Tavaszi szelek fújnak a Miskolci Egyetemen

írta Rada János , 2017. március 31–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

A Tavaszi Szél Konferencia a hazai tudományos élet mára hagyományos, egyszers-mind rangos eseménye, mely során fiatal, még a doktori fokozat-szerzés előtt álló kutatók mutatják be legújabb tudományos eredményeiket. A magyar doktorandusz-hallgatók éves konferenciájának 2017. március 31-től április 2-ig a Miskolci Egyetem ad otthont.

Tavaszi szelek fújnak a Miskolci Egyetemen

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) 2017-ben immár 20. alkalommal szerve­zi meg a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját”, amelynek idén a Miskolci Egyetem lesz a házigazdája. A konferencia országos jelentőségét az is jól példáz­za, hogy a három napos rendezvényen 20 tudományos szekcióban és 52 alszekcióban mintegy 550 fiatal kutató fog előadást tartani. A magyar ill. angol munkanyelven meghirde­tett, unikális konferencia, melynek fővédnöke Prof. Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatá­si, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a doktorandusz-hallgatók és a doktorjelöltek mellett a legtehetségesebb mesterszakos hallgatók jelentkezését is várta.

A DOSz jelmondatához („Közösség a tudományért”) híven jelen esemény céljai között is szerepel, hogy az – fórumot teremtve a fiatal kutatók számára – a közösség épüléséhez is hozzájáruljon. Ahogy a Miskolci Egyetemet is tudományos sokszínűség jellemzi, úgy a Tavaszi Szél során is a legkülönfélébb tudományterületekkel foglalkozó fiatal kutatók oszt­ják meg egymással gondolataikat, és építhetnek egymással gyümölcsöző kapcsolatokat.

A konferencián természetesen a Miskolci Egyetem fiatal kutatói is szerepelni fognak, hiszen a Műszaki Földtudományi, a Műszaki Anyagtudományi, a Gépészmérnöki és Infor­matikai, az Állam- és Jogtudományi, a Gazdaságtudományi, valamint a Bölcsészettudo­mányi Karon egyaránt működik doktori iskola és PhD képzés, ami Északkelet-Magyaror­szág vezető felsőoktatási intézményének tudományos kiválóságát is igazolhatja.

A Miskolci Egyetem rövid időn, pontosabban egy héten belül másodjára fogad be rangos, országos szinten jelentős tudományos rendezvényt: az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójának, ill. Kémiai és Vegyipari Szekciójának ülései idén ugyanis szintúgy a miskolci campuson zajlanak le. A Miskolci Egyetem tehát továbbra is jelentékeny, központi szerepet játszik Magyarország tudományos életében.

Fotó: Végh Csaba (minap.hu)

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1411 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1430 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1436 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30