Győzelemmel búcsúzott közönségétől a MEAFC!

írta MEAFC, 2018. június 2–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Lippai kosaraival kezdődött, majd Kopasz lendületes mozgásával folytatódott a 7. hely sorsáról döntő párharc első felvonása. A miskolciak mezőnyembere zsákolása mellett sorra szedte a lepattanókat (összesen 13-ig jutott), amelyekből Cole-Brinson és társai voltak eredményesek (23-11).

Győzelemmel búcsúzott közönségétől a MEAFC!

Egy remek szezont futó Nagykőröst győztünk le utolsó hazai mérkőzésünkön.

Lippai kosaraival kezdődött, majd Kopasz lendületes mozgásával folytatódott a 7. hely sorsáról döntő párharc első felvonása. A miskolciak mezőnyembere zsákolása mellett sorra szedte a lepattanókat (összesen 13-ig jutott), amelyekből Cole-Brinson és társai voltak eredményesek (23-11).

Dobos, a vendégek óriása a folytatásban komoly feladat elé állította a miskolci védelmet. 220 centis magassága révén nem sok védő kézzel találkoztak a neki magasan beívelt labdák, így a nagykőrösiek ledolgozták hátrányukat (39-36).

Rutinos és mozgékony mezőnyei révén tovább közeledett a Nagykőrös, ám a negyed végén Szepesi megrázta magát, és tripláival ismét megugrott a MEAFC (60-52).

Az utolsó negyedben villámrajtot vettek a vendégek, ám egyenlíteni nem tudtak. Többször is egyetlen pontra zárkóztak, ám a remekül játszó Szepesi vagy Cole-Brinson mindig a legjobbkor villant meg. A mérkőzés hajrájában a nagykőrösiek kihasználták a házigazda védekezési hibáit, ám a Lippai ziccerét követő amerikai büntetők végül meghozták a MEAFC csapatának az újabb győzelmet (80-78).

MEAFC – Nagykőrösi Sólymok 80-78 (23-11, 16-25, 21-16, 20-26)

NB I/B Piros csoport, rájátszás a 7. helyért, 1. mérkőzés. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Pozsonyi László, Balogh Gyula, Sallai István.

MEAFC: Orliczki M., Drahos (6/6), Cole-Brinson (34/6), Kopasz (5), Lippai (13). Csere: Szepesi (15/9), Béres (3), Homoki (2), Orosz (2), Timkó, Szojka. Edző: Walke Károly.

Nagykőrös: Lakosa (7/3), Tózh (17/3), Fehér P. (9/3), Molnár (20/9), Dobos (14). Csere: Kónya (5/3), Petrás (3), Szablics (2), Mácsai (1), Fehár Á. Edző: Lakosa Zsolt.

Walke Károly, vezetőedző: Nagyon jó erőkből álló és jól játszó Nagykőröst sikerült legyőzni tartalékos összeállításban. Külön örülök, hogy az eddig kevesebb szerepet kapó játékosok is hozzá tudtak tenni a győzelemhez, gondolok itt elsősorban Szepesi jó játékára. Igyekszünk szerdán is helytállni a visszavágón.

Fotó: Utasi Gabriella
CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30