Régen várt örömjátékkal győzött a MEAFC

írta MEAFC, 2018. január 31–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

A volt vásárhelyi Drahos labdaszerzésével és a hódmezővásárhelyi nevelésű Szögi gyors öt pontjával indult a találkozó, majd szép belépések révén a hazai centerek is eredményesek voltak (11-2). A jó védekezéssel tarkított miskolci villámrajt Máté Balázs dobóformájának is köszönhetően végül „villámnegyeddé” bővült.

Régen várt örömjátékkal győzött a MEAFC

Máté Balázs félpályás kosárral, Lippai 100. ponttal kedveskedett a nézőknek.
A felgyógyuló Timkó helyett ezúttal Homoki és Takács maradt ki sérülés illetve betegség miatt a hazaiak keretéből.

A volt vásárhelyi Drahos labdaszerzésével és a hódmezővásárhelyi nevelésű Szögi gyors öt pontjával indult a találkozó, majd szép belépések révén a hazai centerek is eredményesek voltak (11-2). A jó védekezéssel tarkított miskolci villámrajt Máté Balázs dobóformájának is köszönhetően végül „villámnegyeddé” bővült. A MEAFC játékosa szórta a triplákat, és a slusszpoén is az övé volt. Az utolsó másodpercben a félpályáról (!) elengedett sikeres dobását nem mindennapi ováció zárta (34-21).

A folytatásban tovább szigorított védekezésén a MEAFC, majd az így megszerezett labdákból egyre látványosabb támadásokat vezettek. Szögi és Lippai is sakk-matt helyzetekből szerezhetett kosarat, de Kopasz szép betörését is hatalmas tapssal díjazta a közönség (57-34).

Drahos-Béres kombinációkkal indított a második félidő, majd a végül erős dupla-duplával (19 pont, 12 gólpassz) záró miskolci irányító két triplát is bedobott. A vásárhelyiek hiába akartak, Szögi pontjai után már harminc volt a különbség a csapatok között (70-39). A negyed végére csak számszerűleg került kicsit közelebb a Vásárhely, érdemben azonban nem változott a játék képe  (84-58).

A zárásban sem lassított a MEAFC, sőt! Igazi gálahangulatot teremettek a kosarasok. Orliczki Márton ziccert és triplát szerzett, majd Kopasz-Drahos add és fuss játékából született tapsindító találat. A mintegy 200 néző Lippai büntetőinél már „tálca süteményért” kiáltott, ám 99-nél kimaradt az egyik dobás. A derék miskolci játékos tudta mi az illem, így a következő támadásban szép betörés után megszerezte a hőn áhított 100. pontot. A MEAFC kiváló dobóformáját és egységes teljesítményét Kopasz dobása foglalta keretbe. Oldalbedobást követően 0,8 másodperccel a lefújás előtt 9 méterről hintett hárompontosa méltó lezárása volt a mérkőzésnek (104-77).

Folytatás szombaton A Tehetséges Fiatalok csapata ellen idegenben.

Szép volt, Fiúk!

MEAFC – Vásárhelyi Kosársuli 104-77 (34-21,23-13, 27-24, 20-19)

N  I/B Piros csoport 16. forduló, Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Jurák Krisztián, Szilágyi Bálint, Major Ádám.

MEAFC: Szögi (23/9), Drahos (19/12), Máté (16/12), Orliczki B. (4), Béres (14). Csere: Lippai (13), Kopasz (8/6), Orliczki M. (5/3), Szőke (2), Szojka, Szepesi. Edző: Walke Károly.

Hódmezővásárhely: Szabó (15/3), Molnár (25/6), Bálint (6/3), Vas (13), Gajic (12). Csere: Pavlovic (3), Kun (2), Béres (1), Horváth, Varga. Edző: Utasi Gábor.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok minden egyes játékosomnak. Mindent megvalósítottunk az előzetesen eltervezettből. domináns védekezésünkkel és a vele hozott eredményes támadó játékkal a félidőig eldöntöttük a mérkőzés kimenetelét.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 588 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 646 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30