Tavaszi rendezvényeső a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán

írta Műszaki Anyagtudományi Kar, 2017. április 9–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A 11 külföldi – köztük angol, olasz, spanyol, görög, osztrák, szlovén – konzorciumi partnert tömörítő ICARUS Horizont 2020 projektet 2016 nyarán, a Burgosi Egyetem (Spanyolország) vezetésével nyerte el a Miskolci Egyetem. A brüsszeli finanszírozású, közel 2,7 millió eurós támogatással megvalósuló projekt miskolci rendezvényén az első 6 hónapban történt szakmai előrehaladásról, valamint az űripari célra fejlesztendő nanoszerkezetű anyagok további kutatási irányairól vitáztak a konzorciumi partnerek.

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara által, a Széchenyi 2020 program keretében, az aktuális tervezési ciklusban elnyert projektek szoros kapcsolatban állnak a már futó projektekkel, kiegészítik egymást. A kilenc új kutatói státuszt teremtő, nano-GINOP elnevezésű GINOP-2.3.2-15-2016-00027 azonosító számú projekt közel 900 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatással valósul meg. A projekt keretében több mint harminc munkatárs foglalkozik kristályos és amorf nanoszerkezetű anyagok kutatásával és fejlesztésével, melyhez hozzájárul a kutatóhelyi infrastruktúra koordinált fejlesztését célul kitűző, a Műszaki Földtudományi Karral közösen elnyert GINOP-3DLAB elnevezésű, GINOP-2.3.3-15-2016-00024 azonosító számú projekt, melynek keretében 4 nagy értékű eszköz beszerzése történik, szintén közel 900 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból.

Mindezek az örvendetes tények mutatják, hogy a műszaki anyagtudomány- és technológiafejlesztés magyarországi fővárosa Miskolc, valamint hogy a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara nemzetközi területen is kiemelkedő szerepet játszik.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30