A HÖOK Mentorprogram vár a 2014/2015-ös tanévben is!

írta www.hook.hu/mentor/, 2014. szeptember 4–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

Kedves Elsőéves Hallgató! A HÖOK Mentorprogram vár a 2014/2015-ös tanévben is! A Mentorprogram feladatai és céljai:

A HÖOK Mentorprogram vár a 2014/2015-ös tanévben is!

A Mentorprogram feladatai és céljai:

A program az elsőéves hallgatókat támogatja az egyetemi, főiskolai beilleszkedés során. A programba jelentkező hallgatókat egy személyes segítő (mentor) támogatja az első két szemeszterben. A mentor azonos felsőoktatási intézmény, azonos területén tanuló felsőbb éves, ezért hatékonyan tud segíteni és tanácsot adni tanulmányi és adminisztrációs ügyekben egyaránt. A felkészült segítő időben tudja rábízott mentoráltját tájékoztatni az aktuális pályázatokról, szociális és tanulmányi ösztöndíjakról. A Mentorprogram célja, hogy a programban résztvevő támogatott hallgatók az első két szemeszter alatt – a beilleszkedés mellett – felkészüljenek a segítség nélküli egyetemi életre, ami hozzájárul ahhoz, hogy egyenlő eséllyel járhassák végig a diplomáig vezető utat.

Segítséget kapsz: 
• Tanulmányi ügyekben
• Egyetemi ügyintézésben
• Ösztöndíjak pályázásában (akár olyanokéban is, amelyekről máshol nem is hallanál)

Közösség:
A Mentorprogram feladatának tekinti, hogy a programban résztvevő hallgatókból közösséget kovácsoljon, ahol lehetőség nyílik új kapcsolatok kialakítására, amely fontos lépés lehet a mentorálltak számára a beilleszkedés folyamatában. Célunk továbbá, hogy ez a közösség csak lassan cserélődjön. Ennek érdekében szeretnénk elérni, hogy a mentorálltak a következő évben immár felkészült mentorként lépjenek bele ebbe az együttműködésbe. Ennek előnye, hogy tapasztalt hallgatókként jobban ismerhetik a velük, azonos háttérrel rendelkezők problémáit. További előnye, hogy a program így nemcsak két szemeszteren keresztül hathat a programban résztvevők életútjára, hiszen a mentorok képzésén és a közösségi programokon való részvételük által továbbra is formálódhatnak ezek a fiatalok.

Jelentkezés: Csuhaj Andrea programvezetőnél: e-mail: csuhaj.andrea@hook.hu

Amit meg kell adnod e-mail-ben: név, egyetem,-kar,-szak, születési dátum,-hely,-anya neve, telefonszám, e-mail cím.

További információ: http://hook.hu/mentor oldalon!

Ha szeretnél bővebben is hallani a mentorprogramról, netán kérdéseid merültek fel, akkor gyere el a 2014.09.09-én tartandó fórumunkra a XXVIII-as előadóba (B/2. épület "kék terem")

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 159 cikkből

  • Világélelmezési nap a Miskolci Egyetemen

    Világélelmezési nap a Miskolci Egyetemen • 207 napja

    A Világélelmezési napot minden évben október 16-án több mint 150 országban megtartják. Ehhez a fontos és nemes eseményhez csatlakozik október 16-án és 17-én (9.00-14.00h között) a Miskolci Egyetem is.

  • Véradás az Egyetemen!

    Véradás az Egyetemen! • 232 napja

    Mint ahogy az bizonyára Önök előtt is ismeretes, a Magyar Vöröskereszt fő feladatai közé tartozik a rászorulók megsegítése, az ifjúság egészséges életmódra történő nevelése, az elsősegélynyújtó tanfolyamok szervezése, lebonyolítása, illetve a véradásszervezés. Szervezetünk, 1939 óta tartó, folyamatos feladata a térítésmentes véradások szervezése, a véradók toborzása.

  • Érdekel a fotózás? Jelentkezz az OBH fotópályázatára!

    Érdekel a fotózás? Jelentkezz az OBH fotópályázatára! • 251 napja

    Érdekel a fotózás? Jelentkezz az OBH fotópályázatára! Az Országos Bírósági Hivatal elnöke „Fókuszban a bíróság” címmel 2018-ban is pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére.

  • Egyetemünkön ülésezett az FDSZ

    Egyetemünkön ülésezett az FDSZ • 311 napja

    Június 14-én kibővített küldöttértekezletet tartott a Miskolci Egyetemen a Felsőoktatásban Dolgozók Szakszervezete (FDSZ). Az ülést Dr. Dabasi - Halász Zsuzsanna nyitotta meg, aki amellett, hogy Egyetemünk oktatója, a Szakszervezet miskolci elnöki posztját is betölti.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30