Vegyészmérnök alapszak indul a Miskolci Egyetemen

írta Sajtóanyag, 2018. október 31–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

CAMPUS

2019 szeptemberétől már vegyészmérnököket is képeznek a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán. A vegyészképzés népszerűsítése érdekében november 14-én a Miskolci Egyetem díszaulájában Vegyipari Pályaorientációs Napot rendeznek az általános- és középiskolás diákok számára.

Vegyészmérnök alapszak indul a Miskolci Egyetemen
Az új képzés indítását a B.-A.-Z. megyében működő sikeres vegyipari vállalatok – a Wanhua-BorsodChem, a MOL Petrolkémia Zrt., illetve a Kiss Cégcsoport – példaértékű összefogása tette lehetővé, és a képzés célja a megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása a vegyipar számára.

M Ű S Z A K I A N Y A G T U D O M Á N Y I K A R
S A J T Ó A N Y A G
VEGYÉSZMÉRNÖKKÉPZÉS INDUL A VEGYIPAR SZÍVÉBEN
ÚJ KÉPZÉS A MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KARÁN

 

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2019 szeptemberétől vegyészmérnök alapszak indul. Az új képzés indítását Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a vegyipar fellegvárában a sikeres vegyipari vállalatok – a Wanhua-BorsodChem, a MOL Petrolkémia Zrt., illetve a Kiss Cégcsoport – példaértékű összefogása tette lehetővé, hiszen a cégek számára egyértelmű, hogy a versenyképesség folyamatos fejlesztéséhez biztosítani kell a megfelelő szakember-utánpótlást.

Az új alapképzést duális formában is választhatják majd szeptembertől az ide jelentkezők. A munkaerőpiacra lépő frissdiplomások - nem megalapozatlan - félelme, hogy a cégek azonnal használható gyakorlati tudást várnak el egy-egy állás betöltéséhez, ez a képzési forma azonban választ ad erre a problémára is, hiszen ennek keretében teljesülhet a „Friss diploma, több éves szakmai gyakorlattal” elvárás. Az új képzéshez kapcsolódóan a kar több iparvállalattal is készített elő duális szerződéseket.

Kiss László, a Kiss Cégcsoport vezetője elmondta: a Sajóbábonyi Vegyipari Park területén jelentős finomvegyipari tevékenység folyik. A KISCHEMICALS Kft. több éve tartó növényvédőszer hatóanyag- és intermedier gyártó tevékenysége megteremtette azt az alapot, melynek révén a társaságnál jelentős kémiai és kémiai-technológiai kutatások indulhatnak el az új termékek kifejlesztése irányába. Ehhez a munkához korszerű szemlélettel és magas szintű tárgyi tudással bíró fiatal munkatársakra van szükség, akik jelentős mértékben ki tudják venni részüket mind a K+F tevékenységből, mind a termékek magas szintű gyártásából.

Ennek következtében a KISS Cégcsoport évek óta támogatta a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán a vegyészmérnöki képzés bevezetését. Ennek volt része az is, hogy 2017 februárjában a cég megalapította az egyetem Kémiai Intézetében a karral közösen a Finomvegyipari és Környezettechnológiai Tanszéket. A Tanszék nevéből is következik, hogy nemcsak a finomkemikáliák fejlesztése áll a fókuszban, hanem jelentős erőket kíván az új, korszerű hulladékgazdálkodási technológiák kifejlesztésére is fordítani. Mindezek a célok a Miskolci Egyetemen végzett vegyészmérnökökkel lesznek majd elérhetők.

A MOL Petrolkémia Zrt. és a Miskolci Egyetem között erős, évtizedekre visszanyúló a szövetség. 2008-ban kezdte meg működését a Petrolkémiai Technológia Intézeti Tanszék az egyetemen. A két intézmény közötti partnerség lehetőséget teremt a fiataloknak arra, hogy az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat gyakorlati tapasztalattal egészítsék ki. Idén 4 vegyipari gépész specializáción tanuló hallgatóval kötött duális szerződést a cég, és ezt a képzést folyamatosan kívánja indítani keresztféléves kezdésekkel, éppen ezért 2015-ben, amikor először felmerült a miskolci vegyészmérnök alapképzés indításának gondolata, a MOL Petrolkémia odaállt a kezdeményezés mellé – mondta a rendezvényen Dési Viktória, a MOL Petrolkémia Üzleti Támogatás vezetője.

A BorsodChem a vegyészmérnökképzés akkreditációját a cég és az egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara közötti sikeres együttműködés újabb mérföldköveként könyveli el. A most induló vegyészmérnök alapképzés lehetőséget nyújt a Wanhua- BorsodChem számára, hogy a képzés évei alatt a hallgatóknak nyújtott lehetőségekkel és a velük folytatott együttműködéssel olyan kapcsolatot alakítson ki a leendő vegyészmérnökökkel, amely elkötelezetté teszi őket a BorsodChem, és ez által a térség gazdasági fejlődésének és sikerességének előmozdítása iránt.

A vállalat tapasztalt szakembergárdája magas színvonalú gyakorlati képzést tud biztosítani az egyetemen folyó elméleti oktatáshoz. A duális képzés keretében ez egy olyan komoly többlet szakmai képzési tartalmat biztosít a hallgatóknak, amely alkalmassá teszi őket akár a BorsodChemnél a közeljövőben megvalósuló kapacitásbővítő és új termelő egységeket létrehozó beruházások működtetésére, akár az azokhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési feladatok ellátására – nyilatkozta a BorsodChem HR és Kommunikációs Igazgatója, Varga Béla.

Az újonnan induló vegyészmérnökképzés keretében az országban először, kísérleti jelleggel bevezeti a kar a személyre szabott oktatási modellt is. Az alapképzésbe belépő hallgatók mellé páronként egy-egy fiatal mentoroktató áll majd, aki heti rendszerességgel konzultál a rábízott hallgatókkal, segíti az előrehaladásukat a tanulmányaik során. Emellett folyamatosan monitorozzák az újonnan indított vegyészmérnökképzés szakmai tárgyait, hogy azok mennyiben segítik elő a megfelelő mérnöki kompetenciák megszerzését. A partnercégek havonta egy-egy alkalommal orientációs megbeszélésekre invitálják a hallgatókat, így az ipari gyakorlatokat már egy jól ismert közegben tudják elkezdeni a fiatalok.

A vegyészképzés népszerűsítése érdekében a régió vegyipari cégeinek összefogása első lépéseként 2017 őszén rendezték meg az I. Vegyipari Pályaorientációs Napot általános-és középiskolás diákok számára. A nagy sikerre való tekintettel a rendezvényt idén újra megszervezik: 2018. november 14-én a Miskolci Egyetem díszaulájában várja az egyetem a régió vegyipari vállalataival együtt az érdeklődőket.

Miskolc, 2018. október 15.

Dr. Mende Tamás
tanulmányi és beiskolázási dékánhelyettes
Miskolci Egyetem, Műszaki Anyagtudományi Kar
Bővebb információ: Dr. Mende Tamás, 20/341-0250, tamas.mende@uni-miskolc.hu

 

Dr. Viskolcz Béla
intézetigazgató
Miskolci Egyetem, MAK, Kémia Intézet

Varga Béla

Kiss László

Vice President HR & Communication

tulajdonos

Wanhua-BorsodChem Zrt.

KISS Cégcsoport

Dési Viktória
üzleti támogatás vezető
MOL Petrolkémia Zrt.

Fotó: Beiskolázási Központ

 

CAMPUS: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 550 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 610 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30