Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napot tartottak a Miskolci Egyetemen

írta uni-miskolc.hu, 2015. május 22–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Május 19-én a négy történelmi felekezet, a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség, valamint a Miskolci Egyetem közös szervezésében „Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napot” tartottak a Miskolci Egyetemen. A rendezvényen 11 egyházi fenntartású észak-kelet magyarországi középiskolából több mint 700 tizenegyedik évfolyamos diák vett részt.

Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napot tartottak a Miskolci Egyetemen

Az Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napon a jelenlévő diákok megismerkedhettek a Miskolci Egyetem képzéseivel, látványos kísérleteket és laborbemutatókat nézhettek meg, valamint interaktív feladatokban tehették próbára rátermettségüket.Az Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Nap alkalmából az egyetemre látogatott Fülöp Attila úr, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházügyi titkárságának kabinetfőnöke, valamint több egyházi vezető is, akik közül Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye püspöke, Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Buday Barnabás, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperese és Fedor Péter atya, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola nevelési igazgató-helyettese nemcsak a megnyitón és az azt követő sajtótájékoztatón vettek részt, de a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség irodáiban is tiszteletüket tették, majd megismerkedtek a földradarral, és a középiskolásokkal együtt egy látványcsapolást is megtekintettek. A Nyílt Nap ökumenikus istentisztelettel zárult.fotó: Lengyel Attila

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 446 cikkből

  • A Miskolci Egyetem továbbra is a növekedés útján • 24 napja

    A Miskolci Egyetemre felvett hallgatók száma 2019-ben a 2018. évihez képest 10 százalékkal emelkedett, amivel a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglalunk helyet.

  • Traveller Review Award díjazott lett az Uni-Hotel Diákotthon

    Traveller Review Award díjazott lett az Uni-Hotel Diákotthon • 29 napja

    A Miskolci Diákotthon Kft. Nemzeti Tanúsító védjegyes legmagasabb minősítésű ifjúsági szálláshelye az UNI-HOTEL Diákotthon Traveller Review Award díjazott lett a 2020-as évben.

  • Ismerkedés az 5G-vel

    Ismerkedés az 5G-vel • 56 napja

    November 20-án az 5G-ről láthatott érdekes előadást a Miskolci Egyetem könyvtárának Disputa terében minden érdeklődő, a Vodafone alkalmazottjainak előadásában. Az előadást Hegyi Barnabás – villamosmérnök -, valamint Emri Dávid – folyamat- és innovációmenedzsment – tartotta.

  • Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől

    Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől • 56 napja

    A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30