Ismét meghódítja Velencét az EFOTT

írta EFOTT 2017, 2016. december 12–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11-17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat. Akik idén is előre gondoskodnak hetijegyükről, egyben az EFOTT és kapcsolódó zenésztársak jótékonysági akciójában is részt vesznek.

Ismét meghódítja Velencét az EFOTT

A legkedveltebb hazai zenekarokkal, külföldi sztárfellépőkkel, színes nappali programokkal és számos extra produkcióval készül 2017-re az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.

‒ A helyszíni közvéleménykutatásunk eredménye szerint a fesztiválozók szeretik Velencét, és aktuális házigazda szervező intézményünkkel, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóival egyetértésben úgy gondoljuk, még nem aknáztuk ki minden lehetőségét ennek a helyszínnek. A kiváló körülmények adottak, és a város vezetés minden eddiginél jobban kiáll a rendezvény mellett, így a triplázás mellett döntöttünk, remélve, hogy az időjárás végig kegyes lesz hozzánk – avatott be a részletekbe Maszlavér Gábor, az EFOTT főszervezője. – Még soha nem tartott 6 napig a fesztivál, de az idei egyik újításunk ez, meghosszabbítjuk a bulit: kedden lesz a mínusz egyedik nap, amelyre a hetijegyes beköltözőket várjuk, szerdától indul a hivatalos EFOTT és vasárnap is egész napos-estés programokkal készülünk.

A szervezők az EFOTT himnusz alkotóival, azaz Lábas Vikivel (Margaret Island), Felcser Mátéval (Punnany Massif) és Horváth Gáspárral (JumoDaddy – Irie Maffia, Kelemen Kabátban) jótékonysági megmozdulásra készülnek. Az Adj nyarat karácsonyra kampány a Benedek Elek Gyógypedagógiai Iskola és Kollégium gyerekeit támogatja, akik a segítségnek köszönhetően életükben először mehetnek majd el nyaralni Velencére. A támogatás összege az elővételes jegyek árából áll össze, 2016. december 23-ig.

‒ Gyerekkorom óta arra neveltek, hogy segítsek ott és úgy, ahogy tudok, ez a mai napig meghatározza a tevékenységeimet. De mindannyiunkhoz nagyon közel áll a jótékonykodás, és öröm számunkra, hogy a fiatalok is egyre több módon csatlakozhatnak ilyen kezdeményezésekhez, ezért is álltunk szívesen az EFOTT mellé ebben az akcióban. Nemrégiben meglátogattunk egy gyermek tehetséggondozó intézményt, a decemberi lemezbemutató koncertünk előtt is tervezünk egy megmozdulást, és régi vágyunk, hogy egyszer a Vakok Intézetében zenélhessünk – árulta el Lábas Viki.

Az akció pillanatnyi állását az EFOTT honlapján lehet majd nyomon követni, egy virtuális karácsonyfa képében, amelyen a befolyt összeggel párhuzamosan izzanak majd fel az égők.

BEVEZETŐÁRAS HETIJEGY ELÉRHETŐ: DECEMBER 12. 12:00-TÓL AZ EFOTT.HU-N!

EFOTT – Velencén, csak szabadon…

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 167 cikkből

  • Így segíthetsz Te is az ausztráliai erdőtüzeknél!

    Így segíthetsz Te is az ausztráliai erdőtüzeknél! • 3 napja

    Már szeptember óta tartanak Ausztrália területein az erdőtüzek, amelyek eddig 20 emberéletet és több mint 1500 otthont követelt. Ezenkívül még 28 embert nyilvánítottak eltűntnek és több mint 480 millió állat pusztult el az elmúlt pár hónapban. Ausztrália most a közösségi média segítségét kéri.

  • Tisztább levegőt mindenkinek!

    Tisztább levegőt mindenkinek! • 29 napja

    Miskolc levegőtisztasága szempontjából évek óta jelentős probléma a szálló por koncentráció növekedése és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények által kialakuló szmogos periódusok előfordulása. Erre reflektálva kezdett el foglalkozni a témával, Báthory Csongor az Energia-és Minőségügyi Intézet doktorandusz-hallgatója.

  • Csaba Tibor (Tibes) interjú

    Csaba Tibor (Tibes) interjú • 35 napja

    Csaba Tibor (Tibes) népszerű dalszerző-rapper fiatalkorában megtapasztalta milyen a gyorsan jött hírnév, ami idővel a boldogság helyett a földre küldte, élete legmélyebb korszakát eredményezve. Egy beszélgetés azonban mindent megváltoztatott az életében. Hogy mi is hangzott el ott? erről és más érdekességekről olvashattok az alábbi vele készült interjúból.

  • Kortárs Hangon 2020

    Kortárs Hangon 2020 • 44 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem 16. éve szervezi – a Miskolci Egyetemmel közösen – a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázatot. A magyar felsőoktatásban teljesen egyedülálló hallgatói tehetséggondozás elsődleges célkitűzése; a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló fiataloknak egyik fontos anyanyelvápoló fórumaként tudjon lehetőséget biztosítani tehetséges egyetemistáknak.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30