Megújította együttműködését az egyetem a B.A.Z. Megyei Kórházzal

írta Boldizsár Csongor, 2016. január 22–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Január 19-én megújította együttműködési megállapodási szerződését a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházzal.

Megújította együttműködését az egyetem a B.A.Z. Megyei Kórházzal

A rendezvényt Dr. Kiss Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja nyitotta meg, köszöntőbeszédében kiemelte a megállapodási szerződés megújításának jelentőségét. Ezt követően Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora foglalta össze, hogy az egyetem szempontjából milyen pozitívumokkal jár a szerződés.

Prof. Dr. Torma András beszédében megemlítette, hogy egykori célkitűzései között szerepelt az is, hogy erősítse a Miskolci Egyetem nem a gazdasági szférába tartozó szervezetekkel való kapcsolatait. A mostani szerződő partner egy hosszú lépcső egy új foka, ugyanis az elmúlt három évben különböző megállapodásokat kötött a Miskolci Egyetem különböző önkormányzatokkal, hivatalokkal. Hozzátette, hogy az Egyetemi Oktatókórház területén megalapuló Alkalmazott Egészségtudományi Kihelyezett Intézeti Gyakorló Tanszék humánerőforrását a Miskolci Egyetem fogja biztosítani. 

Ezután Dr. Csiba Gábor, a B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója arra helyezte a hangsúlyt, hogy a megújításnak jogosultsága van, hiszen a legutóbbi kiegészítés óta csaknem tíz év telt el. Ezalatt az időszak alatt mind a Megyei Kórház infrastruktúrája, mind az Egészségügyi Kar oktatási profilja változáson és fejlődésen ment keresztül. A megújuló együttműködési szerződéssel kíván válaszolni a fentebb említett változásokra. Dr. Csiba Gábor azt is megemlítette, hogy a Miskolci Egyetem számára biztosítani fognak egy olyan oktatótermet a Megyei Kórház területén, amit az Egészségügyi Kar hallgatói gyakorló korteremként használhatnak majd. Végezetül Dr. Kiss Tóth Emőke vette át a szót. Beszédében rövid történelmi áttekintést adott, felelevenítve a legelső megállapodási szerződést (2001) és annak két megújítását, kiegészítését (2006 és 2008). Hozzátette, hogy az Egészségügyi Kar, a 15 éves fennállása óta, mindig úgy alakította, szélesítette a képzési és kutatási palettáját, hogy az reflektáljon a régió egészségügyi, munkaerő-piaci és gazdasági problémáira. Reményei szerint a megújított szerződés is ezen célt szolgálja majd.

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 566 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30