„A Kovács Kati” - Mens sana in corpore sano - Ép testben, ép lélek

írta Dr. Horváth Zita, 2014. november 14–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

November 7-én tartotta egyetemünk az első évesek számára az őket köszöntő gólyabált. Az idei jubileumi volt, 280. tanévét, miskolci korszakának 65. évét ünnepli a Miskolci Egyetem.

„A Kovács Kati” - Mens sana in corpore sano - Ép testben, ép lélek

Ünnepségünket Kovács Kati tisztelte meg koncertjével, akit a gólyabál hivatalos megnyitója előtti fogadáson köszöntöttük virággal, díszoklevéllel és teniszütővel, hiszen köztudott, hogy régóta űzi ezt a sportot. Magyarországon nincs, aki ne ismerné. Kovács Kati 1965-től megkerülhetetlen tagja a magyar könnyűzenének és immáron 50 éve része mindennapi életünknek. Minden rangos kitüntetést megkapott, – 1986: Liszt Ferenc-díj; 1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje; 2006: Artisjus Életműdíj; 2011: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztje; 2014. március 15-én Kossuth-díj. Ez utóbbinak örültem a legjobban, jobban, mintha én magam kaptam volna. Megérdemelte.1965-ben első díjat nyert a „Ki mit tud?”-on, üstökösként robbant be a könnyűzenébe, több ízben volt az év énekesnője, hazai és nemzetközi fesztiválok győztese, sikerei szinte felsorolhatatlanok. Vajon mi ennek a töretlen sikernek a titka? Én azt hiszem mindenek előtt egyedi, összetéveszthetetlen, különleges énekhangja, hatalmas hangterjedelme és végtelenül szimpatikus, közvetlen egyénisége, közönségével való egyedülálló kapcsolata. Kovács Kati ugyanolyan magas színvonalú koncertet ad egy vidéki kis faluban és Budapesten a Művészetek Palotájában, mert neki minden ember egyforma, nincs benne semmilyen nagyképűség, sztárallűr, nem néz le senkit. Szerény és nagyszerű ember, pedig neki lenne mire nagyképűnek lenni – mégsem az.Az ókori mondás, amit e rövid írás mottójául szántam, híven kifejezi egyéniségét: fiatalos lendülete, frissessége, energiája lélegzetelállító. Persze ebben nyilván szerepet játszik a tenisz, de legalább ennyire fontosak a heti két-három, igazi sportteljesítménnyel felérő koncertek. Kati mozog a színpadon, no és énekel, nem is akárhogyan, és ÉLŐBEN! Hihetetlenül jól néz ki, amihez nem elég, hogy sportol, ép lélek kell hozzá! Mens sana in corpore sano – ép testben ép lélek!fotó: Kiss Viktor

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 439 cikkből

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30