Nívós nemzetközi esemény résztvevője a Műszaki Földtudományi Kar

írta Sajtóanyag , 2016. november 29–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara is részt vesz a magas rangú Budapesti Víz Világtalálkozón, amelyen állam- és kormányfők, miniszterek, valamint a nemzetközi civil-, tudományos és üzleti szféra fontos szereplői vitatják meg a fenntartható vízgazdálkodás aktuális kérdéseit.

Nívós nemzetközi esemény résztvevője a Műszaki Földtudományi Kar

A november 28. és 30. között megrendezett nagyszabású eseményre 117 országból közel 1800 vendég regisztrált, és a rendezvény tematikája folytán mondhatni természetes, hogy nem hiányozhatott a résztvevők sorából a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara sem. Mára ugyanis több hazai és nemzetközi kutatási pályázat igazolhatja, hogy a kar kompetenciái a felszín alatti vizekre és a vízgazdálkodásra vonatkozólag mind kormányzati, mind szakmapolitikai szinten megbecsültek, és elmondható, hogy a felszín alatti vízkészlet-gazdálkodás területen a Miskolci Egyetem vezető felsőoktatási intézmény Magyarországon, sőt európai szinten is versenyképes a miskolci fakultás specifikus mérnöki tudásállománya. Bizonyíthatja mindezt, hogy a Miskolci Egyetem kilenc nyertes Horizont 2020-as, vagyis közvetlenül Brüsszelben elbírált pályázatából öt a Műszaki Földtudományi Karhoz, tematikája szerint pedig jórészt a természeti erőforrás-gazdálkodáshoz kapcsolódik – mondta el Dr. Madarász Tamás, aki a Miskolci Egyetem – szintén a felszín alatti vizekhez kötődő – KÚTFŐ című projektjét is menedzselte.

A Műszaki Földtudományi Karon futó kutatási programok jelentőségét kiemeli, hogy hazai viszonylatban a vízkészletek 96 százalékát felszín alatti vizek adják, globális léptékben pedig a fenntartható vízgazdálkodás a 21. század központi problémáját képezi – egyes baljós előrejelzések szerint például a jövőben háborúk folyhatnak a tiszta vízért, akár a felszín alatti vízkészletekért is. A Föld egyes részein fenyegető vízhiány az elégtelen ivóvíz-ellátás mellett élelmiszerbiztonsági problémákhoz is vezethet, elsősorban ott, ahol az öntözés elengedhetetlen az élelmiszertermeléshez.

Kutatás és képzés természetesen kéz a kézben jár egymással a Miskolci Egyetemen is. Ennek megfelelően a Műszaki Földtudományi Kar immár 10 éve meghirdeti hidrogeológusi mesterprogramját, amely a magyar hallgatók mellett – unikális és angol nyelven futó mesterképzésről lévén szó – a külföldi hallgatókat is várja, és amelyet a jelenleg zajló budapesti rendezvényen is népszerűsítenek a Miskolci Egyetem standjánál, ahol is fiatal doktoranduszhallgatók tájékoztatják az érdeklődőket a kar képzéseiről és kutatási projektjeiről. Prof. Dr. Szűcs Péter dékán előadást is tart a miskolci képzési lehetőségekről.

Szerdán aztán tovább bővül az északkelet-magyarországi delegáció, merthogy a Miskolci Egyetem mintegy félszáz, a műszaki és természettudományok iránt nyitott középiskolás buszos felutazását szervezte meg a rendezvény zárónapjára, sőt megközelítőleg hasonló számú mesterképzéses hallgató utazását is biztosítják. A hallgatóság ráadásul nem csupán előadásokat fog hallgatni, hanem részt vesz egy hallgatói poszter-pályázaton is, mégpedig víztechnológiai témakörben.

A Budapesti Víz Világtalálkozó védnökségét Áder János köztársasági elnök vállalta, aki december 7-én a Miskolci Egyetemet is meglátogatja, ahol majd a környezeti fenntarthatóság kihívásairól fog előadást tartani. A Műszaki Földtudományi Kar kutatási projektjei természetesen szorosan kapcsolódnak ahhoz a témakörhöz, amelyről a köztársasági elnök is beszélni fog az egyetemen – tette hozzá Dr. Madarász Tamás.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 503 cikkből

  • Nyomtatás 3D-ben

    Nyomtatás 3D-ben • 2 napja

    Még, ha saját magunkat nem is, de a technika rohamos fejlődésének hála gyakorlatilag bármit ki tudunk nyomtatni 3D-ben, ami csak eszünkbe jut. De hogyan jutottunk el idáig? Vajon előfordulhat, hogy a jövőben egy hagyományosnak mondható Canon nyomtató mellett majd minden háztartásban lesz egy 3D-s változat is?

  • Cleanfluencerek

    Cleanfluencerek • 2 napja

    Az utóbbi időben sokkal fontosabb lett a takarítás és a folytonos fertőtlenítés. Ezért pont jókor tört be a köztudatba a kifejezés, amit eredetileg Marie Kondo takarítással és annak örömével foglalkozó sorozata mutatott be a világnak.

  • Zyntern Online Case study challenge

    Zyntern Online Case study challenge • 2 napja

    A többszörös díjnyertes, idén 3 éves startup, a Zyntern.com esettanulmányi versenyt hirdet! Egy online esetmegoldó versenyre szeretnénk invitálni Titeket, melyre 3-4 fős diákszervezeti csapatokban jelentkezhettek! A verseny magyar nyelven zajlik!

  • Egy miskolci az első százezerben...

    Egy miskolci az első százezerben... • 5 napja

    A magyar Tudomány 2020. februári számában Gimesi Júlia beszámol a PLOS Biology című lapban 2019 őszén publikált elemzésről, aminek csatolmányában néven nevezik a „világ 100.000 legjobb kutatóját”. Az adatbankban találunk egyéb miskolci vonatkozásokat is.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30