Idén is sikeres volt a Taní-tani konferencia

írta uni-miskolc, tanarkepzo.hu, 2016. február 11–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

Február 5-én kilencedik alkalommal rendezte meg a Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézete a Taní-tani Konferenciát. A Magyar Pedagógiai Társasággal és a Taní-tani Online folyóirattal közös szervezésű rendezvény a régió oktatási, pedagógiai problémáit vizsgáló kutatóknak, fejlesztő szakembereknek és pedagógusoknak biztosít lehetőséget eredményeik bemutatására.

Idén is sikeres volt a Taní-tani konferencia

A rendezvény keretében átadták a tavaly elhunyt Lóránd Ferencnek, a Bölcsészettudományi Kar egyik alapítójának, a magyar pedagógiai közélet meghatározó alakjának emlékére berendezett emlékszobát.

A Tanárképző Intézet által a Magyar Pedagógiai Társasággal és a Taní-tani Online folyóirattal közösen szervezett Miskolci Taní-tani Konferencia immár szép hagyományt tudhat magáénak: kilencedik alkalommal biztosított lehetőséget a régió oktatási, pedagógiai problémáit vizsgáló kutatóknak, fejlesztő szakembereknek és pedagógusoknak eredményeik bemutatására, megvitatására és a szakmai tájékozódásra. Amint az ezeken a konferenciákon lenni szokott, a szervezők ezúttal is tudatosan törekedtek tudományos és hétköznapi, elméleti és gyakorlati megközelítések ötvözésére, a miskolci pedagógiai konferencia védjegyévé vált jellegzetes „vegyes szekciók” kialakítására. A plenáris előadók is ezt a törekvést képviselték – mind Hegedűs Judit (Nemzeti Közszolgálati Egyetem – ELTE), aki a gyermekvédelem aktuális magyarországi helyzetéről szólt, mind pedig Trencsényi László (ELTE), aki a tanulók iskolai részvételéről, a demokráciára nevelésről tartott előadást.

 

Az idei konferencia programjának több különleges eleme is volt. Így például szintén Trencsényi László vezetésével ezen a rendezvényen mutatta be az Iskolafejlesztési Alapítvány a legújabb projektjének eredményeit. A miskolci tanárképzők kollektívájának a Szegedi Egyetem iskolai szervezetfejlesztésben nagy gyakorlatra szert tett szakembereivel közös workshopja pedig annak a lehetőségeit vitatta meg, hogy milyen módon segíthetők elő nagy számban a közoktatásban a pedagógiai kultúraváltáshoz szükséges innovációk.

 

fotó: www.tanarkepzo.hu

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 468 cikkből

  • Az alkalmazkodás a siker záloga

    Az alkalmazkodás a siker záloga • 3 órája

    „A gyors éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás tekintetében versenyt futunk az idővel. Nem hagyhatjuk, hogy az alkalmazkodás az éghajlat-politikai intézkedések elfeledett szegmensévé váljon. Át kell állnunk az adaptáció nagyszabású, megelőző jellegű és rendszerszintű támogatására.” – idézett António Guterres ENSZ főtitkár, New York-i Columbia Egyetemen elhangzott beszédéből Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, a sajtó megjelent képviselői előtt.

  • Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatát a Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány

    Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatát a Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány • 7 napja

    A Miskolci Egyetem társadalmi kötelezettségvállalásának célja erős és hatékony szakmai kapcsolatok fenntartása a gazdaság minden szereplőjével. Igazi Universitasként törekszik arra, hogy a régió stratégiai fontosságú partnereivel szorosabbra fűzze a kapcsolatát, így az új évben együttműködési megállapodást köt a Csillagpont Rádió Alapítvánnyal.

  • Sajtómeghívó

    Sajtómeghívó • 8 napja

    A Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány az egészség tematikával, valamint az azzal összefüggő oktatási-képzési, kutatás-fejlesztési tevékenységekre egyaránt kiterjedő együttműködési megállapodást ír alá a társadalmi kötelezettségvállalás jegyében 2021. január 11-én, hétfőn 12:00 órakor a Miskolci Egyetem Fintelligence Termében (A/4, III. emelet), melyre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.

  • Félezer ÖTT-s szerződés Borsodban

    Félezer ÖTT-s szerződés Borsodban • 52 napja

    Aláírta szerződését az 500. területvédelmi tartalékos katona, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A végzős egyetemista megszerzett tudását, a Magyar Honvédségen belül szeretné kamatoztatni, így a tartalékos rendszer után tervezi, hogy szerződéses katonaként marad a honvédségnél. Jelenleg beosztását keresik a rendszerben.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30