Napjaink egyik kurrens és jövőbemutató kifejezése a körforgásos gazdaság, amelynek lényege: a keletkezett hulladékok alapanyagként történő visszajuttatása a termelésbe vagy egyéb módon történő hasznosítása. Egyik előadásában azt tárgyalja a témával kapcsolatban, hogy valóság vagy illúzió? Melyik inkább?
Mucsi Gábor: Erre csak az a válaszom, hogy rengeteg munka vár ránk ahhoz, hogy megfeleljünk a fenntarthatóság, az Európai Unió célkitűzésének, miszerint a korábban szemétnek gondolt anyagokat valóban, és egyre nagyobb mértékben visszajuttassuk a termelésbe. Ez nem megy technológiai fejlesztés és lakossági tudatformálás nélkül. Ami a fejlesztéseket illeti: szinte minden nyersanyagnál van célkitűzés arra, milyen mértékben kellene azokat visszaforgatni a gyártásba. Mondok egy példát: üveghulladék. Jelenleg hazánkban 30-35 százalékát hasznosítjuk újra. de a cél 85 százalék lenne. De ma még a 30- 35 százalékban történő újrahasznosításra sem vagyunk felkészülve, ehhez olyan szakemberekre van szükség, akik szakmailag felkészültek és motorjai lesznek az innovációnak, amellyel elérhető a vállalás. Ehhez pedig megfelelő új képzések kellenek.
A kérdés úgy is feltehető: az a hulladék mennyiség, amit ma újra tudunk hasznosítani, mennyiben segíti ki az egyre növekvő alapanyag igényt globális szinten?
MG.: Vannak felmérések, amelyek szerint a világ nyersanyagigénye 2060-ra meg fog duplázódni és várhatóan jelentősen át is alakul. Ez alig 40 év. Földtörténeti szempontból néhány pillanat csupán. Mi itt a Műszaki Földtudományi Karon nagyon komolyan vesszük ezt a kérdést. Hiszen a lényeg végül is az, hogy minél nagyobb arányban tudjuk felhasználni a hulladékainkat, az elhasznált, elhasználódott eszközeinket, tárgyainkat, amit nevezzünk inkább másodlagos nyersanyagnak (jövő alapanyaga). Természetesen ebben is nagyon fontos a globális szemlélet. Hiába nem lesz idehaza egyes területen „kritikus” nyersanyag szükséglet, az alapanyagok ára a világpiacon egyre emelkedik, így a nem hazai alapanyagokból készülő félkész termékek ára is drágulhat, ami növeli az ország függőségét, emiatt a nyersanyagellátás egy nemzetstratégiai ágazat. Ezt most is látjuk. Miután a hazai feldolgozóipar nagyrészt importra szorul, így könnyű belátni, nem tudjuk megkerülni a globális folyamatokat. Éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy Magyarország a lehetőségeit, adottságait kihasználva saját lábára álljon és a nyersanyag kitettsége csökkenjen. Kő és kavics fronton, hogy csak egyet mondjak, jól állunk. Ott még exportálni is tudunk. De még ebben a szegmensben is előfordul, hogy időszakosan, vagy lokálisan hiány lép fel, különösen a nyári nagy építkezések idején.
Tudunk egy olyan arányt mondani, hogy a nyersanyag igényeket mennyire tudja kezelni az újrahasznosítás?
MG: Sokféle anyag, sokféle igény van. De ha már említettem a kő- és kavics ágazatot Ma nagyjából 40 millió tonna kő és kavics anyagot igényel a hazai építőipar, ma ennek nagyjából 10-20 százalékát tudnánk fedezni az építési/bontási hulladék feldolgozásával keletkező másodlagos nyersanyagból, de csak akkor, ha rendelkezésre áll a megfelelő tudás és a szakember, valamint a szükséges technológia.
De vannak ilyenek?
MG.: Részben már vannak, de van feladatunk még bőven. Sokat kell még fejleszteni a szakemberek képzésében és a feldolgozott termékek minősége vonatkozásában. Nem messze innen Bodrogkeresztúron is van például egy betonhulladékot feldolgozó üzem. De több mobil és szemi-mobil rendszer kellene.
Az eddigiek alapján logikus lenne, hogy egyre-másra alakuljanak cégek, vállalatok az újrahasznosítási iparban, hiszen, ha ma még kis százalékban is támaszkodunk erre, a jövőben felértékelődik majd az ágazat szerepe. Van ennek a folyamatnak jele?
MG: Vannak jelei, de a java még hátra van. Már a kilencvenes évek elején volt egy bumm, amikor jelentősen felértékelődött a környezetvédelem szerepe. Akkor indítottuk mi is a környezetmérnöki képzést az elsők között az országban. Az idők változnak, nekünk is alkalmazkodnunk kell. Két éve létrehoztuk a hulladékgazdálkodási specializációt pont erre a folyamatra felkészülve. Amikor ilyen új képzéseket tervezünk előre kell látnunk folyamatokat, ráadásul egy-egy új szak beindítása több éves munka eredménye. Természetesen a szakemberképzés és szemléletváltás mellett szükséges a megfelelő gazdasági, jogi szabályozási környezet is
Milyen új képzés formálódik ennek jegyében?
