Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

írta Uni-Miskolc, 2018. november 2–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést a Miskolci Egyetem október 19-én.

Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

A Díszaulában tartott rendezvény műsorában Eperjesi Gergely és Lénárt Anna adott elő életképeket, Schultz Gellért és Pecsmány Péter énekelt, valamint Szabó Liliána, Lakatos Lili, Matiscsák Ernő, Víg Viktor és Sztojkó Dániel, a Szinvavölgyi Néptáncműhely tagjai táncoltak.

Az ünnepi beszédet mondott Dr. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes, majd Krajnyák Enikő, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója beszélt arról, hogy mit jelent neki, egy mai fiatalnak 1956.

Ezt követően a rendezvény résztvevői az ’56-os emlékparkban, az elhunyt akadémisták emlékére állított lélekharangnál, az I. előadóban (ahol 1956. október 22-én az egyetem ifjúsága ülésezett), a Szalay-domborműnél és az E/1. kollégiumnál, az 1956. november 4-én elhunyt Kiss Gábor egykori gépész és Kölber Gábor bányagépész hallgató emléktáblájánál, valamint ugyanitt  Molnár Kálmán, „Csurák” emléktáblájánál helyezték el a megemlékezés virágait.

Fotók: Kiss Viktor ©Copyright.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 414 cikkből

  • Rangos nemzetközi díjat nyert a Műszaki Földtudományi Kar „Grow Observatory” projektje

    Rangos nemzetközi díjat nyert a Műszaki Földtudományi Kar „Grow Observatory” projektje • 4 napja

    Jelentős elismerést kapott a Miskolci Egyetem részvételével futó nemzetközi Horizon 2020 kutatási pályázat, az Európai Földtulajdonosok Szövetsége (European Landowner’ Organization) „Land and soil management” díját ugyanis az idén a „Grow Observatory” projekt kapta.

  • Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny

    Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny • 13 napja

    2019. március 28-29-én a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán megrendezésre került az első Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny.

  • Kormányhivatali nyílt napot tartottak egyetemistáknak

    Kormányhivatali nyílt napot tartottak egyetemistáknak • 14 napja

    Március 21-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Nyílt napot tartott egyetemisták részére, amely immár nyolc éves hagyományra tekint vissza.

  • Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával

    Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával • 16 napja

    Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológussal, az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjével, nemzetközi dékánhelyettessel ültünk le beszélgetni az oktatási módszertanokról, a hallgatóság bevonásáról, az intézet megújulásáról.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30