Ponthatárok és pótfelvételi lehetőségek a Miskolci Egyetemen

írta Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna, 2014. július 28–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Április végére nyilvánossá váltak az idei felsőoktatási jelentkezési adatok. A jelentkezők számának változása az intézményeket különböző mértékben érintette, számos felsőoktatási intézmény a korábbi évek felvételi eredményeihez képest 40-50%-os visszaesést szenvedett el.

Ponthatárok és pótfelvételi lehetőségek a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem vonatkozásában az erős demográfiai csökkenés ellenére a jelentkezők létszáma a tavalyihoz képest nem mutat elmozdulást, ezzel a felsőoktatási intézmények között országosan az élmezőnyben foglal helyet. A régió más felsőoktatási intézményeiben jellemzően magas a veszteség, ebből a szempontból még nyilvánvalóbb, hogy a Miskolci Egyetem megtartotta népszerűségét, ismét bizonyítva, hogy az Észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézménye.

A július 24-én közzétett ponthatárok első értékeléséből az is kiderül, hogy az érettségizők számának 11,56%-os csökkenése mellett a Miskolci Egyetemre állami ösztöndíjjal felvettek arányának mérséklődése a tavalyihoz képest csupán 3%, s ez utóbbi – figyelembe véve az érettségizők számának drasztikus csökkenését – relatív, több mint 8%-os emelkedést jelent.

A Miskolci Egyetem mesterképzéseire felvettek száma 463 fő, amely majdnem 20%-kal haladja meg a tavalyi értéket! Minden 4. gólya itt kezdi majd meg tanulmányait, amely egyértelműen jelzi e magasabb képzési szint további népszerűségét. A felvételi eljárás során felkínált szakok döntő többségét meghirdeti az Egyetem a pótfelvételi eljárásban is. A jelentkezések számának változása a demográfiai folyamatokat követő volt az elmúlt évtizedekben: 1993-ban a 18 éves korcsoport létszáma 190 ezer volt, tavaly és tavalyelőtt 110 ezer, 2018-ban már csak 90 ezer lesz.

Az érettségizők száma a tavalyi 133.200 főről 117.800 főre csökkent, amely 11,56%-os visszaesés. Ezzel összevetve a Miskolci Egyetemre felvett hallgatói létszám csupán 9%-kal mérséklődött, amely – tekintettel a fenti demográfiai folyamatokra – mindenképpen sikerként értékelhető, figyelembe véve, hogy a felsőoktatási intézmények alapszakjaira való bejutáshoz szükséges minimális ponthatár 2014-ben (országosan) 240-ről 260 pontra emelkedett. Az Észak-magyarországi régió lakosságának nehéz szociális helyzete azzal a következménnyel járt, hogy a fizetős, önköltséges helyekre jelentkeztek kevesebben.

A 2014 júliusában felvett létszámokkal kapcsolatban fontos kiemelnünk, hogy összesített hallgatói létszámemelkedést a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet ért el (25 fővel), és szintén kiemelendő, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar (27 fővel), a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet (26 fővel), illetve a Gazdaságtudományi Kar (56 fővel) növelni tudta az állami ösztöndíjjal felvett hallgatók létszámát.

A Miskolci Egyetem karaira 2014-ban összességében 4917-en jelentkeztek, közülük ez idáig 2067-en nyertek felvételt – ami a jelentkezők 42%-a. Az első helyen a Miskolci Egyetemre jelentkezők (2795 fő) több mint 74%-a kezdheti meg nálunk a tanulmányait.

Egyetemi LEG…-ek

Szembetűnő, hogy az idén is több kar több szakjára kiemelkedően magas ponthatárral lehetett bejutni.

