Nyílt napok a Miskolci Egyetemen

írta Kiss Viktor, 2016. december 3–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

December 1-én megnyitotta kapuit a Miskolci Egyetem a továbbtanulás előtt álló diákok előtt. Több mint ezer középiskolás látogatott el a Miskolci Egyetemre, hogy megismerjék egyetemünk képzési palettáját, az intézmény duális képzésének partnercégeit.

Nyílt napok a Miskolci Egyetemen

Az előcsarnok és a díszaula is benépesült kiállítókkal és diákokkal.
December 1-én megnyitotta kapuit a Miskolci Egyetem a továbbtanulás előtt álló diákok előtt.

Több mint ezer középiskolás látogatott el a Miskolci Egyetemre, hogy megismerjék egyetemünk képzési palettáját, az intézmény duális képzésének partnercégeit. A pályaválasztás előtt álló fiatalok többek között színes és változatos programokkal, látványos bemutatókkal, high-tech laborokkal, intelligens robotokkal, lebilincselő látványórákkal, interaktív bűnügyi játékkal is megismerkedhettek.

A rendezvény első napját ByeAlex fellépése színesítette.

Tekintsétek meg az első napról készített képes beszámolónkat:
https://www.facebook.com/unimiskolc/posts/10154680450200135

Fotó: Rogosz Péter 

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1390 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1408 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1415 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30