Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem az első évfolyam zárásához közeledik

írta Dr. Dobos László, 2017. március 20–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelv és Kommunikáció Kutatócsoport, a Harmadik kor Egyeteme Miskolc Alapítvány és a Szikra Alapítvány alapításával és közös szervezésével létrejött "Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem első évfolyam (I. és II. félév) befejezéséhez közeledik.

Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem az első évfolyam zárásához közeledik
  

3.KEMA Kuratórium Tagjainak!
3.KEMA Szakmai Partnereinek!
Szépkorú Társainknak!
Kedves Barátainknak!

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelv és Kommunikáció Kutatócsoport, a Harmadik kor Egyeteme Miskolc Alapítvány és  a Szikra Alapítvány alapításával és közös szervezésével létrejött "Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem első évfolyam (I. és II.félév) befejezéséhez közeledik. A Kazincbarcikán indított pilot projekt március 16-án tartotta kilencedik előadását.

Az előadás címe: A bányászat múltja, jelene, jövője Előadó: Dr. Böhm József címzetes egyetemi tanár, Miskolci Egyetem. A Szabadegyetem szervezésében 2017. március 17.-én 10 órától a Miskolci Egyetemre látogattak a  résztvevők. A látogatás során betekintést nyertek az Egyetem Központi épületébe, annak Díszaulájában. Itt láthatták Szász Endre monumentális fali mozaik képét, a "Tudás fáját". 

Megtekintették a hatalmas "inga" órát és annak működéséről hallgattak tájékoztatást. Majd az Egyetem Központi Könyvtárába sétáltak át Prof. Dr. Patkó Gyula ny. rektor, emeritus vezetésével. A Könyvtárban külön szakmai bemutatásra került sor a több százezer könyv és tudomány világáról. Ezt követően Rektor úr igen szakavatott és a tudomány szeretete és ismerete vezérelt bemutatásával került sor a Selmeci Könyvtár  kincseinek megismerésére.

A résztvevő Szépkorúak érdeklődése, és a csodálkozással párosuló aktivitásuk itt emelkedett a tetőfokára. Igazi élmény és a "tudás vagyon" átadása történt meg - még ha csak egy rövid időre is! Az 1735-ös évek és évtizedek, évszázadok után a XXI. századi modern gépészeti műhelybe vitt az utunk! A régebbi és a csúcs technika együttes látványa több Szépkorú Társunkból felelevenítette aktív életútját, munkáját.

A látogatás az inga óránál fejeződött be, ahol is a Föld forgásának a múlását olvashatták le a végig lelkes és kitartó szépkorú résztvevők. A köszönet közben többen is megjegyezték, hogy jó, hogy láthatták mindazt, ami egy-két órás látogatáson megismerhető, mert most már nyugodtak, hogy ilyen jól felszerelt és modern, csodás környezetben működő Egyetemre járhat az Unokájuk, ismerős fiatalok. Ígérték, hogy benyomásaikat tovább adják! A szép és verőfényes tavaszi napsütésben boldog és élményekben gazdag Szépkorúak léptek ki az Egyetem kapuin. Volt mit vinni a "tarisznyába"!

A Szabadegyetem következő - záró - előadására 2017. március 30.-án kerül sor Kazincbarcikán, a Mezey István Művelődési Házban, 15 órai kezdettel.  Az előadás címe: A radioaktív és egyéb sugárzásokról, a XXI. szd. energia- és környezeti kérdéseiről, atomreaktor balesetekről, hiedelmekről, csernobili "élményeim" 

Előadó: Dr. Bódizs Dénes fizikus Az előadást követően kerül sor - 2017. március 30.-án 17 órakor a Certifikációk ünnepélyes átadására, a Szabadegyetem első évfolyamának évzárására.  

Szeretettel: Dr. Dobos László, 2.KEMA Kuratórium elnöke

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 505 cikkből

  • Tájékoztatnak, segítséget nyújtanak, és amennyiben szükséges, biztosítják a rendet

    Tájékoztatnak, segítséget nyújtanak, és amennyiben szükséges, biztosítják a rendet • 4 napja

    A veszélyhelyzetben jelentkező feladatok kapcsán a Magyar Honvédségnek, a magyar katonáknak kiemelkedő szerepe van abban, hogy folyamatosan segítsék, tájékoztassák és támogassák a magyar embereket.

  • KJI Esszépályázati felhívás 2020 - Határidőváltozás! • 7 napja

    A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni és magyarországi egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak az alábbiak szerint.

  • Nyomtatás 3D-ben

    Nyomtatás 3D-ben • 7 napja

    Még, ha saját magunkat nem is, de a technika rohamos fejlődésének hála gyakorlatilag bármit ki tudunk nyomtatni 3D-ben, ami csak eszünkbe jut. De hogyan jutottunk el idáig? Vajon előfordulhat, hogy a jövőben egy hagyományosnak mondható Canon nyomtató mellett majd minden háztartásban lesz egy 3D-s változat is?

  • Cleanfluencerek

    Cleanfluencerek • 8 napja

    Az utóbbi időben sokkal fontosabb lett a takarítás és a folytonos fertőtlenítés. Ezért pont jókor tört be a köztudatba a kifejezés, amit eredetileg Marie Kondo takarítással és annak örömével foglalkozó sorozata mutatott be a világnak.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30