111 éves a Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Intézeti Tanszéke

írta Dr. Blága Csaba, 2015. szeptember 11–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Az idén 111 éves Elektrotechnikai-Elektronikai Intézeti Tanszék gyökerei egészen a Miskolci Egyetem jogelődjéig, a selmecbányai Bányászati és Kohászati Akadémiáig nyúlnak vissza. Az évforduló alkalmából emlékülést tartottak augusztus 31-én.

111 éves a Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Intézeti Tanszéke
A Miskolci Egyetem gyökerei térben és időben messzire nyúlnak vissza. Ezelőtt 280 évvel alapították meg Selmecbányán. Az Elektrotechnikát művelő szakemberekként viszont számunkra igen fontos, hogy éppen 111 évvel ezelőtt hozták létre az „Akadémián” a Fizika-Elektrotechnika Tanszéket Boleman Géza professzor vezetésével.
 
A tanszék az akkori Bányászati és Vaskohómérnöki Szakosztály hallgatóit oktatta, később az Erdőmérnöki Kar hallgatóit is. Az első világháború után az „Akadémia” Sopronba került, a tanszék több részre szakadt, majd bonyodalmas körülmények között a bányamérnök és kohómérnök képzést Miskolcra helyezték az 1949-ben ott megalapított Gépészmérnöki Kar mellé. 
Az Elektrotechnika Tanszék pedig „töretlenül” és „jogfolytonosan” végezte a hallgatók oktatását a „viharos évszázad” alatt. A tanszéket negyvenhárom éven át vezető Boleman Géza után Dr. Simonyi Károly hét évig irányította a tanszéket. Őt Vörös Imre követte, aki öt évig állt a tanszék élén. Rövid ideig Fischer György, majd Dr. Csáki Frigyes is vezette a tanszéket. Aztán egy negyedszázados időre Uray Vilmos határozta meg a tanszék irányvonalát. Dr. Szarka Tivadar hét éves tanszékvezetésének folyamatosságát Dr. Szentirmai László tizenhat éves vezetése osztotta ketté. A legutóbbi tizenöt évben Dr. Kovács Ernő alakította a tanszék arculatát. A tanszék jelentős ipari kapcsolatokat épített ki a régió és az ország ipari vállalataival, mint az ELMŰ-ÉMÁSZ, Diósgyőri Vasgyár, Diósgyőri Gépgyár, National Instruments, Schneider Electric, Jabil, Takata, Remy, Bosch. Nemzetközi kapcsolatait kamatoztatva több EU-s pályázatban is sikerült eredményesen részt vennie. Beindult a villamosmérnök alap- és mesterképzés (BSc, MSc). A Miskolci Egyetem doktori iskoláiba becsatlakozva jó néhány fiatal tehetséges mérnök PhD fokozatot szerzett a tanszéken, sajnos közülük kevesen maradtak az oktatásban.
A tanszék múltjába lehetett betekintést nyerni idén augusztus 31-én, a Miskolci Egyetemen, a 111. évforduló alkalmából rendezett emlékülésen. Nemcsak az előzőekben megnevezett ipari vállalatok igazgatói, vezetői jöttek el, hanem a villamosmérnök képzést folytató hazai felsőoktatási intézmények professzorai, oktatói is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Széchenyi István Egyetemről, a Pannon Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Debreceni Egyetemről, sőt még Sopronból is. 
 
A rendezvényen részt vett a Magyar Elektrotechnikai Egyesület több tagja, körünkben köszönthettük az egyesület elnökét Béres József igazgató urat. Az ünnepséget Dr. Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettes úr nyitotta meg. Az emlékülés díszvendége, Kiss Gábor alpolgármester úr beszédében igen szép jövőképet vázolt fel, amely rávilágított Miskolc megyei jogú város fejlesztési stratégiájára és a műszaki szakemberek szükségességére. Szemelvényeket hallhattunk a tanszék tevékenységéről Dr. Szentirmai László professor emeritus, Jámbor Imre nyugalmazott egyetemi adjunktus és Dr. Blága Csaba egyetemi docens előadásában. A programot a Miskolci Egyetem Villamosmérnöki Tanácsának hallgatói bemutató mérésekkel tették még színesebbé.
 
Az „ősi” karok, valamint a „gépész” kar himnuszait a selmeci hagyományokat őrző kantuszok intonálták.
A tanszék történetéről és az emlékülésről részletesebb információkat a tanszék honlapján lehet találni: 
http://www.electro.uni-miskolc.hu/index_EE111.html
 
Köszönöm az emlékülés minden résztvevőjének, hogy elfogadta a meghívásunkat és velünk együtt ünnepeltek. Különösen köszönöm a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Diósgyőri Szervezetének, hogy nagylelkűen támogatta a rendezvény kiadásait.
 
Dr. Blága Csaba, egyetemi docens, a tanszék megbízott vezetője
Lektorálta: Dr. Radács László, ny. főiskolai docens, a MEE Diósgyőri Szervezetének elnöke
 
fotó: F. Kaderják Csilla (minap.hu)
CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30