Erasmusszal Törökországban

írta Hultai Dóra, 2017. november 22–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

A MEgazin decemberi számában részletesebben fogunk foglalkozni az Erasmus programmal, ebben a cikkben Hultai Dóra törökországi élménybeszámolóját olvashatjátok.

Erasmusszal Törökországban

2017 januárjában belevágtam életem első igazi kalandjába: Erasmus részképzés keretében egy félévre Törökországba utaztam. Hogy miért éppen Törökország? Ez az egyetemünkön tanult török diákoknak köszönhető, akikkel életre szóló barátságot kötöttem.

A partneregyetemünk a Sakarya Üniversitesi, amely az Isztambultól kb. 2 órányira fekvő Sakarya tartományban található. Az egyetemi campus nagyon hasonlít a miénkre, hiszen ez is nagy területen van, igazi kis különálló várost alkot – a város felett, ugyanis nagyon magasan van, de ennek köszönhetően csodálatos a kilátás az alattunk elterülő Sapanca-tóra és a szemközti hegyekre. Az egyetem rendkívül nagy figyelmet fektet a biztonságra: a bejáratnál minden autót és buszt megállítanak és ellenőrzik a diákigazolványokat.

Az egyetemmel ellentétben az oktatás azonban már kevésbé hasonlít a miénkre … Az órák nagy része törökül folyik, még akkor is, ha esetleg német nyelven van meghirdetve – ez volt az egyetlen igazi negatívuma a kint eltöltött időnek. Persze ennek is megvan az előnye: sikerült némi török tudásra szert tennem, a félév végére már egész sokat értettem az órákból és a beszélgetésekből. Az oktatók nagyon segítőkészek voltak, bár mivel a tanszék egyedüli külföldi hallgatója voltam, megesett, hogy a tesztek során megfeledkeztek rólam, és én is török nyelvű feladatlapot kaptam. Természetesen később mindig megoldódott a dolog. Ha már tesztek: itthon bármilyen dolgozatot is írunk, kötelező a toll használata, odakint pedig mindenki ceruzával és radírral érkezett még a vizsgákra (!) is. Egy másik furcsaság (legalábbis számomra), hogy kis létszámú csoportok esetén az órákat gyakran tartják az oktató irodájában, esetleg a tanszék melletti kis kávézóban, vagy jó idő esetén odakint a parkban, a fűben üldögélve. Természetesen a tea és a törökök kedvenc rágcsálnivalója, a leblebinek nevezett pörkölt csicseriborsó ekkor is elengedhetetlen.

Sok-sok érdekesség vagy furcsaság van még ezenkívül a törökök életében, amelyhez nehéz volt hozzászoknom. Ilyen volt a müezzin éneke (ezán), amely napjában ötször hívja imára a törököket (és amelyre én is felébredtem minden hajnalban). Ha szól az ezán, Sakaryában könnyen megeshet, hogy a boltban nem lesz, aki kiszolgáljon a pultnál. De nehéz volt hozzászoknom a közlekedéshez is: A buszokat (hiába menetrendszerinti), le kell inteni, ha fel szeretne szállni az ember, akár egy taxit, különben nem áll meg. Nem könnyű megszokni emellett azt sem, hogy a kóbor kutyák és macskák szabadon sétálgatnak az utcán, de még az egyetemen is – és nem csak egy-kettő van belőlük.

Két dolog azonban rendkívül tetszett: a törökök hazaszeretete és összetartása. Az iskolákban minden pénteken osztályonként felsorakozva éneklik még a legkisebbek is a török himnuszt Atatürk fényképe előtt. Atatürk olyan személy a törökök életében, akit mindenki tisztel és akire mindenki felnéz. A török zászló mindenhol ott van az ablakban: az iskolákban, a boltok kirakatában, a kávézókban és éttermekben, a fodrásznál, és a legtöbb lakóház erkélyén is lóg egy-egy nemzeti lobogó. A törökök büszkék rá, hogy törökök. Egymásra pedig szinte testvérként tekintenek, bármikor bármiben segítenek, ahogyan csak tudnak, legyen az a saját hazájukban vagy külföldön. A család pedig mindennél fontosabb.

Kinti tartózkodásom során természetesen igyekeztem minél jobban felfedezni Törökországot, így ellátogattam a varázslatos Isztambulba, a legeurópaibb városként emlegetett Izmirbe, az ókori Epheszoszba és az Égei-tenger partjára is. Nagyon örülök, hogy az Erasmus megadta a lehetőséget, hogy eljussak ezekre a helyekre, és hogy megismerhessem ezt a különleges kultúrát, hogy egy kis időre én is részese lehessek ennek a mesés keleti világnak. 

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1412 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1431 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1437 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30