajtot vett a Miskolc. Jó védekezéssel párosult a támadás, ám az utolsó fél percben két nagy hibát is elkövetett a házigazda.

Nem hibázott a listavezető Miskolcon!

Nem hibázott a listavezető Miskolcon!
Fizikális mérkőzést vitt el az Oroszlány csapata.

A harmadik helyen álló MEAFC fogadta a veretlen listavezető tavalyi bronzérmes Oroszlányt.

Miskolci szemszögből remekül indult a csoport rangadója, hiszen Drahos és Szögi lendületével villámrajtot vett a Miskolc. Jó védekezéssel párosult a támadás, ám az utolsó fél percben két nagy hibát is elkövetett a házigazda. A vendégek előbb büntetődobás után szereztek könnyű kosarat, majd az utolsó pillanatban még egy triplát is értékesítettek (19-15).

A negyed végén szerzett lélektani előny úgy látszik, hogy rendbe tette az oroszlányiak addigi akadozó védekezését is, így az amerikai Spagnolo és Zsíros centerkosaraival fordítottak a vendégek. Lippai utolsó kosarával együtt a miskolci csapat mindössze 7 pontot szerzett ebben a szakaszban (26-29).

Fordulás után keresgélte a megoldást a MEAFC, ám az átütő erő hiányzott. A védekezést ugyan kintebb tudták szorítani a hazaiak, ám az utolsó másodpercekre valaki mindig elfeledkezett az emberéről. Egy kosárnyi távolságra felzárkózott a MEAFC, ám a negyed végére ismét megugrott az OSE (47-57).

A rutinosabb és hosszabb kispaddal rendelkező oroszlányiak minden felzárkózási kísérletet visszavertek, valamint Szögi kiállítása is az ő malmukra hajtotta a vizet. A hazaiak mindent megpróbáltak, ám a végjátékban már nem volt esély a felzárkózásra, így a szép számban érkező oroszlányi drukkerek nagy örömére a vendégek szerezték meg a győzelmet (64-75).

MEAFC – OSE Lions 64-75 (19-15, 7-14, 21-28, 17-18)

MEAFC: Szögi (13/3), Drahos (21/6), Máté (4), Homoki, Béres (13). Csere: Szőke (2), Timkó (1), Takács, Kopasz. Edző: Walke Károly.

Oroszlány: Illés (5), Kovács (13/3), Madár (6/6), Zsíros (13), Spagnolo (19). Csere: Kiss K. (10/3), Burai (5), Bödör (4), Sömenek, Kiss Á. Edző: Vavra András.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok az Oroszlánynak győzelméhez! Elégedettek lehetünk, de boldogok nem. A mezőny legerősebb, legjobb játékoskerettel rendelkező csapatával játszottunk egy nem alárendelt szerepű kiélezett mérkőzést. Nagyon jó kezdésünk után kidomborodott ellenfelünk fizikális fölénye és már korábban összerakott játékrendszerének hatékonysága. Meghatározó játékosunk, Galló Márk sérülésével nekünk ezt újra kell építenünk, mivel ő játszotta a 97' után született játékos pályán tartási kötelezettségünket. Van két hetünk ezt megvalósítani, és remélhetőleg az év még három hátralévő mérkőzése után nem csak elégedettek lehetünk, hanem boldogok is! 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 439 cikkből

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30