Kínai járműipari delegáció látogatása a Miskolci Egyetemen

írta Dr. Tamás Péter, 2017. július 25–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

KÖZÉRDEKŰ

A Miskolci Egyetem tagja a Magyar Gépjárműipari Innovációs (MGI) Konzorciumnak, ezért 2017.07.21-én Kína egyik járműipari központjaként is számon tartott Chongquing város egyetemi és vállalati szakemberekből álló delegációja tett látogatást Egyetemünkön.

Kínai járműipari delegáció látogatása a Miskolci Egyetemen

A látogatás célja a közös oktatási- és kutatási együttműködési lehetőségek megismerése, valamint a kapcsolatfelvétel volt. A szakmai egyeztetés a MGI Konzorcium, valamint a Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kara részéről Vadászné Prof. Dr. Bognár Gabriella tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese előkészítő munkájának eredményeként valósulhatott meg. A delegációt a Miskolci Egyetem részéről Prof. Dr. Kékesi Tamás, tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, Prof. Dr Jármai Károly, stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, Prof. Dr. Zhu Xiaoyuan a Konfuciusz Intézet igazgatója, valamint Dr. Tamás Péter, gazdasági és fejlesztési dékánhelyettes fogadta. A látogatás alkalmával a megbeszélés résztvevői bemutatták képviselt szervezeteiket, valamint egyeztették a további együttműködési lehetőségeket a járműipar területén. A kínai fél meghívást kapott a Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kara szervezésében 2018-ban megrendezésre kerülő Járműmérnöki és Járműipari Konferenciájára (VAE2018), mely a további személyes egyeztetések egyik helyszíne lehet. A program zárásaként a delegáció tagjai megtekintették a Gépészmérnöki és Informatikai Kar mechatronikai- és motorvizsgáló laboratóriumait.

KÖZÉRDEKŰ: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 129 cikkből

  • Jelentkezz Te is mentoráltnak a HÖOK Tehetségmentor programjába!

    Jelentkezz Te is mentoráltnak a HÖOK Tehetségmentor programjába! • 2 napja

    A 2017/2018-as tanévben folytatódik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Tehetségmentor programja. Az általunk létrehozott hálózat összekapcsolja a tehetséggondozás szereplőit - a felsőoktatási intézményeket és azok tehetséggondozási programjait, az OTDK-t, a kari TDK-kat, szakkollégiumokat - az elsőéves hallgatókkal. A kortárssegítésen alapuló rendszerben a tehetséges hallgatók szakmai előmenetelét a jövőben az oktatók és a tudományos munkatársak mellett Tehetségmentorok is segítik.

  • Sikeres év van a Miskolci Egyetem Terplán Zénó Programja mögött

    Sikeres év van a Miskolci Egyetem Terplán Zénó Programja mögött • 7 napja

    A Terplán Zénó professzorról elnevezett, a műszaki karok reformprogramja félidejéhez érkezett. Eddig 60 fiatal oktató és kutató kapott anyagi támogatást szakmai előrehaladásához. Közülük többen tudományos fokozatot szereztek, vagy a támogatás segítségével teljesítették a fokozatszerzésükhöz szükséges kritériumokat, nemzetközileg is minősített tudományos cikket írtak, miközben aktívan részt vettek a hallgatók sikeres tanulmányi előrehaladásának támogatásában, és tökéletesítették nyelvtudásukat.

  • Miskolci Egyetem: Felsőoktatás Ózdon és Sátoraljaújhelyen

    Miskolci Egyetem: Felsőoktatás Ózdon és Sátoraljaújhelyen • 8 napja

    A felsőfokú oktatás minőségének, hatékonyságának és hozzáférhetőségének javítását, az oktatásban való részvétel növelését tűzte ki célul a Miskolci Egyetem „Főnix ME - Megújuló Egyetem” projektje. Ennek keretében az idei tanévtől Ózdon és Sátoraljaújhelyen is megkezdődött a felsőfokú képzés.

  • „Duális képzés – a sikeres anyagmérnök karrier kezdete”

    „Duális képzés – a sikeres anyagmérnök karrier kezdete” • 11 napja

    A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara harmadik évfolyamán indítja duális képzését, országos lefedettségű partnerhálózatával. A 2017/18-as tanévben 12 partnervállalat összesen 18 elsőéves anyagmérnököt vett fel duális képzésre.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Rada János

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30