Eredményes a nemzetközi rangsorban a Miskolci Egyetem

írta Sajtóközlemény, 2022. június 9–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Közel 30 százalékkal emelkedett a nemzetközi szinten is számon tartott megjelent tudományos cikkek száma a Miskolci Egyetemen az elmúlt három évben. Az egy oktató-kutató főre jutó hivatkozások száma az elmúlt két évben megduplázódott. Mindezek a szempontok is szerepet játszanak abban, hogy egy-egy egyetem milyen helyet foglal el a QS világranglistán.

Eredményes a nemzetközi rangsorban a Miskolci Egyetem

A tegnap nyilvánosságra hozott nemzetközi rangsorban a Miskolci Egyetem továbbra is megőrizte a helyét.

A rangsorolt egyetemek száma az elmúlt évben 1300-ról 1462-re nőtt, a Miskolci Egyetem pedig ezen a fokozatosan bővülő listán megőrizte a korábbi helyét, vagyis a 1001–1200 közötti helyek egyikén szerepel. Tavaly a Miskolci Egyetem a QS által világszerte figyelt egyetemek legjobb 77 százalékában volt, idén pedig már legjobb egyetemek 70 százalékában szerepel.

A világranglistán való szereplés előfeltétele, hogy az elmúlt öt évben megjelent Scopus cikkeink száma meghaladja az ezret. Az elmúlt három évben a Scopus cikkek száma közel harminc százalékkal, 1138-ról 1444-re emelkedett a Miskolci Egyetemen. Az egy fő oktató-kutatóra eső független Scopus hivatkozások száma pedig 3,90-ről 7,82-re nőtt, vagyis közel megduplázódott a kampuszon. A Scopus a világ egyik legjelentősebb multidiszciplináris lektorált szakirodalom és tudományos webforrások absztrakt és citációs adatbázisa, amely 45,5 millió bibliográfiai és idézési adatot tartalmazó rekordot szolgáltat a műszaki tudományok, orvostudomány, társadalomtudományok, valamint művészetek és a humán tudományok területéről.

A QS nemzetközi rangsor felállításakor azt is vizsgálják, hogy hogyan alakul a külföldi hallgatók száma az adott intézményben. A Miskolci Egyetemen a nemzetközi hallgatók aránya emelkedett az elmúlt években. Az elmúlt három évben 256-ról 445 főre nőtt a külföldi hallgatók száma.

Miskolc, 2022. június 9.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30