A Miskolci Egyetem volt és jelenlegi oktatóinak és kutatóinak személyes H-indexe a Google Scholar személyes profilok szerint

írta ME Tudományos Tanács, 2018. február 10–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

Ez év januárjában ülésezett a Miskolci Egyetem új összetételű Tudományos Tanácsa, amelynek egyik jelentős feladata és célja a Miskolci Egyetem nemzetközi láthatóságának növelése. Ennek egyik eszköze az ún. H-index, amely - mutatószámként – érzékelteti az adott személy tudományos-publikációs teljesítményét.

A Miskolci Egyetem volt és jelenlegi oktatóinak és kutatóinak személyes H-indexe a Google Scholar személyes profilok szerint

Ez év januárjában ülésezett a Miskolci Egyetem új összetételű Tudományos Tanácsa, amelynek egyik jelentős feladata és célja a Miskolci Egyetem nemzetközi láthatóságának növelése. Ennek egyik eszköze az ún. H-index, amely - mutatószámként – érzékelteti az adott személy tudományos-publikációs teljesítményét. A Dr. Sasvári Péter szakreferens által végzett kutatások eredményeként megállapítható azoknak az oktatóknak a személye, akik kiemelkedő teljesítményt értek el az utóbbi években, évtizedekben.

A Google Scholar (= Google Tudós) nemzetközi, tudományos és ingyenesen elérhető adatbázisban jelenleg 128 olyan főnek van személyes profilja, akik jelenleg (vagy a múltban) a Miskolci Egyetemen dolgoznak/dolgoztak. Ezt a 128 pontot mutatjuk be az 1. ábrán a H-index – hivatkozások gyöke koordinátarendszerben (ahol a H-index az egyén azon cikkeinek a száma, melyekre legalább ugyanennyi hivatkozás érkezett a Google Scholar szerint). A diagram átlója a H-index kitalálója, Hirsch által megállapított statisztikai összefüggés alapján lett behúzva:

H = 0,5 ∙ hivatkozások száma

Mint az 1. ábráról látjuk, ez az összefüggés a Miskolci Egyetem közösségére is teljesül. Annál jobban, minél nagyobb a hivatkozások száma, illetve minél magasabb a H-index. Kis értékeknél a szórás jelentőssé válik, ami minden statisztikai törvényre igaz. Az 1. ábrán annak a három oktatónak a neve van kiemelve, akiknek H-indexe 20 feletti. Itt fontos megjegyezni, hogy az 1-3 ábrákon a teljes életművet mutatjuk be, beleértve azokat a cikkeket is, melyeket Szebeni János Washingtonban írt és beleértve azokat is, melyeket Viskolcz Béla Szegeden írt (kakukktojásként az 1. ábrán másodikként látszó Kaptay György és a 2-3. ábrákon látszók többsége összes cikküket Miskolcon írták).

A 2-3 ábrákon az 1. ábra egyes részleteit mutatjuk be kinagyítva, feltüntetve a H = 10-20 (2.ábra) és a H = 5-10 (3. ábra) közötti eredményekkel rendelkező kollégákat. Az ezeken az ábrákon látszó nevek adják ma a Miskolci Egyetem szellemi erejének csúcsát.

Természetesen fontosak azok a fiatalok is, akik jelenleg a H 5 alatti régiójában vannak, de csak idő kérdése, hogy 5 fölé kerüljenek. És persze fontosak (lennének) azok is, akik az ábrákon azért nem látszanak, mert még nincs személyes profiljuk a Google Scholar-on. Tőlük ezúton is azt kérjük, hogy készítsék el személyes Google Tudós profiljukat és tisztítsák azt meg a Google esetleges hibáitól, amit főleg a névegyezések okoznak. Ha ezt a Miskolci Egyetem minden polgára megtenné, már azzal is jelentősen javulna a ME nemzetközi tudományos láthatósága, ami az Egyetem egyik stratégiai célja.

Prof. Dr. Torma András
rektor

Prof. Dr. Kaptay György, 
a Tudományos Tanács elnöke

1.ábra. A Miskolci Egyetem jelenlegi (és volt) kollégáinak H-indexe a hivatkozások gyökének függvényében a Google Scholar szerint 2018. január elején. A diagramon egy-egy pont egy-egy személyt jelöl azon 128 személy közül, akik 2018 januárig készítettek maguknak személyes profilt a Google Tudós adatbankban.

2. ábra. Az 1. ábra egy kinagyított részlete azok neveivel, akik H = 10 – 20 intervallumban lévő eredményekkel rendelkeznek

3. ábra. Az 1. ábra egy kinagyított részlete azok neveivel, akik H = 5 – 10 intervallumban lévő eredményekkel rendelkeznek

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1412 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1430 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1437 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30