Újra a világ legjobb egyetemei között a Miskolci Egyetem

írta Sajtóközlemény, 2021. június 10–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Június 8-án vált nyilvánossá a londoni QS cég nemzetközi egyetemi kiválósági rangsora, amin a Miskolci Egyetem először tavaly tűnt fel. A QS a világ százezernél is több felsőoktatási intézménye közül idén 1.300 egyetemet tartott érdemesnek a rangsorban való szerepeltetésre, köztük a Miskolci Egyetemet is.

Újra a világ legjobb egyetemei között a Miskolci Egyetem

A tavalyi évhez képest összességében 5 százalékpontot léptünk előre a relatív kiválósági listán. A ME az egyik legnagyobb sikert azzal érte el, hogy 53 százalékkal növekedett a 2014-2019-es időintervallumhoz képest a 2015-2020-as években a ME oktatói-kutatói által publikált közleményekre kapott független hivatkozások száma a Scopus nemzetközi tudományos adatbank adatai szerint, amit a QS is használ.

A másik kimagasló eredményünk a nemzetközi hallgatók arányának növekedése egyetemünkön az elmúlt évben, ami az adott kategóriára kapható QS pontok 51 százalékos növekedéséhez vezetett.

Az eredményekre reagálva Prof. Dr. Horváth Zita rektor úgy fogalmazott. „Az eredmények az itt dolgozó, kutató és oktató kollégák közös erőfeszítéseinek köszönhető. Természetesen nem dőlhetünk hátra, hiszen nemcsak be, ki is lehet kerülni innen. Bízom benne, hogy a következő években még tovább javítjuk pozíciónkat a különböző nemzetközi rangsorokban, ezt a célt szolgálja a jelenleg is zajló nemzetköziesítési stratégia, nem beszélve az egyéb fejlesztésekről, amelyek részben az infrastruktúrát, részben a kutatás-fejlesztést szolgálják.

Borítókép: Miskolci Egyetem

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 409 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 530 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 551 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 589 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30