Miskolci Jogászképzés 35. jubileumi tanévét lezáró konferencia

írta www.uni-miskolc.hu, 2017. június 20–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

Az Igazságügyi Minisztérium 2016-ban „A jogászképzés színvonalának emelését célzó” programot indított. Ennek részeként a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán összesen 14 kutatási és oktatásfejlesztési program kaphatta meg a Minisztérium támogatását. A programok között egyaránt voltak kari szintű projektek (például Miskolci Jogi Kari Jogklinika Program, Bruckner Győző tehetséggondozó szakkollégium), illetve intézeti, tanszéki kutatások. A programokban összesen mintegy ötven oktató-kutató, tíz adminisztratív dolgozó, hét PhD hallgató és harminc joghallgató vett rész.

Az Igazságügyi Minisztérium Kutatási és Oktatásfejlesztési Programjainak zárókonferenciáján Dr. Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntötte a résztvevőket és hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium elköteleződését a jogászképzés és a jogtudomány támogatása mellett. Prof. Dr. Farkas Ákos, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja általánosan értékelte a megvalósult projekteket, majd ezt követően az egyes projektfelelősök mutatták be a kutatási és oktatásfejlesztési tevékenységük során elért eredményeket.

A rendezvény zárásaként Prof. Dr. Farkas Ákos dékán oklevelet adott át a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán IM Nemzeti Kiválósági Ösztöndíjat elnyert jogász hallgatóknak, és az IM Kutatási és Oktatásfejlesztési Programjaiban részt vevő doktorandusz hallgatóknak és joghallgatóknak.

A rendezvény keretében az Igazságügyi Minisztérium támogatásával folyó "Herbstakademie I. Német-Magyar Őszi Akadémia" c. projekt részeként életre hívott, az alternatív vitarendezés és konfliktuskezelés témakörét lefedő nemzetközi online folyóirat ünnepélyes bemutatására is sor került. Az „Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Európai Szemle” nevet viselő online folyóirat célja az alternatív konfliktuskezelés és vitarendezés témakörében tudományos igényű tanulmányok közlése, valamint a gyakorló szakemberek által felvetett gyakorlati kérdésekre és problémákra adekvát válaszok adása, ezáltal az elmélet és a gyakorlat, illetve a különféle szakterületek mind hazai, mind nemzetközi szinten történő összekötése. A folyóirat a választottbíráskodás, békéltetés aktuális kérdéseivel csakúgy foglalkozni kíván, mint az egyéb intézményesített (pl. bírósági mediáció) vagy azon túli (pl. utógondozás keretében életre hívott családi csoportkonferencia) konfliktuskezelési lehetőségek körével.

A rendezvény méltó alkalmat szolgáltatott továbbá az alapítása 35. évfordulóját ünneplő Állam- és Jogtudományi Kar jubileumi tanévének értékelésére is. Ennek során Prof. Dr. Farkas Ákos dékán áttekintette a miskolci jogászképzés történetét, fontosabb mérföldköveit és a jubileumi tanévben megvalósult rendezvényeket.

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1389 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1408 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1414 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30