Prof. Dr. Illés Béla intézetigazgató nyitóbeszédével kezdődött meg az átadó ceremónia. Beszédében kitért a Logisztikai Intézet múltjára, kiemelve a közelmúlt jelentős eseményeit is: például hogy az Intézet, mint koordinátor veszt részt az uniós H2020-UMI-TWINN Twinning projektben. Intézetigazgató Úr a dortmundi kapcsolataik felelevenítésivel kapcsolatos célkitűzéseikre is kitért, valamint köszönetet mondott a Szaktanács vezetőségének és a közreműködő diákságnak a vitrin kialakításáért. Ezt követően Boli Dávid Attila, az Anyagmozgatási és Logisztikai Szaktanács elnöke emlékezett meg az Intézet elhunyt oktatóiról, dolgozóiról, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik emléktárgyakkal vagy egyéb segítséggel hozzájárultak a vitrin létrejöttéhez. Köszönetet mondott továbbá az Intézet támogatásáért is. A hivatalos átadást megelőzően Tóth Tamás Bendegúz, intonálásával felhangzott a Logisztikus Szaknóta.
Logisztikus Vitrin avatása
2016. március 16-án avatta fel az Anyagmozgatási és Logisztikai Szaktanács ünnepélyes keretek között a Logisztikus Vitrint, az A/5 épület I. emeletén.
az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből
-
Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 854 napja
Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.
-
Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 975 napja
Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.
-
Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 996 napja
A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.
-
Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 1033 napja
Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.