Fiatalodó és megújuló egyetem - Innovatív Tudásváros

írta Sajtóközlemény, 2017. május 2–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Hosszú távú fejlesztési program indul a Miskolci Egyetemen, mely európai uniós támogatással 1,198 milliárd forint vissza nem térítendő pályázati forrásból biztosítja az Egyetem kutatási fókuszainak az Intelligens Szakosodási Stratégia célrendszereihez való jobb illesztését, a kutatási rendszer belső működésének átalakítását, valamint a kutatói utánpótlás biztosítását.

Fiatalodó és megújuló egyetem - Innovatív Tudásváros

A Miskolci Egyetem 2020-ig kidolgozott, „Innovatív Tudásváros” címet viselő programjában általános célként tűzte ki jövőbeni munkájának erőteljes innovációra és kooperációra való építését, a kiválóság fenntartásához nélkülözhetetlen fókuszok kiemelését, hazai és nemzetközi versenyképességének, nemzetközi láthatóságának az erősítését kiemelt szerepet szánva mindezekben a K+F+I tevékenységnek. Ennek megvalósításához illeszkedik a Miskolci Egyetem által elnyert „Fiatalodó és megújuló Egyetem – Innovatív Tudásváros, A Miskolci Egyetem intelligens szakosodást szolgáló intézményfejlesztése” című, EFOP-3.6.1-16-2016-00011 azonosító számú projektje, amelyhez kapcsolódóan 1,198 milliárd Ft 100%-os intenzitású támogatást nyert el. A projekt stratégiai céljai: A Miskolci Egyetem hatékony bekapcsolása a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia megvalósításába, nagyobb hangsúly helyezése a K+F+I folyamatok erősítésére illetve a Kutató Intézeteinek fejlesztésére. Tudományos produktivitás növelése kapcsán a K+F szolgáltatások körének fejlesztése és átalakítása, a kutató intézetek, az akadémiai kutató csoportok megerősítése. 

A projekt által közvetlen módon érintett személyek a Miskolci Egyetem kutatással foglalkozó oktatói, kutatói, PhD hallgatói, az Egyetem azon hallgatói, akik a tudománynépszerűsítő, vállalkozóiságot fejlesztő rendezvényeken vesznek részt, valamint a vállalati és más intézményeknél foglalkoztatott, az Egyetemmel kapcsolatban álló kutatók. A projekt megvalósítása a Miskolci Egyetemnél korábban kialakított 5 Kiválósági Központ kutatói munkacsoportjaira épül, és 6 részprojektre tagolódik. A Kiválósági Központok kutatási területei egymáshoz szorosan kapcsolódva biztosítják a tudományos megközelítések sokszínűségének érvényesülését. A kiemelten kezelendő K+F potenciál fejlesztése, az innovációs ökoszisztéma generálása és a technológiai- és tudástranszfer tevékenységek fejlesztése elősegíti az Észak-magyarországi régió versenyképességének a javítását és a helyi gazdaság élénkítését, hozzájárulva ezzel a térségi szintű különbségek mérséklődéséhez.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 479 cikkből

  • TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15)

    TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15) • 11 napja

    Csaba Tibor (Tibes) népszerű zenész, dalszerző-rapper az Alvajárók ébredése és egyéb nagysikerű dalok szerzője, előadója október 15-én koncertet ad a ROCKWELL KLUB előtti szabadtéri színpadon. Gyere te is, ott a helyed! Belépés:INGYENES!

  • Élelmezési Világnap - 2019. október 16-18.

    Élelmezési Világnap - 2019. október 16-18. • 12 napja

    Élelmezési Világnap (World Food Day): egy nap, melyet világszerte ünnepelnek. Egy esemény, amire világszerte odafigyelnek - részben magyar emberek 40 évvel ezelőtti kezdeményezésének köszönhetően! Őrizzük meg ezt a szellemiséget, és az Élelmezési Világnap alkalmából rendezzünk egy eredményes gyűjtést a Miskolci Egyetemen október 16-17-18-án!

  • Észak Állásbörze

    Észak Állásbörze • 13 napja

    Másodszor rendezték meg a Miskolci Egyetemen az Észak Állásbörze, amely a tavalyihoz hasonló sikert hozott: a többtucatnyi munkát kínáló cég, vállalkozás standjait sok százan keresték fel. Sokan már munkaszerződés konkrét ígéretével távoztak az állásbörzéről, mások több kedvező ajánlat közül választhatnak majd.

  • Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen

    Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen • 27 napja

    Szeptember 16-án a Magyar Honvédség átadta a Miskolci Egyetemen kialakított toborzóirodáját, ahol folyamatosan várják a katonai szolgálati formák iránt érdeklődőket.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30