MG: Korábbi évek tapasztalatai és a nemzetközi minták alapján megalapítottuk és az országban elsőként indítjuk be Miskolcon az alapanyag-gyártási folyamatmérnöki mesterképzést. A két éves képzés a célja, hogy a leendő szakemberek tudásukkal segítsék az ipar alapanyagigényének biztosítását, részben a természetben előforduló ásványi nyersanyagokból, részben hulladékokból származó alapanyagokból, így biztosítva a körforgásos gazdaság megvalósítását. A képzés keretében felkészítjük a leendő mérnököket arra is, hogy a nyers-/alapanyagokból minél nagyobb hozzáadott értékű terméket tudjanak előállítani. Egy példa: kibányászom a követ és viszonylagosan kis beavatkozással, olcsón, nagy volumenben eladom. A cél az lenne, hogy innovatív megoldással jobb minőségű alapanyagot készítsek belőle és azt magasabb áron értékesítsem. Ehhez tudás kell. Ezt nálunk lehet megszerezni.
Magyarország lehetne akár másodlagos nyersanyag nagyhatalom is? Sok ország küzd a hulladékkezeléssel, és úgy tűnik lenne rá igény.
MG: Belgium jó példa erre. Megveszik Brazíliától az elektronikai hulladékot és feldolgozzák. Indiából erőműi pernyét szállítanak Nagy-Britanniába. Ha 10 évvel ezelőtt valaki nekem azt mondja, hogy kontinensek között szállítanak majd teherhajók hulladékot újrahasznosításra, akkor kinevetem. Pedig a cementet részben ki tudják váltani a pernyével nagy arányban. Ez pedig ipari méretekben nagyon nem mindegy. Egyszóval lenne ám ebben potenciál itthon is, nagyot tudna lendíteni az alapanyag problémánkon. Különösen az építőanyagok területén lenne lehetőségünk. De a fémek kinyerése is fontos cél lehetne, hiszen például az akkumulátor gyártás is nehézségekkel küzd. Fontos ezzel a kérdéssel azért is foglalkozni, mert ma már az EU számos területen megtiltotta a hulladékok „exportját”, tehát amelyik ország a hulladékok feldolgozására időben felkészül az versenyelőnyre tehet szert.
Nemcsak nyersanyag, hanem energia kérdések is felmerülnek napi szinten. Az látszik, hogy sokféle úton igyekszünk zöld energiához jutni. Még nem tudni melyik megoldás lesz az igazán befutó. Ön ezt hogyan látja?
MG: A legfontosabb, hogy felmérjük a lehetőségeinket. A geotermikus energia használatának lehetősége Magyarországon adott, nagy potenciállal kecsegtet.
Ez igaz, de azt nem látni, hogy tömegével élnének ezzel a lehetőséggel.
MG: Még nem, de vannak jelek. Az Alföld például sok kincset rejt és városunk, Miskolc fűtésében is szerepet játszik a geotermia. A PannErgy tőzsdén jegyzett cégként az első között ismerte fel a lehetőséget ebben. Ha a nagy képet nézem akkor, itt is igaz, amit a nyersanyagoknál mondtunk. Új és új lehetőségek után kell kutatnunk, fejlesztenünk annál is inkább, hiszen van egy nagy cél Európában. 2050-re klímasemlegesnek kellene lennünk
Ennek van egyébként realitása?
MG: Most azt mondanám, hogy közelíthetünk hozzá, de a magam részéről túl nagy vállalásnak gondolom. Teszem hozzá, ne legyen igazam. Meg kell említeni, hogy a hagyományos fosszilis energia készletek környezetbarát „zöld” felhasználását biztosító technológiák kutatása is nagy ütemben folyik a világban.
Az európai országok között élesedik az a verseny, hogy mindenki saját lehetőségeit igyekszik kiaknázni a megújuló energia ügyében. Van, ahol a szél, van, ahol a napenergia az opció, de akad ár-apály erőmű is. Magyarország hol tart?
MG: A napenergia előretörése egyértelmű, ugyanakkor egy érdekes összefüggésre felhívnám a figyelmet és vissza is kanyarodok a nyersanyag témához. Az ilyen „erőművek” élettartama jóval alacsonyabb mondjuk egy szenet vagy lignitet felhasználó erőműéhez képest. A cellák sérülékenyek, hamarabb kell őket cserélni. Már most gondolkodni kell azon, hogyan lesz a cseréjük. Milyen technológia segít majd az elhasznált elemek újrahasznosításában. Ez pedig kis túlzással évről-évre változik, ehhez kell majd a szereplőknek igazodniuk. Idehaza a geotermiában, bár korlátozottan, de tényleg nagy lehetőségek vannak, erre a karon már évek óta készülünk mi is, hiszen több mint tíz éve már elindítottuk a geotermikus szakmérnök képzést most pedig az országban egyedülállóan egy új geotermikus mesterképzési specializációt is létre hoztunk.
Vissza is kanyarodunk Miskolchoz. A város üzemeltetésének egyik kulcsa az energiaellátás, amiben szerepet kap a földben rejlő forró víz. A városok önfenntartása kulcskérdés lesz. Ez is kihívás, ami ráadásul komplex megoldásokat igényel. Erre van válasz?
MG: Mind az energia, mind a nyersanyag újrahasznosítás térségenként változó, hiszen nem ugyanazok a lehetőségek mondjuk Győrben vagy Miskolcon. Nálunk létrejött egy városüzemeltetési szakmérnök képzés, ami két féléves és a fentieken túl foglalkozik a vízgazdálkodással is. Ami viszont minden településen is kulcskérdés, amiről eddig még nem is beszéltünk: az ivóvíz ellátás, ipari-, szennyvíz kezelés és a csapadék víz elvezetés problémái. Ha van valami, amivel kapcsolatban megismerkedtünk általános iskolában a körforgással, az a víz útja. De azt hiszem ez egy külön interjú témája is lehetne.
Miskolc, 2022. január 7.