A Miskolci Egyetem képzései közül az Állam- és Jogtudományi Kar állami ösztöndíjas Jogász szakára lehetett a legmagasabb pontszámmal bekerülni: itt 464 pontra volt szükség a sikeres felvételihez. Minimum 410 pont kellett a következő szakokra történő bejutáshoz is: Igazságügyi igazgatási, Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, Emberi erőforrások, Pénzügy és számvitel, Turizmus-vendéglátás. A műszaki karok között Gépészmérnöki és Informatikai Karon és a Műszaki Földtudományi Karon realizálódtak a legmagasabb pontok. Átlagban háromszoros túljelentkezés mutatkozott az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi, a Gazdaságtudományi, a Gépészmérnöki és Informatikai, a Műszaki Anyagtudományi és a Műszaki Földtudományi Kar képzéseire. Összegyetemi viszonylatban a Gépészmérnöki szakra vették fel a legtöbb hallgatót: itt 160 gólya kezdheti meg ősztől a tanulmányait.

Az egyes karokon az alábbi szakok voltak a legsikeresebbek és legnépszerűbbek a felvételt nyert hallgatók száma tekintetében: Állam- és Jogtudományi Kar: Jogász (139 fő); Bartók Béla Zeneművészeti Intézet: Zenetanár-zongora (11 fő); Bölcsészettudományi Kar: Anglisztika (50 fő); Egészségügyi Kar: Egészségügyi szervező (65 fő); Gazdaságtudományi Kar: Gazdálkodási és menedzsment (68 fő); Gépészmérnöki és Informatikai Kar: Gépészmérnöki (160 fő); Műszaki Anyagtudományi Kar: Anyagmérnöki (38 fő); Műszaki Földtudományi Kar: Műszaki földtudományi (74 fő).

Műszaki Földtudományi Kar (MFK) – Jelentős létszámemelkedés a mesterszakoknál
A Műszaki földtudományi alapszak egyértelműen népszerű volt a jelentkezők körében, ide 74 főt vettek fel magas, 352 pontos átlagpontszámmal.

A mesterszakos felvételi eredmények jelentős növekedést mutatnak a tavalyihoz képest: a tavaly felvett 58 nappali tagozatos mesterszakos hallgatóval szemben idén 70 főt vehettek fel. Továbbra is népszerűek az Olajmérnöki, Hidrogeológus mérnöki mesterszakok, de jelentős érdeklődés volt a Földtudományi mérnöki, illetve a Bánya- és geotechnikai mérnöki mesterszakok iránt is, nem csak a Karon végzett hallgatók körében, hanem a Debrecenben, Szegeden, Budapesten végzettek között is.

A hazai demográfiai csökkenést előre látva a Kar beiskolázási politikájának fontos eleme volt az elmúlt évben az idegen nyelvű képzési kínálat fejlesztése, melynek eredményeként szeptemberben már két mesterszakon (Olajmérnöki, Földtudományi mérnöki) indul meg a képzés angol nyelven. Ezekre a szakokra, valamint a nemzetközi együttműködésben induló mesterképzésekre (EMEC, EGEC) összesen 27 fő külföldi hallgatót fogadnak, akik költségtérítési díjbefizetése jelentősen ellensúlyozza az alapszakokra vonatkozó demográfiai folyamatok hatását. Szintén segítik a Kart a kormányzat által indított, illetve támogatott ösztöndíj programok (Science Without Borders, Stipendium Hungaricum) is.

A két évvel ezelőtti sikeres kezdés után fontos lépés az angol nyelvű Olajmérnöki mesterképzés harmadszori indítása. Ezzel két fontos követelménynek tesz egyszerre eleget a Kar: felzárkózik az Európában általánossá váló trendhez, mely szerint a műszaki területen a mesterképzések angolul folynak, másrészt alkalmazkodik az ipar igényeihez, mivel a MOL ZRt. a kutatási és termelési ágazatában elsősorban angol nyelven képzett mérnökökre kíván építeni.

Műszaki Anyagtudományi Kar (MAK) – Egyre több kiemelkedő eredményű diák választja a Műszaki Anyagtudományi Kart
A Műszaki Anyagtudományi Kar folyamatosan törekszik a képzés minőségének növelésére. Az idei felvételi statisztikák szerint ezt a törekvést erősíti a jelentkezők eredményeinek jelentős javulása is.

