Pedagógiai módszertani központ létesül a Bölcsészettudományi Karon

írta Sajtóközlemény, 2015. november 2–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

A társadalmi felzárkózás ügyét szolgáló pedagógus-továbbképzések mellett – a pályázat kibővítése folytán – immár új pedagógiai módszertani központ létrehozását is magába foglalja a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar „DIGITÁLIS ÚTON-ÚTFÉLEN. Komplex iskolai innováció és digitális szemléletformálás hátrányos helyzetűek körében” című projektje, amely fontos mérföldkőt jelent az ME BTK történetében.

Pedagógiai módszertani központ létesül a Bölcsészettudományi Karon

A pályázat eredetileg kettő – jóllehet egymással több ponton összefüggő – célterület köré szerveződött: az egyiket az iskolai hátránykompenzáció hatékonyabbá tétele jelentette a Bölcsészettudományi Kar számára stratégiai jelentőségű, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményesebb, hatékonyabb képzését támogató pedagógiai módszer, az ún. Komplex Instrukciós Program (KIP) terjesztésével, a másikat pedig a digitális kultúra erőteljesebb bekapcsolása a pedagógiai kultúraváltás folyamatába. (12 közoktatási intézmény mintegy 300 pedagógusa részesült KIP-es, 33 iskola 136 pedagógusa projektpedagógiai, 45 iskola több mint ezer tanára pedig informatikai továbbképzésben.)

 A kormányzat azonban a pályázat kibővítése mellett döntött, ami folytán – mint újabb cél és feladat – járul hozzá az eddigi tevékenységekhez a Miskolc–Hejőkeresztúri KIP Regionális Módszertani Központ létrehozása a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán komoly presztízst jelenve mind a kar, mind pedig az egész egyetem számára. Egy olyan, Magyarországon egyedülálló pedagógiai központ létesül ugyanis Miskolcon, amely ugyan a régióra fókuszál, ám a jövőben országszerte is tevékeny részese lehet a pedagógusok megfelelő továbbképzésének. Az eredetileg 492 millió forintnyi támogatási összeg így mintegy 1 milliárd forinttal bővült. A pályázat bővülésével új konzorciumi partnerként a Kaposvári Egyetem és a Herman Ottó Intézet is bekapcsolódott a projekt munkájába. Előbbi a Somogy megyében szintúgy fellelhető társadalmi problémák, vagyis a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok nagyobb száma miatt, utóbbi pedig a szakmai felügyelete alatt álló – és hátrányos helyzetű tanulókkal szintúgy foglalkozó – mezőgazdasági szakközépiskolák miatt lépett kapcsolatba a projekttel.

 A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara hosszú ideje fontos missziójának tartja, hogy szellemi potenciáljával hatékonyan járuljon hozzá Északkelet-Magyarország társadalmi felemeléséhez, ennek egyfajta respektálása lehet, hogy immár komoly támogatást kap céljai eléréséhez. Az ME BTK legnagyobb projektjét hajthatja végre 23 éves fennállása óta, ami hatalmas eredmény, igazi mérföldkő a fakultás történetében. A projekt eredményeiről november 13-án rangos szakmai konferencia fog beszámolni, amelynek fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 172 cikkből

  • KJI-NPKI Nyári egyetemi felhívás 2020

    KJI-NPKI Nyári egyetemi felhívás 2020 • 16 napja

    A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2020-ban immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet.

  • Tájékoztató a Kortárs Hangon pályázat eredményeiről

    Tájékoztató a Kortárs Hangon pályázat eredményeiről • 16 napja

    A tizenhatodik éve kiírt Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázat elbírálási folyamata lezajlott. Idén a díjátadó, kötetbemutató Gála április 23-án kerül megrendezésre.

  • Tavaszi élelmiszergyűjtés

    Tavaszi élelmiszergyűjtés • 16 napja

    Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen csoport és a Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézet, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vöröskereszttel karöltve tavaszi élelmiszergyűjtést szervez a rászorulók számára.

  • Érdekességek és aktualitások a Miskolci Egyetem életéből

    Érdekességek és aktualitások a Miskolci Egyetem életéből • 16 napja

    Az alábbi cikkben pár aktuális hírt emelünk ki az egyetem hírleveléből, mint például a rendkívüli ügyfélszolgálat részletei vagy az oktatási hivatal tájékoztatása az elrendelt vészhelyzettel kapcsolatban.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30