Minden karra vettek fel hallgatókat pótfelvételi eljárásban a Miskolci Egyetemre

írta Sajtóközlemény, 2021. augusztus 28–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Idén összesen 207 jelentkezőnek sikerült második körben bejutnia az intézménybe. A ponthatár húzás után az is kiderült nemcsak önköltséges, hanem államilag finanszírozott helyeket is sikerült feltölteni.

Minden karra vettek fel hallgatókat pótfelvételi eljárásban a Miskolci Egyetemre

Augusztus 8-ig lehetett jelentkezniük azoknak, akiket első körben nem vettek fel vagy egyáltalán nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.

A pótfelvételi eljárásban legtöbb diákot a Bölcsészettudományi, az augusztus elsejétől nevet váltó Egészségtudományi, illetve az Állam- és Jogtudományi kar vett fel.

Állami ösztöndíjas helyeket a jogi és zeneművészeti képzés kivételével mindegyik kar be tudott tölteni. Idén összesen 86 diáknak sikerült eredményeivel ezt a lehetőséget elérnie. Önköltséges képzésre is mindegyik kurzusra jelentkeztek, 121 diák kezdheti meg ilyen formában tanulmányait.

Dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese azt mondta: „Örömteli, hogy mind a 8 karnak sikerült diákokat felvennie a pótfelvételin, így a végleges számok szerint szeptemberben 2411 új hallgató kezdheti meg tanulmányait intézményünkben. Valamennyiüknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk karrierjükhöz. Célunk az, hogy a jövőben még vonzóbbá tegyük a Miskolci Egyetemet, amely az észak-kelet magyarországi régió legfontosabb szellemi műhelye, a környék vállalatai számára pedig a szakember és felsővezetői utánpótlás bázisa.”

Miskolc, 2021. augusztus 27.

Borítókép: Kiss Viktor (archív)

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 610 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30