Az Egészségügyi Kar Jubileumi Ünnepsége

írta Boldizsár Csongor, 2016. május 9–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

2016. május 6-án a miskolctapolcai Calimbra Hotelben ünnepelték meg a 15. évfordulóját annak, hogy a Miskolci Egyetemhez integrálták a miskolci székhelyű egészségtudományi képzést.

Az Egészségügyi Kar Jubileumi Ünnepsége

A rendezvényen köszöntők és visszaemlékezések idézték fel a munkával teli évek legfontosabb pillanatait. A konferencia díszvendégeként Pelczné Dr. Gáll Ildikót, az Európai Parlament alelnökét, valamint Csöbör Katalint, országgyűlési képviselőt köszöntötték. A jubileumi konferenciát Dr. Horváth Zita általános rektorhelyettes, Török Dezső, a Megyei Közgyűlés elnöke, Kiss Gábor, Miskolc város alpolgármestere, valamint Dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója köszöntötte. Ezt követően Dr. Tóth Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségpolitikai Főosztály vezetője tartott ünnepi beszédet.

A köszöntőbeszédek után Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja tartotta meg előadását „Felelősséggel és tudással a régió egészségéért” címmel. Köszönetét fejezte ki a korábbi vezetők, oktatók és munkatársak felé, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara előkelő állhat az országos egészségtudományi képzési intézmények rangsorát tekintve. Az ünnepség második részében a kar előző dékánjai, Dr. Peja Márta prof. em. és Prof. Dr. Barkai László idézték fel az általuk vezetett időszakok legjelentősebb eseményeit, majd Prof. Dr. Besenyei Lajos, az egyetem 15 évvel ezelőtti rektora üdvözölte a rendezvényt. Az előadások sorát Kiss Máté, az Egészségügyi Kar Hallgatói Önkormányzata elnökének beszéde zárta. A rendezvény adott alkalmat arra, hogy a Dr. Kiss-Tóth Emőke átnyújtsa a Jubileumi Emlékérmeket és a kari kitüntetéseket. 

 

 

Fotó: Kulcs Magazin 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30