GEO-TEAM – Újabb sikeres nemzetközi pályázat a Miskolci Egyetemen

írta Tóth Orsi, 2015. július 2–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Július 2-án rendezték meg egyetemünkön az „Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre környezetbiztonsági kutatási területeken” című „GEO-TEAM” projekt nyitókonferenciáját.

GEO-TEAM – Újabb sikeres nemzetközi pályázat a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem és az Innocenter Kft. sikeres pályázata révén újabb források biztosítják a nemzetközi pályázati programokba való bekapcsolódás előkészítését. A Miskolci Egyetem a hivatkozott pályázati konstrukcióban az országban egyedüliként büszkélkedhet két nyertes pályázattal, melyből az egyiket önállóan, jelen pályázatot pedig konzorciumi formában valósítja meg. A megítélt támogatás 242.854.462 Ft, támogatási intenzitása 100%. A projekt megvalósításának időtartama: 2015.04.01- 2015.11.30.„Ez valami csoda!”- méltatta megnyitó beszédében Dr. Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettes a dupla sikert. Ez is egy olyan projekt – mondta el a GEO-TEAM kapcsán – amelyben a hallgatók kiemelt szerepet kapnak, így általuk is biztosítható a fenntarthatóság az egyetemen. Ma már ugyanis nem magától értetődő a felsőoktatás támogatottsága, rendkívül fontos a pályázatok, a nemzetközi finanszírozás bekapcsolása az egyetemi vérkeringésbe. Nehézségként említette meg a projekt kapcsán azt, hogy az rövid futamidejűként lett meghatározva, ezt tudomásul véve kell eredményesen lezárni a projektet. Ehhez egy olyan feltételrendszer szükséges – tette hozzá – amely az egyetemen rendelkezésre áll. Egy olyan háttér, amely amellett, hogy interdiszciplináris; humán-, eszköz- és infrastruktúra oldalról egyaránt biztosítja a bekapcsolódás lehetőségét valamely globális probléma megoldásába.

A projekt átfogó célja a Miskolci Egyetem nemzetközi kutatás-fejlesztési potenciáljának növelése a környezetbiztonsági kutatások területén. Ezen átfogó cél megvalósítása érdekében a Miskolci Egyetem jelen projekt keretében három kiemelt célt fogalmazott meg:

A kutatások nemzetközi beágyazottságának növelése. Ennek keretén belül a kutatók kutatás-módszertani továbbképzésének megvalósulása, az európai uniós kulcstechnológiákhoz igazított új kutatási területek megtalálása, innovatív pilot kutatási projektek megvalósulása.

A gazdasági szférával való együttműködés fokozása. A nemzetközi K+F és innovációs együttműködés, nemzetközi kapcsolat- és hálózatépítés, a kutatói teamek és a vállalkozások közötti tudományos együttműködések elősegítése, valamint a kutatás-fejlesztést támogató tudományos adattárak, adatbázisok beszerzése, fejlesztése.

A Miskolci Egyetem K+F+I feltételrendszerének javítása a tudástermelés fokozása érdekében, vagyis fiatal kutatók alkalmazása, doktoranduszok és hallgatók bevonása, és ezáltal tapasztalatszerzés nemzetközi kutatásokban.

A projekt eredményeként a nemzetközi kutatás-fejlesztési programok szereplőivel való intézményes együttműködésre építve növekedni fog a Miskolci Egyetem potenciálja a kutatás-fejlesztés és ezen keresztül az innováció terén.

A projekt alapvető tevékenysége két speciális környezetbiztonsági kutatási terület fejlesztésére épít. AZ egyik a CO2 geológiai formációkban történő elhelyezésének környezetbiztonságával foglalkozik, a másik pedig a geotermikus energiatermelés felszín alatti környezetbiztonságával. A megjelölt két környezetbiztonsági kutatási terület fejlesztése a hazai nemzetstratégiai célokhoz és az Európai Unió által meghatározott kulcstechnológiákhoz igazodva összhangban van a Miskolci Egyetem közép- és hosszú távú céljaival. Mindkét kutatói team esetében az eltérő szakmai tevékenységek mellett közösen jelenik meg feladatként a nemzetközi szakmai kapcsolatrendszer szervezése, kutató hálózat építése; a kutató team H2020 projekteket előkészítő csoportjának megszervezése; a nemzetközi projektek elkészítésének koordinálása; kapcsolattartás nemzetközi K+F programokkal, javaslatok kidolgozása.fotó: Kiss Viktor

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30