Számos jelenlegi és egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján

írta uni-miskolc.hu, 2020. május 16–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Régi hagyomány, hogy május 11-én, Miskolc város napján a város kitüntetésekkel ismeri el a miskolci polgárok és szervezetek kiemelkedő munkáját. Az idei kitüntetettek között kiemelkedően sok, 11 fő nem csak a városnak, de egyetemünknek is egykori vagy jelenlegi polgára.

Számos jelenlegi és egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján

Díszpolgári kitüntető címet kapott Dr. Dobos László, aki az észak-magyarországi kihelyezett gyógypedagógus képzés megszervezése mellett a Miskolci Egyetemen működő Szépkorúak Akadémiája és Bűnmegelőzési Szabadegyetem létrehozásában is vezető szerepet játszott.

Ugyancsak díszpolgárrá választották  Dr. Hevesi Attilát, a Miskolci Egyetem Földrajz-Környezettan Tanszékének professzor emerituszát. A mai napig aktív professzor 1993-tól hallgatók generációit ismertette meg a Bükk szépségeivel, nevelte környezetvédelemre, a földrajz, az irodalom és az anyanyelvünk szeretetére. 

Dr. Vékony Sándornak, egyetemünk nyugalmazott oktatójának adományozta idén a B.-A.-Z. Megyei Keresekedelmi és Iparkamara a dr. Szentpáli István Kamarai Díjat. A díjazott nem csak húsz évig oktatott egyedtemünkön, de kiemelkedő innovációs munkát is végzett, saját, tanszéki és ipari találmányok hasznosítási munkáit vezette. 

Herman Ottó tudományos díjban részesült Dr. habil. Gyulai Éva, a Történettudományi Intézet intézeti tanszékvezetője, aki nem csak húsz éve tartó egyetemi oktatói tevékenységével, de Miskolc és tágabb régiója történetének kutatásával, illetve a Miskolc-monográfia írásában és szerkesztésében végzett munkájával is kiérdemelte az elismerést.

Reményi Ede zenei díjjal ismerték el elhivatott pedagógusi, kiemelkedő zeneoktatói, szólista és kamarazenészi pályafutását Iván Klára Juditnak, aki a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének gordonkaművész-tanára, 2003 óta a vonós tanszék vezetője. 

Posztumusz ítélték oda a Bizony Ákos Kitüntető Jogi Díjat Dr. Bíró Györgynek,  az ÁJK egykori professzorának, akinek kiemelkedő szaktudással, rendkívüli alapossággal és szorgalommal végezett oktatói munkáját 2010-ben a Magyar Köztársaság Tiszti Kereszt Polgári Tagozat állami kitüntetéssel is elismerték.

Az egészségügy területén folytatott kiemelkedő szakmai életútja, oktatói, közéleti tevékenysége, valamint nemzetközileg ismert tudományos tevékenysége elismeréseként Benkő Sámuel díjat adományoztak Dr. Felszeghi Sárának, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központja vezető főorvosának.

A városért élő és dolgozó idősek ellátásában végzett kiemelkedő munkájáért ugyancsak Benkő Sámuel díjat kapott Harasztiné Tóth Margit, aki négy éven keresztül a siketekkel való kommunikációt elősegítő kurzust vezetett a Miskolci Egyetem egészségügyi Főiskola Karán.

A tehetséggondozás pedagógiájának kimunkálásában és feltételrendszerének megteremtésében végzett kimagasló szakmai munkájának elismeréseként Pedagógiai díjban részesült Sarka Ferenc, aki 1999-től a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének külső óraadó oktatója.

Kiemelkedő publikációs tevékenysége, valamint a tudományos diákköri mozgalomban végzett munkája elismeréseként Nívódíjban részesült Dr. Varga Zoltán egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese.

Végül Prof. Dr. Roósz András Széchenyi-díjas magyar kohómérnök, egyetemi tanár, a magyar űranyagtudományi program irányítója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Miskolci Egyetem és Miskolc város hírnevét öregbítő tudományos munkásságát Az Egyetemért – A Városért díjjal ismerték el Miskolc Város Napján.

A díjazottakról bővebben ITT lehet olvasni.
Gratulálunk a díjazottaknak!

Képek forrása: uni-miskolc.hu

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 451 cikkből

  • Számos jelenlegi és egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján

    Számos jelenlegi és egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján • 9 napja

    Régi hagyomány, hogy május 11-én, Miskolc város napján a város kitüntetésekkel ismeri el a miskolci polgárok és szervezetek kiemelkedő munkáját. Az idei kitüntetettek között kiemelkedően sok, 11 fő nem csak a városnak, de egyetemünknek is egykori vagy jelenlegi polgára.

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 11 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

  • A járványügyi helyzetben is folyamatos a toborzás

    A járványügyi helyzetben is folyamatos a toborzás • 27 napja

    A Magyar Honvédség a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra munkájukat vesztett embereknek is szeretne alternatívát kínálni.

  • Egy miskolci az első százezerben...

    Egy miskolci az első százezerben... • 56 napja

    A Magyar Tudomány 2020. februári számában Gimesi Júlia beszámol a PLOS Biology című lapban 2019 őszén publikált elemzésről, aminek csatolmányában néven nevezik a „világ 100.000 legjobb kutatóját”. Az adatbankban találunk egyéb miskolci vonatkozásokat is.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30