Joulopukki is ellátogatott a Gyermekvárosi karácsonyra

írta uni-miskolc, 2016. december 30–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

December 14-én ismét együtt örülhettünk a gyermekvárosi gyerekekkel a Karácsony eljövetelének: az egyetem meghívására ezen a napon karácsonyi ünnepségen vehettek részt a Miskolci Egyetem üveg előcsarnokában a miskolci Gyermekváros kis lakói és kísérőik.

Joulopukki is ellátogatott a Gyermekvárosi karácsonyra

December 14-én ismét együtt örülhettünk a gyermekvárosi gyerekekkel a Karácsony eljövetelének: az egyetem meghívására ezen a napon karácsonyi ünnepségen vehettek részt a Miskolci Egyetem üveg előcsarnokában a miskolci Gyermekváros (hivatalos nevén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) kis lakói ill. kísérőik. 

Az ünnepség Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna rektorhelyettes asszony köszöntőjével kezdődött, majd a gyerekek énekét hallva megérkezett Joulopukki, az igazi finn Mikulás, aki a manói segítségével finnül tanította a gyerekeket, majd megtekintette a karácsonyi műsort. A műsor első részében Fodor Mária gyermekvédelmi ügyintéző, a gyermekváros egyik dolgozója szavalt el egy karácsonyi verset, majd egyetemünk két hallgatója énekelt a gyerekeknek: Simon Fruzsina a Bölcsészettudományi Karon tanul, Pecsmány Péter pedig a Műszaki Földtudományi Kar hallgatója. 

Ezt követően a várva-várt ajándékosztás következett: az egyetem ajándékait Joulopukkival közösen Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna rektorhelyettes asszony adta át, majd Vadna polgármestere, Bencze Péter nyújtotta át a település ajándékát.

A karácsonyi műsor második részében a gyerekek kedvence, Krimpi Krampusz garázdálkodott, aki újra Karcsi bácsival együtt nevettetett meg felnőttet és gyereket egyaránt. Ezután Szűcs Ádám bűvész ejtette ámulatba a trükkjeivel a közönséget, végül a Vadnai Őszirózsák Nyugdíjas Egyesület tagjai alkotta asszonykórus teremtett énekével meghitt karácsonyi hangulatot.

A rendezvény végén az egyetemi Menzát üzemeltető Gasztroműhely Miskolcz látta vendégül az apróságokat és kísérőiket.

Az ünnepség legfőbb kellékét, a háttérként is szolgáló karácsonyfát az Északerdő Zrt. biztosította, Joulopukkit, az igazi finn Mikulást pedig az Avalon Park hozta el az ünnepségre.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30