Wakeboardozással készül Nagy Réka és Jabin Peti az EFOTT-ra

írta EFOTT 2017, 2017. július 5–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

Együtt kapták lencsevégre Nagy Rékát és Jabin Petit, amint a Velencei-tó partján wakeboardoznak. Mint kiderült, a képernyős-modell lábára most először került deszka, így inkább csak próbálgatta a dolgot, a fiatal DJ pedig készségesen vezette be őt a sport és az egyéb nyári kalandok rejtelmeibe. Az önfeledt vízparti pillanatokhoz Metzker Viki is csatlakozott. S hogy mi köti össze a három főszereplőt? Öt betű: EFOTT.

Wakeboardozással készül Nagy Réka és Jabin Peti az EFOTT-ra

Két régi motoros és egy fesztiválszűz találkozásának színhelyévé avanzsált a minap Velence. A még csendes vízpart hamarosan óriási buliterületté változik, és ebben része lesz a Fem3 műsorvezetőjének, Nagy Rékának, valamint Jabin Peti és Metzker Viki DJ-knek is. Előbbi idén veti bele magát először a fesztiváléletbe, így minden alkalmat megragad arra, hogy jobban megismerje, mi is vár rá.

A fesztiválozás eddig valahogyan teljesen kimaradt az életemből, de most úgy érzem olyan leszek, mint egy gyerek a játékboltban, mindent ki akarok majd próbálni. Vikiék sok hasznos ötletet adtak, és persze a barátaim is folyamatosan ellátnak atyai jótanácsokkal. A fesztiválszettjeimet és az átélni vágyott koncertlistát már fejben összeraktam. A Punnany Massif és a Tankcsapda kihagyhatatlanok a számomra, de amit igazán várok, az a Hurts, óriási rajongójuk vagyok. Bár nem vagyok az az őrülten bulizós típus, Viki és Peti partijaira biztosan ellátogatok.

De csak mert eddig nem velem buliztál! – vette át a szót Jabin Peti. – Tudom, hogy a csajoknál ez másképp működik, de szerintem egy fesztivál túléléséhez három dolog kell: a bankkártya, a napszemüveg és az atléta, minden más csak körítés. 2013 óta minden évben fellépőként is részt veszek az EFOTT-on, és ebben sérüléseim sem állíthatnak meg. Tavalyelőtt például egy szerencsétlen wakeboardos esés miatt törött bokával toltam végig a fesztivált. A bulikat a színpad közepén ülve, a mankómmal csápolva tartottam, de még így is óriási volt – mesélte a DJ, aki azt is elárulta, bár mára szinte profi szinten űzi ezt a sportot, az elején ő is megküzdött az elemekkel, olyan intim sérüléseket szerezve, amelyekről nem is gondolta, hogy lehetségesek.

Metzker Viki szintén hosszú évek óta efottozik. Ő, mint mondja, szerencsés helyzetben van, mert összekötheti a kellemest a hasznossal: megtartja a buliját, aztán ott marad még kikapcsolódni. Idén ismét az egyik nagy külföldi fellépő, a Vinai előtt lép majd fel, akiket egyébként is meg szeretett volna hallgatni.

A hathatós segítségnek köszönhetően, Réka minden bizonnyal könnyedén feltalálja majd magát a rendezvényen, újonci elköteleződését pedig még egy tetoválással is megpecsételte.

EFOTT – Csak szabadon…

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1390 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1408 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1415 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30