Munkadélután a középiskolai vezetőkkel

írta Tanulmányi Rektorhelyettesi Titkárság, 2015. október 1–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Munkadélutánon látta vendégül a Miskolci Egyetem vezetése a térség középiskoláinak vezetőit 2015. október 1-én. A már hagyományos találkozón az egyetem többek között bemutatta a frissen beindult duális képzéseit, az új, és a közeljövőben indítani tervezett szakjait, valamint a kutatói hivatás népszerűsítése érdekében jelenleg futó TÁMOP-projektjét.

Munkadélután a középiskolai vezetőkkel

A Miskolci Egyetem vezetése és a térség középiskoláinak vezetői, illetve képviselői közös munkadélutánon vesznek részt minden évben, így ebben az évben is. A már hagyományos találkozásokon a térség oktatási hálózatának folyamatosan megújuló kihívásait gondolják át közösen, a megoldandó feladatokra megoldásokat fogalmaznak meg, közös éves cselekvéstervet munkálnak ki.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára rendkívül fontos a térség munkahelyeinek megfelelően képzett fiatalokkal való feltöltése, a középiskolák, és a Miskolci Egyetem összefogásával, a gazdasági élet helyi szereplőivel együttműködve.

A korábbi években a középiskolák vezetőivel közösen megtartott értekezleteken egyetértés alakult ki a résztvevők között azzal összefüggésben, hogy az egyetemen folyó elméleti oktatást a munkaerőpiaci elvárásokhoz alkalmazkodva minnél inkább gyakorlatorientálttá kell tenni, ennek érdekében az egyetem több országos szinten is vezető pozíciót betöltő nagyvállalattal hozott létre közös tanszéket (pl. MOL, TVK, Bosch, BorsodChem, Nemak).

Ez a már megkezdett folyamat jó alapot szolgáltatott arra, hogy – a megfelelő jogszabályi környezet létrejöttével – egyetemünk az országban elsők között indította be a duális képzéseit. 2015. szeptemberében 3 karon (Műszaki Anyagtudományi Kar, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Gazdaságtudományi Kar), 9 alapszakon már meg is kezdték tanulmányaikat az első duális képzésben résztvevőhallgatók. Ezek a fiatalok nemcsak a Miskolci Egyetemre jutottak be, hanem a duális képzésben részt vevő partnercégek szigorú felvételijét is sikeresen teljesítették, így ennek eredményeként idén szeptemberben 26 vállalatnál 43 fiatal kezdhette meg tanulmányait a duális képzési formában.

A következő jelentkezési időszakban ezek a számok várhatóan tovább növekednek, hiszen az előbb említett karok mellett a Műszaki Földtudományi Karon is hirdetünk felvételit duális képzésekre.

A duális képzés fontosságát az is mutatja, hogy azokon a karokon, ahol ilyen képzés indult, ott a felvételi eredményekben ez visszatükröződött.

A felvételi eredményeinkre büszkék vagyunk, hiszen a Miskolci Egyetem megtartotta, sőt, növelni is tudta népszerűségét a fiatalok körében. Mindezt annak ellenére, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a regionális elvándorlás, az emelkedő minimum ponthatárok és a külföldi egyetemek megjelenő konkurenciája mellett kellett küzdenünk. Ebben partnereink voltak a középiskoláink vezetői, kiváló kollégáink, a gazdasági szereplők, Borsod-Abaúj,-Zemplén megye Önkormányzata és Miskolc megyei jogú város Önkormányzata is.

Az intézményünkbe felvett hallgatók számában 1,8 százalékos növekedés mutatkozik, amellett hogy az ország számos – jó nevű – vidéki egyetemén kisebb-nagyobb mértékű visszaesés volt.

A Miskolci Egyetem az elmúlt években több területen fejlődött, melyre jó példa, hogy a HVG „Diploma 2015” című különszámában található országos egyetemi rangsorban egyetemünk a korábbi 18. helyről az elmúlt évben a 12. helyre lépett előre.

E fejlődés a további szisztematikus munkára is ösztönöz minket. Jövőre elindítjuk a járműmérnök képzésünket, továbbá beindítjuk az angol nyelvű Master of Business Administration képzésünket nappali tagozaton is. De a felsőoktatási szakképzési palettánk is bővül, hiszen eddig kizárólag a Bölcsészettudományi, az Állam- és Jogtudományi, illetve a Gazdaságtudományi Kar képzései szerepeltek e kínálati listán, míg ezután a Gépészmérnöki és Informatikai Karon felsőfokú rendszergazda mérnökinformatikus – asszisztens Felsőoktatási szakképzési szakra is lehet majd jelentkezni távoktatási formában.

A képzés rendszerének modernizálása, illetve bővítése mellett a Miskolci Egyetem, mint az észak-magyarországi régió kiemelkedő felsőoktatási intézménye, elkötelezett a tehetséges fiatalok felkutatása, felkarolása, tágabb értelemben a tudományos utánpótlás nevelése iránt is, olyan feltételeket teremtve, melyek fejlődési lehetőséget biztosítanak a kutatói tevékenységbe aktívan bekapcsolódni kívánó fiatalok számára.

Az egyetemnek elemi érdeke a saját tudományos potenciáljának újratermelése. A hosszútávon fenntartható kutatói utánpótlás-nevelési mechanizmusok fejlesztésével a Miskolci Egyetem deklarált célja, hogy a kiemelkedő képességű középiskolás diákokat, egyetemi hallgatókat bevonja a tudományos kutatói tevékenységbe, segítsen kibontakoztatni a kutatás iránti fogékonyságukat, aminek eredményeként a tehetségek egyéni fejlődési lehetőséget kapnak, az oktatásban pedig kialakulnak azok a folyamatok, amelyek a tehetségeket a kutatói pálya felé terelik.

A kutatói utánpótlás regionális biztosításának jelentőségét felismerve a Miskolci Egyetem 2015.04.01-2015.11.30. között meghirdette „ÚTON a tudomány felé – tehetséggondozás az iskolapadtól a kutatói hivatásig” című tehetséggondozási programját, amelyet az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával a TÁMOP-4.2.2.B-15/1/KONV-2015-0003 azonosítószámú program keretében valósít meg.

A Miskolci Egyetem arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy bemutassa az érdeklődőknek az elért eredményeit, a sikeresen beindított duális képzéseit, a kutatói életpálya nyújtotta lehetőségeket. Ennek részeként az egyetem idén is kinyitja a kapuit, 2015. december 3-án és 4-én rendezi meg ezévi Nyílt Napjait, melyekre tisztelettel hívja és várja az érdeklődő diákokat, szüleiket, tanáraikat.

A régiónk számára kiemelten fontos a gazdasági szereplőkkel való összefogás. Ezt az együttműködést jól példázza, hogy a Miskolci Egyetem nyílt napjain nemcsak az egyetem mutatja be a képzéseit, de azok a vállalatok is eljönnek a rendezvényünkre, akik tárt karokkal várják az egyetemünkön végzett hallgatókat.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 568 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 626 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30