Mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem kristályos és amorf nano-anyagok fejlesztésével foglalkozó kutatási programja

írta Sajtóközlemény, 2021. június 30–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

A Kristályos és amorf nano-anyagok kutatásával és fejlesztésével foglalkozó kiválósági műhely fenntartható működtetése című projekt keretében a Miskolci Egyetem 883,81 millió forint Európai Uniós támogatás segítségével egy a témában nemzetközi szinten is elismert, stratégiai jelentőségű tudományos műhelyt hozott létre.

Mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem kristályos és amorf nano-anyagok fejlesztésével foglalkozó kutatási programja

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló, GINOP-2.3.2-15-2016-00027 azonosító számú projekt munkatársai sikeresen megvalósították az eltervezett kutatási programot, s a fejlesztés során nano-anyagokkal különböző, hőmérsékletre érzékeny anyagok forrasztását valósították meg a szokásos eljárásoknál alacsonyabb hőmérsékleten.

Az elmúlt négy év során a Miskolci Egyetemen működő tudományos műhelyben a nano- méretű anyagok termodinamikai vizsgálatával, néhány nanométer vastagságú multirétegek fejlesztésével, nano-kompozitok és nano-szerkezetű acélok keményforrasztásával, valamint a létrehozott anyagok szerkezetvizsgálatával foglalkozó kutatók működtek együtt.

A Stratégiai K+F műhelyek kiválósága megnevezésű pályázati felhívás adta keretek, és a hozzá szervesen illeszkedő kutatási infrastruktúra fejlesztése együttesen szolgáltattak lehetőséget a Miskolci Egyetemnek egy olyan fejlesztésre, amely lendületet adott a nano-szerkezetű anyagok kutatásának. A projekt szakmai sikerét biztosító másik pillért a kutatói csoportok megerősítése adta. Az Európai Uniós támogatás lehetővé tette az intézmény kutatói számára a szakmai fejlődést, valamint a rangos nemzetközi konferenciákon történő szakmai tapasztalatcserét. Az új, döntő többségében fiatal kutatók bekapcsolódása a projektbe pedig a fenntartható működés alapjait teremtette meg.

A kutatás-fejlesztés eredményeként nemzetközileg is újdonságnak számító, a nano- szerkezetű anyagok termodinamikai viselkedését leíró algoritmus és adatbank jött létre. Emellett a nano-rétegekből felépülő, alacsony olvadáspontú forraszanyagok előállítására alkalmas eljárás kidolgozása is megvalósult, amelynek segítségével amorf/nano-kristályos és nagy szilárdságú, nano- szerkezetű acélok kötéstechnológiájának továbbfejlesztésére nyílt lehetőség.

A fejlesztések eredményeként a nano-szerkezetű anyagok előállításával foglalkozó hazai és nemzetközi vállalatok igényeit kiszolgáló K+F+I szolgáltatások szélesebb körét tudja biztosítani a tudományos műhely, illetve az eredmények jelentős szakmai értékkel bővítették az oktatási tananyagot is.

A projektről bővebb információt a nanoginop.uni-miskolc.hu oldalon olvashatnak.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ:

Prof. Dr. Kaptay György, kaptay@hotmail.com, +36 (30) 415-00002
Prof. Dr. Gácsi Zoltán, zoltan.gacsi@uni-miskolc.hu, + 36 (70) 418-7478

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 409 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 530 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 551 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 589 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30