Az alapképzésre felvettek átlagos felvételi pontszáma jelentős mértékben (több mint 50 ponttal) emelkedett, a jelentkezők között igen magas azok száma, akik több mint 400 pontot értek el. A képzés színvonalát tovább javíthatja az a tendencia, mely szerint évről-évre egyre több az olyan első éves hallgatójuk, akik a középiskolai tanulmányaik során már megszerezték az állami nyelvvizsga bizonyítványt. Ők már első évesként is a szakmai ismeretek megszerzésére koncentrálhatnak, és korábban kaphatnak lehetőséget nemzetközi képzésben vagy kutatásban való részvételre. Hasonlóan örvendetes tény, hogy tovább növekedett a mesterképzésüket szeptemberben megkezdők száma.

A korábbi években megszokott módon, az idén is minden képzési területükön pótfelvételi eljárásra lesz lehetőség. Ennek keretében szeretettel várják azok jelentkezését, akik első körben nem jutottak be az általuk választott képzésre. A Műszaki Anyagtudományi Kar gyakorlatorientált képzésekkel, rendkívül széles ipari háttérrel, nemzetközi kutatási projektekben való részvétel lehetőségével várja a pótfelvételin az újabb jelentkezőket.

Gépészmérnöki és Informatikai Kar (GÉIK) – Újabb lépés a minőségi célok eléréséhez
A Gépészmérnöki és Informatikai Kar – 564 gólyájával – továbbra is a Miskolci Egyetem legmagasabb felvett hallgatói létszámával büszkélkedő kara. A Kar örömmel nyugtázza, hogy az általa felkínált képzések iránt az országos átlagnál nagyobb érdeklődés mutatkozik. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara a 2014. évi általános felvételi eljárásban is ragaszkodott a korábbi években megkezdett színvonal-emelési stratégiájához: a felvételi minimumpontszámokat a rendeletben megemelt értékekhez képest a nappali alapszakos képzésben – mind a műszaki, mind az informatikai képzési területen – az idén is tovább növelték. Meggyőződésük, hogy a Kar hosszú távú minőségi céljainak elérését ez a lépés döntően elősegíti.

Komoly érdeklődés mellett először indítják a Logisztikai mérnöki alapszakot nappali és levelező tagozaton.

A Kar életében újdonság, hogy az igen komoly szakmai képzésből adódó kezdeti nehézségek, akadályok leküzdésének megkönnyítésére a Gépészmérnöki és Informatikai Kar egyedi lehetőséget kínál fel az újonnan felvetteknek: „Freshman” tábor keretében 2014. augusztus 11-15. között felkészítést tartanak a matematika és fizika azon fejezeteiből, amelyek a középiskolai oktatásban kisebb hangsúllyal vannak jelen, de amelyekre már egyetemi tanulmányaik kezdetén is nagy szüksége lesz az elsőéveseknek. Különösen örvendetes, hogy az idén is nőtt a mesterszakokra felvett hallgatóik száma, az országosan is kiemelkedően magas (85 pont feletti) felvételi pontszámok mellett.

Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) – Pontrekorderek a Jogász szakon
A Kar az alábbi két képzési területeken várja hallgatóit: a jogi képzés területén indított Jogász szakon (nappali és levelező tagozaton), a Munkaügyi- és társadalombiztosítási igazgatási alapszakon (nappali és levelező tagozaton), az Igazságügyi igazgatási alapszakon (első alkalommal indított nappali tagozaton és a már évek óta sikeresen működő levelező tagozaton), valamint a Jogi felsőoktatási szakképzés keretében (nappali és levelező tagozaton). A közigazgatási-, rendészeti- és katonai képzési területen a 2014/2015. tanévben első alkalommal indítják be a Közigazgatás-szervező alapszakot (nappali és levelező tagozaton).

