Középiskolások tartottak előadást az egyetemen

írta Schäffer Anett, 2015. december 15–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Az Avasi Gimnázium és a Fráter György Katolikus Gimnázium diákjai teljesítettek a legeredményesebben a Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézetének Angol Nyelv- és Irodalomtudományi tanszéke által szervezett versenyen.

Középiskolások tartottak előadást az egyetemen

November 12-én az angol nyelvi verseny első, írásbeli fordulóján 155 középiskolás diák vett részt, akik egy, az emeltszintű angol érettségihez hasonlító feladatsort töltöttek ki. A több mint másfélszáz diák közül tizenheten jutottak tovább a verseny második, szóbeli fordulójára, melyet december 11-én tartottak meg.

A döntőbe kerülő versenyzőknek egy-egy előadást kellett elkészítenie és megtartania az online kommunikáció pozitív és negatív oldalairól, a popkultúra hőseiről és antihőseiről vagy a magyar kultúráról egy külföldi szemszögéből.

Nem volt egyszerű dolga a zsűrinek, amikor a változatos és érdekes előadások között kellett rangsort felállítania. A verseny első helyezettje az Avasi Gimnázium diákja, Császár Ákos lett, a második helyezést Tóth Bernadett, a Fráter György Katolikus Gimnázium diákja érdemelte ki, Tanyik Tamara, az Avasi Gimnázium diákja harmadik helyezést ért el.

 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 468 cikkből

  • Az alkalmazkodás a siker záloga

    Az alkalmazkodás a siker záloga • 6 napja

    „A gyors éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás tekintetében versenyt futunk az idővel. Nem hagyhatjuk, hogy az alkalmazkodás az éghajlat-politikai intézkedések elfeledett szegmensévé váljon. Át kell állnunk az adaptáció nagyszabású, megelőző jellegű és rendszerszintű támogatására.” – idézett António Guterres ENSZ főtitkár, New York-i Columbia Egyetemen elhangzott beszédéből Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, a sajtó megjelent képviselői előtt.

  • Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatát a Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány

    Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatát a Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány • 13 napja

    A Miskolci Egyetem társadalmi kötelezettségvállalásának célja erős és hatékony szakmai kapcsolatok fenntartása a gazdaság minden szereplőjével. Igazi Universitasként törekszik arra, hogy a régió stratégiai fontosságú partnereivel szorosabbra fűzze a kapcsolatát, így az új évben együttműködési megállapodást köt a Csillagpont Rádió Alapítvánnyal.

  • Sajtómeghívó

    Sajtómeghívó • 13 napja

    A Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány az egészség tematikával, valamint az azzal összefüggő oktatási-képzési, kutatás-fejlesztési tevékenységekre egyaránt kiterjedő együttműködési megállapodást ír alá a társadalmi kötelezettségvállalás jegyében 2021. január 11-én, hétfőn 12:00 órakor a Miskolci Egyetem Fintelligence Termében (A/4, III. emelet), melyre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.

  • Félezer ÖTT-s szerződés Borsodban

    Félezer ÖTT-s szerződés Borsodban • 58 napja

    Aláírta szerződését az 500. területvédelmi tartalékos katona, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A végzős egyetemista megszerzett tudását, a Magyar Honvédségen belül szeretné kamatoztatni, így a tartalékos rendszer után tervezi, hogy szerződéses katonaként marad a honvédségnél. Jelenleg beosztását keresik a rendszerben.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30