Magyar csapat vitte el a fődíjat a MOL-csoport nemzetközi Freshhh versenyének döntőjében

írta Sajtóközlemén, 2018. január 31–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Magyar csapat nyerte meg a MOL-csoport nemzetközi vetélkedőjét, a Freshhh-t. A Freshhh 2017-es versenyére 1450 csapat nevezett közel 60 országból, a győztes pedig a Miskolci Egyetem „Petronauts” csapata lett a múlt pénteki döntőben. A fődíjért a Magyarországról, Horvátországból, Szlovéniából és Nigériából érkezett legjobb hét csapat küzdött meg.

Magyar csapat vitte el a fődíjat a MOL-csoport nemzetközi Freshhh versenyének döntőjében

Magyar csapat vitte el a fődíjat a MOL-csoport nemzetközi Freshhh versenyének döntőjében

  • A Freshhh egy online nemzetközi szimulációs verseny az olaj- és gázipar iránt érdeklődő tehetséges egyetemi hallgatók számára.

  • A versennyel a MOL a digitális generációt szeretné megszólítani, mely után a versenyzők akár állásajánlatot is kaphatnak.

  • A Freshhh 2017-es versenyére 1450 csapat nevezett közel 60 országból, a győztes pedig a hazai, Miskolci Egyetem „Petronauts” csapata lett

Budapest, 2018. január 30. – Múlt héten pénteken Budapesten zárult le a MOL-csoport immár 11. alkalommal megrendezett, évek óta sikeres, díjnyertes versenye, a Freshhh. A szimulációs játék növekvő népszerűsége pozitív üzenetet jelent a MOL számára: a fiatalok, jórészt a digitális generáció tagjai vonzó munkáltatóként tekintenek a vállalatra, mely képes számukra igazi karrierlehetőséget biztosítani akár még a központi szerepet betöltő olaj-és gáziparon kívül is. A fődíjért a Magyarországról, Horvátországból, Szlovéniából és Nigériából érkezett 7 legjobb csapat küzdött meg, a kihívásokkal teli döntőben végül a hazai, Miskolci Egyetem csapata, a „Petronauts” került ki győztesen.

A Freshhh olyan online nemzetközi, egyetemi hallgatóknak szóló verseny, melynek során a résztvevők egy-egy integrált olajipari vállalat irányításáért felelősek. A háromfős csapatoknak napi döntéseket kell hozniuk területfejlesztési projektekről, finomító építéséről, kiskereskedelmi hálózat kiépítéséről és a legjobb termékportfólió létrehozásáról.

A megmérettetésre közel 60 országból jelentkeztek versenyzők szerte a világból. Összesen 1450 csapat vett részt a Freshhh 2017-es versenyén, ami egyértelműen mutatja a Freshhh nemzetközi ismertségét. A kétfordulós online szimulációs játék után a verseny igazi kihívással zárult a 7 döntős csapat számára, hiszen a MOL igencsak magasra tette a mércét az idei döntőben. A MOL-csoport az innovatív közlekedési megoldások területén is vezető szerepet kíván betölteni a régióban, így a csapatoknak a MOL közösségi járműmegosztó stratégiájához kellett olyan üzleti lehetőségeket kidolgozniuk, melyek megállják a helyüket ebben a rendkívüli potenciálokat magában hordozó, de még fejlődő piacon. A második feladat során a csapatoknak az olaj- és gázipari tudásukról kellett számot adniuk egy stratégiai szituációs játékban, ahol megmutathatták, hogyan képesek csapatban dolgozni, vagy éppen milyen tárgyalási és stratégiai menedzsment készségekkel rendelkeznek.

Minden csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és végül a MOL menedzsereiből álló szakmai zsűri szerint a magyar „Petronauts” trió bizonyult a legjobbnak. A „Markovchain” nevű másik magyar csapat a negyedik helyen végzett. „Nagyszerű lehetőség volt itt lenni a Freshhh versenyén. A legnehezebb és legbonyolultabb verseny volt, melyen valaha is részt vettünk. Nagyon sok kutatást és előkészületet igényelt, de abszolút megérte. Csak azt tudom mondani, hogy álljatok össze a barátaitokkal és vegyeték részt a következő Freshhh versenyen!” – mondta Kovács Emánuel, a győztes csapat tagja.

A második helyen a horvát „Delay”, a harmadik helyen pedig a nigériai „Awo Omoluabi”csapat végzett. A dobogós helyezések után járó nyeremény teljes összege 25.000 euró.

„A világ rohamosan változik, egy ilyen környezetben az innováció fontosabb mint valaha, épp ezért ez a vállalatunk forradalminak mondható MOL 2030 stratégiájában is nagy hangsúlyt kapott. Mindenki számára egyértelmű, hogy az általunk olyan jól ismert és megszokott piac hamarosan teljes átalakul, a tudás pedig, mely a fejlődést jelenti a tradicionális olaj- és gázipar számára, a fiatalok kezében van. A digitális generáció megszólítása nem könnyű, de az olyan programokkal mint amilyen a Freshhh is, lehetőséget teremtünk arra, hogy a legjobbak igazi karriert futhassanak be ebben a dinamikus és sokszínű közegben. Szívből gratulálok a győzteseknek, és minden résztvevőt arra bátorítok, hogy csatlakozzanak a MOL-csoporthoz a Growww programunk keretében” – mondta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója.

További információk a Freshhh and Growww programról.

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 75 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig több mint 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 588 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 646 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30