A felvételi adatok a tavalyi beiskolázási adatokhoz képest Jogász szakon nem mutatnak jelentős változást, maradt az előző évben is megfigyelhető létszám. A Munkaügyi- és társadalombiztosítási igazgatási alapszakon a jelentkezők száma alig változott. Az Igazságügyi igazgatási alapszak 2014/2015. tanévtől először induló nappali tagozata iránt az érdeklődés még mérsékelt, a Jogi felsőoktatási szakképzésre jelentkezők száma a tavalyihoz hasonló arányokat mutat. Az új képzésként indított Közigazgatás-szervező alapszakra felvehető hallgatói létszámkeretet a minisztérium által meghatározott kapacitásszám és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem azonos, államilag finanszírozott helyeket kínáló képzése befolyásolja, azonban a felvételi adatok tükrében mindkét tagozatot be tudja indítani a Kar.

Pótfelvételi jelentkezési lehetőséget minden szakon és tagozaton meghirdetnek, kivételt képez azonban a Közigazgatás-szervező alapszak levelező tagozata, ahol már betelt a minisztérium által engedélyezett kapacitás.

A Jogász szak esetében a minisztérium előzetesen egy igen magas bekerülési ponthatárt szabott meg (464 pont) az állami ösztöndíjjal támogatott képzési formánál. Ezt nálunk több jó tanulónak is sikerült elérnie.

Gazdaságtudományi Kar (GTK) ­– Változatlanul vonzó a közgazdász-pálya!
A felvételi adatok azt igazolják, hogy változatlanul vonzó a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara.

Az idén először hirdették meg az Emberi erőforrások alapszakjukat, a hat alapszakra (Emberi erőforrások, Gazdálkodási és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Nemzetközi gazdálkodás, Pénzügy és számvitel, Turizmus-vendéglátás) felvételt nyertek pontszáma közel azonos az elmúlt évekéhez. Ezen szakok nappali jelentkezőinek száma az elmúlt évhez képest követte a demográfiai folyamatokat. Idén sikerült államilag támogatott helyeket is meghirdetniük, de változatlanul szép számmal jelentkeztek az önköltséges képzéseikre is. A már tavaly beindult felsőoktatási szakképzésekhez most egy új szakot, a Turizmus-vendéglátást is indították két szakiránnyal. Továbbra is népszerűek az állami ösztöndíjas mesterképzési szakok. A magyar nyelvű szakok mellett indítják az angol nyelvű képzésüket, melyek a munkaerőpiacon elismert diplomát adnak hallgatóik számára. A Kar az önköltséges képzési helyekre mind az alapszakokon és a felsőoktatási szakképzéseken, mind a mesterszakokon pótfelvételit hirdet.

Ugyanígy jelentkezhetnek még azok is, akik szakirányú továbbképzésre (Orvos/gyógyszerész-közgazdász, Jogász-közgazdász, Humán menedzsment, Mérnök-közgazdász, Terület és településfejlesztési menedzser szak) kívánják jelentkezésüket benyújtani, itt a felvételi eljárást a Dékáni Hivatal bonyolítja.

Bölcsészettudományi Kar (BTK) – Színvonalas képzés, széles paletta
A Bölcsészettudományi Kar rendkívül széles és színes képzési palettával várta és várja a bölcsészet- és társadalomtudományok iránt érdeklődő felvételizőket. A jelenlegi, általános felvételi eljárásban 11 bölcsész- és társadalomtudományi alapszakjukat, 16 mesterszakjukat, 1 felsőoktatási szakképzésüket és az osztatlan tanárképzés keretében 15 szakpárjukat hirdették nappali és levelező tagozaton! A BTK magas színvonalú képzésekkel és kiváló oktatókkal várja a felvételizőket. A Kar alapszakjain az önköltség összege nem emelkedett az elmúlt évekhez képest, a mesterszakokon a jogszabályban előírt minimum összegeket állapított meg. További igen jelentős kedvezmény a hallgatók részére, hogy módjuk van az önköltség két részletben történő fizetésére is. A Kar valamennyi hallgatójának tud kollégiumi férőhelyet biztosítani. A 2014. évi felvételi eljárásáról általánosságban elmondható, hogy a legkedveltebb szakjuk az Anglisztika BA képzés, amelyen a jelentkezőknek szinte mindegyike államilag támogatott helyen kezdheti meg a tanulmányait. A hagyományos bölcsész szakok közül népszerű a Történelem, és a regionális igényeket tükrözi, hogy a Szociális és ifjúsági munka felsőfokú szakképzésükre is sokan jelentkeztek.

