Mesterképzési szakok az Egyetemünkön

írta Kerekes Bernadett , 2015. október 1–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

Ebben a cikkben elsősorban az idei alapszakon végzőkhöz szólnék, hiszen cikkünk a Miskolci Egyetem mesterképzéseit kívánja kicsit közelebbről bemutatni a teljesség igénye nélkül, és rávilágítani az alapszakos végzettség utáni továbbtanulás fontosságára. Számos lehetőség közül választhattok még februárig, de most itt egy kis segítség, hogy a számotokra legmegfelelőbb mellett tehessétek le voksotokat.

Mesterképzési szakok az Egyetemünkön

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának mesterképzései, többek között olaj és gázmérnökök, majdani vezérigazgatók, geográfusok és környezetmérnökök képzését biztosítja a 3 és fél éves alapszakok elvégzése után. A mesterszakos diploma birtokában, szakmai gyakorlat után tervezői, vezető tervezői, illetve szakértői jogosultságot szerezhetnek a végzettségüknek megfelelő mérnöki szakterületen. (De például, a geográfus szakon tanulók, hat szakirány közül választhatnak:  geoinformatika, geomorfológia, regionális elemzés, táj és környezet kutatás, terület és település fejlesztés, és turizmus földrajz szakirány.)

A 2015-ben induló nappali mesterszakok:

  • Földtudományi mérnök (angol és magyar nyelven is)
  • Geográfus
  • Hidrogeológus mérnök
  • Környezetmérnök
  • Olaj- és gázmérnök
  • Olajmérnök

Az Anyagtudományi Kar hallgatói, anyagmérnöki és kohómérnöki Msc-k közül választhatnak.
Az anyagmérnököknek  lehetőségük van a különböző műszaki anyagok szerkezetével, tulajdonságaival, viselkedésével kapcsolatos ismeretek elsajátítására valamint felkészülhetnek szakterülethez kapcsolódó szervezési és irányítási feladatok rendszerszerű végzésére.
A kohómérnökök pedig többek között, a földkéregből bányászott ércek és fémtartalmú hulladékok fizikai és kémiai előkészítésével kapcsolatos eljárásokkal ismerkedhetnek meg.

A 2015-ben induló nappali mesterszakok:

  • Anyagmérnök (angol és magyar nyelven is)
  • Kohómérnök (angol és magyar nyelven is)

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói számára, gépészmérnök, logisztikai mérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnöki mesterképzések indulnak. Az okleveles gépészmérnökök gépek, gépészeti berendezések modellezését, tervezését, üzemeltetését és karbantartását végzik.
A logisztikai mérnökök a vállalatokon belüli és a vállalatok közötti anyagáramlás, valamint az ahhoz kapcsolódó információáramlás biztosítását fogják végezni.

Az 2015-ben induló nappali mesterszakok:

  • Logisztikai mérnök
  • Mechatronikai mérnök
  • Gépészmérnök
  • Mérnökinformatikus
  • Villamosmérnök
     

A Gazdaságtudományi Kar alapszakos hallgatói is számos lehetőség közül választhatnak ha campusunkon szeretnének továbbtanulni. Többek között logisztikai menedzsment, marketing, és számvitel mesterszakok is indulnak. Logisztikai menedzsmentként olyan diplomás szakember képzése a cél, akik képesek a vállalaton belüli, illetve a vállalatok közötti logisztikai folyamatok tervezésére, elemzésére és fejlesztésére, illetve azok hatékony vezetésére. A marketing mester diplomával lehetőséged nyílik különböző intézményekben, vállalkozásokban marketingtevékenységek és stratégiák kidolgozására, míg számviteli végzettséggel a számviteli folyamatokat tudod majd széles körben ellátni az üzleti és módszertani ismeretek teljes tudatában.

A 2015-ben induló nappali mesterszakok:

  • Logisztikai menedzsment
  • Marketing
  • Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás
  • Regionális és környezeti gazdaságtan
  • Számvitel
  • Vállalkozásfejlesztés
  • Vezetés és szervezés

A Bölcsészettudományi Kar hallgatói is számos opció közül választhatnak BA-s diplomájukkal kezükben. A tanári mesterképzésben résztvevők a középiskolák elkötelezett fiatal oktatói lehetnek a két és fél éves mester szakos képzés után. Emellett lehetőség van azok számára is itt maradni, akik esetleg a média világában kívánnak a későbbiekben elhelyezkedni, hiszen a szociológia mesterszakon belül a médiaszociológia szakirányt pont nekik találták ki. Természetesen ezeken kívül is számos más lehetőség van a továbbtanulásra.

A 2015-ben induló nappali mesterszakok:

  • Filozófia
  • Fordító tolmács
  • Magyar nyelv és irodalom
  • Politikatudomány
  • Szociológia
  • Tanári mesterszakok (mérnöktanár, angoltanár, ember és társadalom műveltségterületi tanár, etikatanár, földrajztanár, magyartanár, némettanár, történelemtanár)

Ugye, hogy rengeteg lehetőség közül választhatsz, és hogy az alapszak után közel sincs vége mindennek? Természetesen a még részletesebb, pontosabb információkért érdemes az adott karhoz fordulni, de bízom benne, hogy egy kicsivel már így a cikk végére is közelebb kerültetek a Miskolci Egyetem mesterszakainak rendkívül színes palettájához. 

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 177 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 465 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem

    Magánegyetemként működik tovább a Miskolci Egyetem • 1409 napja

    Költségvetési szerv helyett magánegyetemként látja el közfeladatait a Miskolci Egyetem 2020. augusztus 1-től, ami rugalmasabb működést és a versenyképesség növelését teszi lehetővé.

  • A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel

    A Miskolci Toborzó Iroda május 21-én szünetel • 1427 napja

    A Miskolci Toborzó Iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy május 21-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás. Péntektől a szokásos nyitvatartási időben (H-CS: 8:00-15:30, P:8:00-12:00) várjuk a honvédelem iránt érdeklődőket a Miskolci Toborzó Irodában (Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

  • Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában

    Sajtómeghívó - Védőmaszkok átadása a Viola Időskorúak Otthonában • 1434 napja

    A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a jelenlegi veszélyhelyzetben a társadalmi felelősségvállalás jegyében - az önkéntes hallgatói segítő munkán túl – közvetítő szerepet is vállal a civil szervezetek között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30