Idén is nagy érdeklődés kísérte a Miskolci Egyetem Nyílt Napjait

írta Sajtóanyag, Kiss Viktor, 2016. december 3–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

Az ország számos pontjáról is érkeztek középiskolások a Miskolci Egyetem december 1-én és 2-án megrendezett Nyílt Napjára, melyet idén is nagy érdeklődés kísért. A két nap alatt több mint kétezer pályaválasztás előtt álló diák vett részt a legkorszerűbb technológiákat bemutató laboratóriumi programokon, látványórákon és a karok bemutatkozó előadásain.

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Miskolci Egyetem Nyílt Napjait

Az ország számos pontjáról - Békéscsabáról, Pécsről, Kaposvárról és Győrből is - érkeztek középiskolások a Miskolci Egyetem december 1-2. között megrendezett Nyílt Napjára.

A középiskolások pályaorientációját nagyban segítette az a mintegy 30 vállalati kiállító és ipari partner, akik duális képzéssel és gyakornoki programokkal várják a Miskolci Egyetem leendő hallgatóit, akik különösen a duális képzések iránt mutattak nagy érdeklődést. A rendezvény azonban nem lett volna teljes sztárfellépők nélkül, a csütörtöki napon az érdeklődők ByeAlex-el találkozhattak, aki köztudottan a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, és a fellépését követő beszélgetésen elárulta, hogy soha nem volt olyan jó dolga, mint amikor miskolci egyetemista volt. 

A Nyílt napok vidám zárásaként pénteken a Dumaszínházból érkező, miskolci származású Bellus István humorista szórakoztatta a résztvevőket.

A legszerencsésebb középiskolások nem csak sok új információval, pozitív benyomással, hanem a kiállító cégek által felajánlott és tombolán kisorsolt ajándékcsomagokkal is gazdagodhattak.

Tekintsétek meg a rendezvény második napján készült képriportot:
https://www.facebook.com/unimiskolc/posts/10154685816110135

Fotó: Kiss Viktor

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1411 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1430 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1436 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30