Pozitívan értékelik, hogy a 2013-tól bevezetett osztatlan tanárképzésre a jelentkezők száma növekedett, noha erre a képzési formára igen nehéz bekerülni, hiszen rendkívül magasak a pontszámok (380-tól 439-ig terjed), s mindemellett emelt szintű nyelvvizsgával is rendelkezniük kell a képzésre jelentkezőknek. Az államilag támogatott férőhelyeik lehetővé teszik, hogy a felvételt nyert diákok állami támogatásos formában kezdjék meg tanulmányaikat. Úgy tűnik, a köztudatba is beépült az az információ, hogy a tanárképes mesterszakokra már csak 2016-ig lehet jelentkezni, ennek megfelelően elindul minden tanári MA képzésük,  és remélik, hogy a pótfelvételi eljárásban további jelentkezők társulnak a már felvettekhez.

A pótfelvételi eljárásban a Kar újra meghirdeti szakjai többségét, melyekre szeretettel várja a humán- és társadalomtudományok iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Egészségügyi Kar (EK) – Továbbra is népszerű szakok az Egészségügyi Karon
Az Egészségügyi Kar az eddig is kiváló, dinamikusan emelkedő felvételi számadatai mellett az idén is jó eredményt ért el. A Karon az előző évhez képest a felvehető kapacitásszám megmaradt, a túljelentkezés mértéke négy-ötszörös volt. A legnagyobb érdeklődés a Gyógytornász valamint a Képalkotó diagnosztikai analitika képzések iránt mutatkozott. Az idei felvettek száma szinte megegyezik az előző évivel. A 209 felvett hallgató közül valamennyien állami ösztöndíjas képzésben kezdhetik meg tanulmányaikat. Ebben az évben a felvételi pontok az előző évihez hasonló szinten mozognak. Pótfelvételi lehetőségekről a Kar honlapja nyújt tájékoztatást.

Bartók Béla Zeneművészeti Intézet (BBZI) – Jelentősen emelkedő létszám a művészeti képzésben
A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet mintegy 60 szakon indít képzést a 2014/2015. tanévben. A felvettek száma 83 fő, amely 43 %-kal haladja meg a tavalyi adatot (58 fő)! Az Intézet képzési palettájának fontos eleme a zenei pedagógusképzés is, amely szintén rendkívül népszerű, hiszen 66-an ezen a területen kezdik meg szeptembertől a tanulmányaikat.

Pótfelvételi lehetőségek
A pótfelvételi jelentkezés lehetőségét a korábban is meghirdetett szakok többségében felkínálja az egyetem. Az eljárásban majd azok jelentkezhetnek, akiket az általános eljárás során nem vettek fel, vagy akik egyáltalán nem adtak be jelentkezést egyetlen, felsőoktatási intézmény által meghirdetett, szeptemberben indított képzésre sem. Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat. A pótfelvételi eljárásban csupán egyetlen felsőoktatási intézménybe, egyetlen szakra lehet jelentkezni.

Az augusztus 12-ig beadható pótjelentkezések eredményeképpen a karok várhatóan még növelni fogják hallgatói létszámukat. A pótjelentkezés kizárólag elektronikus formában történhet a www.felvi.hu oldalon keresztül. Ekkor már csak önköltséges helyekre lehet majd pályázni. A pótfelvételi során meghirdetett szakokról az érdeklődők az egyetem és a karok honlapjáról (www.uni-miskolc.hu) a mai naptól kezdődően kaphatnak bővebb információkat.

További információ a 06 46 / 565 111-es központi számon keresztül a karok dékáni hivatalaitól, és Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettestől, illetve Fekete Sándor tanulmányi szakreferenstől kérhető a 06 46 / 565 032-es és a 06 20 323 5308-as telefonszámon.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 626 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30